HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1861

Írás összesen: 48122

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Jártó Róza
2019-04-21 18:59:58

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: AngelikaFeltöltés dátuma: 2008-09-25

Átkozottak útján (részlet)

1992. május, Bécs


Krisztina



Egy magyarul írt levelet? Mi áll rajta? - kérdezte izgatottan a lány. Amellett, hogy izgalmasnak találta a történetet, a hideg is kirázta a gondolatra, hogy ez a perverz hullagyalázó magyar lehet.
Ralf megvonta a vállát.
Itt van a másolata, olvasd el magad. Az én magyar kiejtésem egyébként is elég szerencsétlen...
Krisztina a papír után kapott, amit a férfi az asztaláról vett fel.

"Az ég és pokol pusztítsa el boldogságát!
Minden nemzetsége vesszen ki a föld színéről!
Őt magát azokban verje meg az Isten, akik
legközelebb állnak szívéhez! Az élete csak
rombolás legyen,
s a gyermekei nyomorultul pusztuljanak el!
Az átok beteljesült szerelmem, meggyilkoltak, de bosszút állok..."

Láthatnám az eredetijét? - nézett Krisztina a nyomozóra. - Talán többet megtudunk...
Persze, de jelenleg a laborban vizsgálják, utána megnézheted. Most talán menjünk át a proszektúrára, és vess egy pillantást Maryra.
Indulhatunk is, bár utálom a hűtőházakat...
Valóban nem egy kellemes hely, őszintén szólva Krisztina, nem is értem, hogy mit szeretsz a szakmádban - nevetett a férfi.
Én sem tudom, hogy te mit szeretsz a tiédben Ralf! Hidd el, hogy nekem kevesebb dolgom van hullákkal, mint neked...
Az enyéim legalább többnyire frissek, de a tiédnél csak akkor kezdődik az izgalom, ha minimum százéves...
A lány grimaszolt. Igazán szeretett a nyomozóval évődni, kedvelte morbid humorát, mely tudta, leginkább arra szolgál, hogy elterelje a figyelmét a rá váró kellemetlenségről. Most azonban nem volt képes felengedni, szeretett volna már túlesni a tetem vizsgálatán, és elgondolkodni az üzeneten, amit az általa perverzként aposztrofált rabló hagyott. Tudta, hogy mi ez a szöveg. Tisztában volt vele, hogy miért született, és tudta, hogy kitől származik. De nem kutatott ebben a tárgyban, nem mélyedt el eléggé az átok hatásával kapcsolatos események tanulmányozásában, ezért most nagyon is fontosnak tartotta, hogy utánajárjon az összefüggéseknek. Nem értette egyelőre, hogy miért használta fel az átkot az elrabló. Úgy gondolta, hogy ez a magyar nyelvű üzenet az osztrák nő száz éve elhantolt maradványain zavart agyműködésű, elmebeteg emberre vall, bár kétségkívül a történelem ismerőjével akadt dolguk.
Talán nem is tűnik fel senkinek ez az elmebeteg - nézett a nyomozóra. - Talán teljesen normális férfinak látszik... Mindenesetre a történelemhez van némi köze, ha más nem, akkor amatőr szinten foglalkozik vele. Ez az átok nem gimnáziumi tananyag.
Honnan veszed, hogy férfi az emberünk? Nő szerinted miért nem lehet?
Kiléptek a rendőrség épületének üvegajtaján. Krisztina körülnézett. A pocakos járőr nem állt a parkolónál, helyette egy fiatal rendőr posztolt. A széles, díszfákkal szegélyezett Alser Straße-n már csendesedett a délutáni forgalom. Az egyetem felé haladtak, gyalogosan, annyira közel volt egymáshoz a két épület.
Én azt gondolom, hogy egy nő nem képes ilyesmire - mondta a lány.
Miért?
Miért? Hány női kéjgyilkosról hallottál például? Én speciel egyről sem. Egy nő, ha rabol, akkor vagy pénzért, vagy élelemért teszi. De egy hullát ellopni...? Erre csak egy férfi képes.
Hát köszönöm szépen a férfiak nevében - mosolygott Ralf. Nem tűnt bosszúsnak. - Egyébként igazad van, nagy valószínűséggel férfi az emberünk, különösen, hogy szerelmének nevezi a tetemet, amit azért egy nő...
Miért? Két nő között is szövődhet szerelem, újabban ez már nem olyan meglepő - nevetett fel Krisztina.
Na igen, de egy leszbikus hullagyalázó, aki bivalyerős, mert képes volt elmozdítani a sírkövet, és kiásni a maradványokat, ráadásul el is cipelte azt valameddig elég életszerűtlen. Nem gondolod?
Bekanyarodtak a Reichsratstraße-ra, az egyetem utcájába. Alig néhány méter után elérték a hátsó bejáratot, melyen keresztül az alagsorba jutottak. Itt kapott helyet az egyetem mikrobiológiai vizsgálati részlege, ahová a kapitányság előszeretettel küldte a gyilkosságok áldozatait, különösen, hogy a rendőrségi halottkémnek a tanszék saját helyet biztosított minden szükséges eszközzel, és megfelelő méretű hűtőkkel együtt. Gyümölcsöző volt az együttműködés a két intézmény között. Az egyik biztosította a vizsgálatokhoz, biológiai kísérletekhez szükséges holttesteket, a másik pedig a halottkém technikailag kiválóan felszerelt bonctermét.

A teremben nem égtek a lámpák, nem tartózkodott bent senki. Krisztinát megcsapta a proszektúra átható hidege, ezért összehúzta magán a kardigánját. Elfintorodott, amint megérezte a fertőtlenítő átható szagát. Ralf felkapcsolta a lámpákat. A helyiség saválló acél bútorzata és a fehérre meszelt falak visszaverték a fényt. A boncterem teljesen üres volt. Az ajtóval szemben hűtők sorakoztak, középen pedig egy műtőasztal kapott helyet. Körben a falak mellett mindenütt polcok, asztalok, rajtuk katonás rendben az eszközök. A lány észrevett egy elektromos fűrészt, amivel nyilván a koponyákat nyitották fel. Úgy nézett ki, mint egy konyhában használatos, árammal működő kés. Gyorsan elfordult, nem akart belegondolni, hogy mi mindent szeleteltek már ezek a pengék.
Enyhe pánikroham fogta el. Előfordult már vele hasonló, de most meglepte, hogy ez a hely váltotta ki belőle. Általában csak a tömegtől iszonyodott. A halottaktól, főleg, ha száz évesnél idősebbek voltak, egyáltalán nem.
Rosszul vagy? Sápadtnak tűnsz.
A férfi hangjába aggodalom vegyült.
Nem, csak fogjunk hozzá! Utálom a bonctermeket. Tehát... Utoljára az udvari orvos vizsgálta meg a holttestet, és az ő jelentése alapján állították ki a halotti bizonyítványt 1889-ben. Nem vagyok orvos, úgyhogy csak felületesen vizsgálhatom meg a maradványokat, de azért bármi előfordulhat...
Nem is várom tőled, hogy boncolgasd. Azt elintézi a halottkém. Csak azt szeretném, hogy nézd meg a maradványokat, nem látsz-e valami furcsát rajta. Valami oda nem illőt. Hátha észreveszel olyasmit, ami az elrablóra utal, mert nem kerülhetett a tetemre száz éve... De ha akarod, kimehetünk...
Nem, nem, csak egy pillanatig... de mindegy. Nézzük akkor!
Ralf odalépett az első hűtőhöz és kinyitotta. A belsejében fakkok sorakoztak, mindegyiken egy fogantyú. A férfi megfogta az egyiket, és meghúzta. Könnyedén gurult ki a tepsi, mint egy szekrény fiókja. Krisztina a nyomozó mellé lépett. A tálcán Vetsera Mária ruhafoszlányokkal körülvett csontváza feküdt. A lány befogta az orrát.
Látom nem hűtöttétek.
Nem. Azt mondták az egyetemen, hogy egy ilyen idős régi holttest esetében csak ártunk, ha hűtjük, úgyhogy ebben a használaton kívüli szekrényben tartottuk.
Nagyon jól tettétek - bólintott, és közelebb hajolt a csontokhoz.
A csendet éles hang törte meg, Ralf személyi hívója csipogott. A férfi kivette a zsebéből, és ránézett.
Keresnem kell egy telefont. A kapitányságról hívtak, sürgős lehet. Elleszel addig?
Persze, menj csak... - mondta a lány oda sem fordulva, annyira lekötötte a vizsgálat. El is felejtette előbbi kellemetlen érzéseit, a maradványoknak szentelte minden figyelmét.

Először a fejet vizsgálta, nem hagyta nyugodni az üzenet utolsó mondata, miszerint meggyilkolták a leányt.
A koponyáján nem talált golyó ütötte nyomot. Egyáltalán semmiféle fegyvertől származó sérülést nem talált. A koponya teljesen ép volt.
Te jó ég... - motyogta maga elé meglepetten. Újra megnézte a fejet. - Nem lőtte főbe magát... ezt sejtettem... és Rudolf sem lőhette le, de még az összeesküvők sem... Te jó ég! - ismételgette. - Hogyan haltál meg, Mary?
Megdőlni látszott az elképzelése, miszerint a szerelmeseket a trónörökös liberális eszméi miatt az udvar egyik befolyásos tagja ölette meg, és Mary szerencsétlenségére épp ott volt, ahol nem kellett volna. Ezzel a felfedezéssel azonban kétségessé vált, hogy ugyanabban az időpontban, ugyanazon a helyen tartózkodtak, és egyszerre következett be a haláluk. Az épen maradt koponya számtalan kérdést vetett föl.
Újra a csontok fölé hajolt, és centiméterről centiméterre nekilátott átvizsgálni.
Nem vette észre a váratlan vendéget, aki a boncterembe lépett, és elindult felé.


Buda, 1867. június

A tizenhármak



Róka olyan halkan surrant a sötétben, mint egy árny. Megszokta, hogy a fal mellett, vagy bokrok védelmében jár, ha semmi oka nem volt a bujkálásra, akkor is elővigyázatosan közlekedett. Arca, mint a faragott faszobor. Hosszú, fekete haja a hátát verte, úgy nézett ki, mintha az utolsó kurucok egyike volna. Egy rész cigányvér csörgedezett az ereiben, nagyanyja ismert füves asszony volt, sokan boszorkánynak tartották. Nem is lehetett volna katona, ha nincs a szabadságharc, ahol mindenkire szükség volt. Ő pedig olyan feladatokat is elvégzett, amire más már nem vállalkozott. Kiváló orvgyilkosként, és furfangos kémként nagy hasznára vált a katonai vezetésnek. Egyfelől ravaszságának köszönhette a nevét is, híresen furfangosan vágott az esze, másfelől pedig az arcberendezése is leginkább egy rókára emlékeztetett. Nem ő volt a legbátrabb ember a világon, azonban ügyesnek és fineszesnek, de leginkább hasznosnak és hatékonynak tartotta magát.
Most azonban görcsbe rándult a gyomra a gondolatra, hogy szembe kell néznie Kállayval, akit ugyan mélyen tisztelt, de tartott is a haragjától. Katonai pályafutása során először követte el azt az ostobaságot, hogy nem teljesítette a küldetését. Túl sokáig várt, és gondolkodott, ami legnagyobb butaság egy katona esetében, aki parancsot követ, akinek a parancs mindig szent, bármi legyen is az. De ezt, ezt még ő sem volt képes megtenni közömbös, hideg szívvel, gyereket rabolni, vagy gyilkolni csak az elvetemült, aljas, érzéketlen gazemberek képesek, és ő úgy hitte, hogy ezek közül egyik jellemvonás sem illik rá. Arra gondolt, hogy Isten ezt nem nézné jó szemmel. A gyerek ártatlan lélek, nem mérgezte meg még a gyalázatosok tanítása. Bármikor megölt egy felnőtt férfit, akár nőt, pénzért, vagy a hazáért, Istenért, majdnem mindent szó nélkül megtett volna, de gyereket rabolni... Persze elvállalta a feladatot. Természetesen. Parancsra osont be a fiú szobájába, parancsara hozta volna magával. De ő gondolkodott. Átkozta érzelgősségét, átkozta gyenge cigánylelkét. Egy cigány sosem bántana egy gyereket, inkább a saját karját vágná le, mintsem megüssön egyet. Most először ütközött ki rajta nagyanyai öröksége, és egy cseppet sem örült ennek a felfedezésnek.
Már látta felettesét. Kállay még nem vehette őt észre, hisz úgy járt, akár egy szellem. Az ezredes egyenes háttal állt a helyiségben, beszélt valakihez. A beszélgetőtárs egyelőre nem mutatkozott, de a hangját Róka ismerte, a fiatal Kállay volt az. Nyugodt hangon társalogtak, érezhetőn egyetértettek valamiben, bár nem tudott minden szót jól kivenni. Csendben figyelt, még nem akarta felfedni magát. A termet, melyben a férfiak tartózkodtak a vár alatti labirintus részeként csak kevés ember ismerte. Azt rebesgették a régiek, hogy ebben a szobában gyilkolták meg a nemkívánatos személyeket az összeesküvők, és itt tartották fogva azokat, akiket szívesen eltűntettek a föld színéről. Az a titkos társaság, melyről Róka hallott, szintén a magyar szabadságért küzdött, földalatti mozgalomként, bujkálva tartották gyűléseiket, mondhatni szeánszaikat. A gonosz, sötét erőkhöz imádkoztak, pedig valaha istenfélő keresztények voltak mind. Az elnyomók azonban mindig győzedelmeskedtek, hol a török, hol a labanc ült a nép nyakán szipolyozva, vérét szívva. Hiába könyörögtek a magyarok istenéhez, nem történt változás, sőt, még rosszabb lett a helyzet. Eljött az a perc, amikortól nem hittek már a jóisten erejében, nem hittek a támogatásában, inkább bíztak a sátán feltámadásában, és az ő segítségében. Róka borzadva hallgatta ezt a regét, remélte, hogy szemernyi igazság sincs benne, magyar szabadságharcos sosem fordulhat Isten ellen, mindig bíznia kell a segedelmében, mert ha nem teszi, hát akkor bizony vége a világnak, vége a magyar népnek.
Most azonban nem várhatott tovább, szembe kellett néznie a sorsával. Előlépett hát az árnyékból. Nyomban felé fordult Kállay és a fia is. Az ezredes arcán harag villant át, a kém dühöt, megvetést olvasott ki a tekintetéből. A fiú viszont közömbös, hideg arckifejezéssel meredt rá, érezte, hogy ez az ember az ő igazi bírája. Szerencsére Róka tudta, hogy egyelőre ez nem időszerű, minden támogató lélekre szüksége van az ügynek, egy hibáért még nem végezhetik ki a legjobb kémjüket. Ezzel nyilvánvalóan András is tisztában volt, mert nyugodtan, rezzenés nélkül állt apja mellett, nem kapott a kardjához, amikor a spiont meglátta.
Mi a fene történt Róka? - kérdezte olyan dörgő hangon az ezredes, hogy sokan összerogytak volna e hang súlya alatt. A megszólított azonban egyenesen állt, csak a szemét sütötte le, úgy válaszolt.
Felébredt a gyerek.
Ennyit mondott, nem cifrázta, nem mentegette magát. Ez történt. Amíg ő azon gondolkodott, hogy mit is tesz tulajdonképpen, a fiú felriadt. Ki tudja, hogy mit hallhatott, vagy mit érzékelt, a lényeg, hogy az álom kiröppent a szeméből, és éktelen üvöltözésbe fogott.
Hogy ébredhetett fel? Hogy volt ideje egyáltalán felébredni?
Az ezredes tombolt mérgében. Szemei vérben forogtak. Fel, alá járkált a teremben, csizmás lábát jól odavágva a sziklás talajhoz.
Sajnálom... - mondta halkan Róka, és lehajtotta a fejét jelezve, tisztában van azzal, hogy minden az ő hibája. Egyedül az öve.
Ezzel befuccsoltunk, mostantól megtízszerezik az őrséget. Nem lesz esélyünk az elrablására. Nem lesz esélyünk arra, hogy teljesítsék a követeléseinket, csakis akkor lett volna, ha a fiút megszerezzük. A fene egye meg azt a nyomorult pofádat! Mindez a te hibád, te ostoba cigány! - dühöngött tovább Kállay.
Róka felkapta a fejét az utolsó mondat hallatán, fekete szeme villámokat szórt. Máskor is bömbölt már az öreg oroszlán, de a származását még sohasem vágta a fejéhez. Nem mintha szégyellte volna, de ha úgy emlegették cigányságát, mint egy kellemetlen, rossz szagú fekélyt a testen, amiből lehetetlen kigyógyítani az embert, és ezért jobb vele nem kezdeni, hát elöntötte az agyát a vér.
Ne sértegessen uram, nem szolgáltam rá - mondta végül visszafojtott dühvel.
Nem szolgáltál rá? Gyáva vagy Róka, ez az igazság. Nem tudtad megoldani a feladatot, mert gyáva vagy - válaszolt mérhetetlen megvetéssel a hangjában apja helyett az ifjabb Kállay.
Engem még senki nem mert legyávázni András! Jobban tennéd, ha...
Fenyegetsz, cigány? - nevetett gúnyosan az ifjú, aki, ha Ida akkor látta volna inkább látszott szörnyetegnek, mint daliának. A kegyetlenség eltorzította szép vonásait, a lélek jóságának hiánya kiütközött az arcán.
Róka ismerte Kállay Andrást. Ismerte számító, majdnem gonosz természetét, ez a nyílt gyűlölet azonban meglepte. Azt hitte, hogy összekovácsolta őket a közös ügy, de most láthatta, hogy egyetlen hiba miatt akár megölni is képes lenne a bajtársát.
Hagyd abba fiam! - szólt rá az ezredes. Úgy tűnt, hogy időközben lehiggadt, és megérezte a forrongó indulatot, ami Róka lelkét dúlta. - Róka hibázott, ezért majd megkapja méltó büntetését. Menj, Róka, tedd a dolgod! Koncentrálj a koronázásra! Ez az utolsó esélyünk, ha elrontod... - Nem fejezte be a mondatot, csak a kezét húzta el a nyaka előtt jelezve a férfinek, hogy mi lesz a sorsa, ha újra hibázik. - A gyűlésen nem szükséges itt maradnod, jelenleg úgysem tudsz semmi használhatóval hozzájárulni. Érted?
Igen, uram - mondta a férfi, de a hangjában sértettség bujkált.
Megfordult, és otthagyta az apát és fiát, akik a tagokra vártak, hogy megkezdhessék heti megbeszélésüket. Sértett volt. Sokan cigányozták már életében, tudta, hogy ezen semmi nem változtat, Kállaytól mégis úgy esett, mint egy tőrdöfés. Mintha az apja taszította volna el magától, és mintha a testvére alázta volna meg. Hibázott. Megérdemli a büntetést. De a megvetésre nem szolgált rá, arra különösen nem, hogy kirekesszék a gyűlésről, és tizenhárom férfi helyett tizenkettő hozza meg a döntéseket. Nélküle szavazzanak, nélküle tervezzék a következő akciót. Sértettségét rövidesen düh váltotta fel. Olyan düh, ami sok mindenre képessé tette...


1867 június Buda

Ferenczy Ida kisasszony levelei


Júliám!
Bármilyen messze sodort is az élet tőled, mégis te maradtál az én legjobb barátnőm, titkaim ismerője, egyetlen bizalmasom, jaj, bár megbeszélhetném veled az érzéseimet, megoszthatnám veled a gondolataimat, a boldogságot és a fájdalmat, amit ezek az érzelmek okoznak nekem, és az aggodalmat, mely az események nem túl megnyugtató alakulása miatt gyötör.
Mint már előzőleg leírtam, Budán tartózkodtunk, alig pár nap választott el bennünket a koronázástól. Ekkor történt, hogy egy idegen férfi merészkedett a trónörökös hálószobájába, legalábbis a gyermek azt vallotta, és mondhatom, előadása igencsak hihetőre sikeredett. Olyannyira, hogy felkutatták a palota összes létező titkos kijáratát, bejáratát, már azokat persze, melyek egy nem is tudom mikori terven szerepeltek. De nem találtak egyet sem, ami közel lett volna Rudolf szobájához, pedig alaposak voltak, az biztos. Ebben meg is nyugodott mindenki, ettől fogva kétségtelenül azt gondolták, hogy a fiú hazudott. Szinte mindenki, de én nem. Érzem, hogy van igazság abban amit elmondott, még ha túlzott, vagy szépített is a történetén. Tudod jól, hogy én hiszek a labirintus létezésében, illetve abban, hogy be lehet jutni a várba, sőt, akármelyikünk hálószobájába a járatokon keresztül. A terveken szerepel a pincerendszer, de úgy, mint amit már száz éve lezártak, befalaztak és használaton kívül helyeztek. Lehet, hogy lezárták a főbejáratát, lehet, hogy néhány termét befalazták, de én úgy hiszem, hogy van egy titkos bejárata is, titkos folyosói, amikről a regék szólnak... Szinte látom, ahogy forgatod a szemeidet, minden bizonnyal romantikus képzelgőnek tartasz, és nem is járnál messze az igazságtól, ha a szerelemre gondolnál... hogy miért? Hagyjuk a labirintust, és beszéljünk másról. Most lenne csak nagy szükségem a tudásodra, melyet már megszereztél a férjed mellett, Kedvesem, mert olyan elveszett vagyok én most ebben a szerelemben, mint egy tizenöt éves bakfis. Igen. Szerelmes vagyok... Oly gyorsan lángoltak fel érzéseink, hogy gondolkodni sem maradt időm, alig egy hónap leforgása alatt történt minden. Szerelmem tárgya Kállay András főhadnagy, aki első találkozásunktól fogva levelekkel, üzenetekkel, ajándékokkal halmoz el, amikor csak hivatala engedi rohan hozzám, és most, hogy itt vagyok Budán, még gyakrabban randevúzunk. Úgy gondolom, hogy vonzalmam viszonzásra talált nála. Hah! Nem a megfelelő kifejezés, az "úgy gondolom", mit is beszélek? Tudom. Kacagni van kedvem minden első pillanatban, hogy a másodikban a reménytelenség fájdalma hasítson a szívembe. Boldog és boldogtalan perceket, órákat, napokat töltök, és alig várom, hogy láthassam a férfit, aki megigézett. Ha tudnád, mennyire jóképű és magas, és vicces és kellemes társalgó, és most bevallom, a csókja olyan bódító, amilyet soha életemben nem tapasztaltam még, sok mással egyetemben... Gyönyörű, érzéki pillanatok, és gyötrő, fájdalmas pillanatok váltják egymást... Ha velem van élek, boldog vagyok, ha nincs velem, félig meghalok, csak a következő lopott randevú reménye tartja bennem a lelket. Félek belegondolni abba, hogy mi történhet a kapcsolatunkkal, hiszen lehetetlen bármiféle hivatalos, legális szerelem közöttünk. Én, a császárné társalkodónője, legfeljebb epekedhetek egy férfi öleléséért, azonban megkapni... talán sosem fogom. De ha mégis, akkor rongy nővé válok, ha a világ nem tudja is meg, az isten akkor is látja, mit teszek. Jaj, Júliám, nehéz elfogadnom, hogy ha a szerelem mellett döntök, akkor ahhoz, hogy egyetlen cseppjét is megízleljem, házasságon kívül, egy férfi szeretőjeként kell élnem... ami vonz persze, vágyom rá, és taszít is egyszerre, hisz te is tudod, hogy milyen komoly és szigorú nevelést kaptam.
Annyira irigyellek Júlia, hogy férjhez mehettél, hogy gyermeked lehet, bűntudat nélkül élvezheted a szerelmet, a testiséget, míg én lassan elszáradok, elhervadok itt a hatalmas virágoskertben, mint egy nyomorult kóró.
Most mondhatnád, hogy a császárné is bűnös lélek, elvégre folyton megcsalja az urát, persze a császár nemkülönben, sőt, triplán adja neki vissza - bár amióta ez a Schratt Katalin feltűnt, egészen megjuhászodott - én azonban nem vagyok Erzsébet, az én erkölcsi mércém mást tesz számomra lehetővé... jóllehet ezek az érzések erősen megingattak értékrendem helyességében. Tudom, hogy a jókra a mennyország vár. De addig? És ha nincs is mennyország? Istenkáromlás ez? És ha valami egészen más van, ami egyáltalán nem olyan elíziumi, mint ahogy lefesti az egyház, és én elmulasztom a szerelmet, elmulasztom az érzékek örömét, és a reménytelen vágy öli meg a szellememet, hogy megkeseredett, savanyú öregasszony legyek, akit soha nem szerettek, akit soha nem öleltek. Hát mire fogok én vénségemre emlékezni, mondd? Hogy hűségesen szolgáltam a császárnémat, és az istenemet? És ez vajon elég nekem? Hol vagyok én ebben a történetben? Hol vannak az én igényeim? Vagy talán önző vagyok? Mit gondolsz? Ó Barátném, miért is nem vagy itt velem, hogy válaszolhass ezekre a kérdéseimre, hogy mellettem légy, és támogass a döntésemben, melyet rövidesen meghozok, mindenképpen meghozok...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Lyza
Regisztrált:
2009-09-09
Összes értékelés:
3102
Időpont: 2010-02-07 08:48:37

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Angelika!
Jó ez a regény részleted is, csak nagyon időigényes ezt a hosszút elolvasni...
Tedd fel rövidebb részekben, s attól több olvasód lesz, pláne,
ha te is olvasol másoktól...de ezt nem kell mondanom, ilyen rutinos írónak...:):):)
Ölellek: Lyza
Alkotó
Metallica
Regisztrált:
2009-11-09
Összes értékelés:
358
Időpont: 2009-11-15 07:49:04

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Érdekes, és olvasmányos az írásod kedves Angelika. Talán nem az átok ölte meg szerencsétlen Idát, hanem saját maga? Csak talány, mint ahogy talány maradt a nyomozóknak is. Sok megválaszolatlan kérdést hagytál. Lesz folytatás,
Tetszett a novellád.
Szeretettel: István

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Paradicsom című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Paradicsom című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Palágyi Lajos: Hiszek / Glaube es címmel

Bödön bejegyzést írt a(z) Paradicsom című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) a múltunk is mi vagyunk című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...II/2. 18+ című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Sípszó után címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...II/2. 18+ című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Paradicsom címmel a várólistára

sankaszka bejegyzést írt a(z) Dal című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A Locsoló(k)nak... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)