HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 22 Tagok összesen: 1916 Írás összesen: 51279 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2008-09-25
Az Istenek akarata - Az Elmélyülés Barlangja(Gwyddion leánya, Gwyneth, a druidanő története, ahogyan ezt ő maga lejegyezte)
(Játszódik az I. századi Britanniában) Amilyen könnyen megjegyeztem a dalokat és a régi történeteket, olyan nehezen boldogultam a törvényekkel. Emlékszem, eleinte hihetetlenül száraznak és unalmasnak találtam őket, hiába voltak versbe szedve. A Mester és a tiszteletreméltó Gwyn közösen próbálták a fejembe tölteni a kernow-i törvényeket, de minek... Egyszerűen képtelen voltam lélekben is jelen lenni: folyton izegtem-mozogtam, a köntösömet babráltam, vagy bogarakra vadásztam a fű között. És ez így ment legalább egy héten át! Connor egy ideig tűrte a dolgot, de aztán kifakadt: - Próbálj végre odafigyelni, Kicsi Tölgyfa! A te képességeiddel már rég fújnod kellene a törvényt! - Tudom, Mester - válaszoltam restelkedve. - De egyszerűen nem megy, akárhogy próbálom! - Ezen segíthetünk. Készülj fel, hogy holnap nagyon korán kelünk! A druida nem mondott többet, bárhogy faggattam. Képzeletem rögtön meglódult: titkokat sejdítettem, s ez annyira izgatottá tett, hogy egész éjszaka szemhunyásnyit sem aludtam. Virradatkor nyomott csak el az álom, de a Mester szinte azonnal felébresztett. Még a nap sem kelt fel: búbánatos hajnali fényben, dideregve botladoztam ki a patakhoz, hogy kimossam szememből az álom maradékát. Connor kevéske ennivalót és vizet tett a kisebbik szütyőbe; ebből arra következtettem, hogy nem mehetünk messzire. Először a faluba tértünk be, ahol Fehér Lazac csatlakozott hozzánk, aztán tovább haladtunk a tengerpart vonalán, nyugat felé. - Hová megyünk? - kérdeztem a tudós embereket. - Majd meglátod! - felelte a látó titokzatosan, és szája sarkában kaján félmosoly villant. Dél felé megálltunk: előttünk nagy sziklatömb hajolt a tenger fölé, és észrevettem, hogy erős kötelet rögzítettek hozzá, mely lefelé kígyózott a mélybe. A másik vége a part oldalában húzódó barlangféle bejáratához volt erősítve. A druida mászott le elsőként és bíztatott, hogy kövessem. Nem kellett kétszer mondania: kíváncsiságtól űzve ragadtam meg a kötelet és engedelmeskedtem. A mélységtől egyáltalán nem féltem. Izgatottan értem földet a barlang teraszszerű bejáratánál. Odabenn mély sötétség fogadott: ügyetlenül tapogatózva találtam rá Connor kezére. Hallottam, ahogy hátam mögött Gwyn is letoppan a sziklára. Tágra meresztettem a szememet, de így is időbe telt, mire egyáltalán láthattam valamit. Azazhogy semmit, mert a barlang üres volt; csak a hátsó falához támasztva vettem észre néhány nagy, lapos és szögletes tárgyat. - Mi van itt, Mester? - tudakoltam csodálkozva. - Csend, nyugalom és sötétség. Meg mi hárman. - Nem értem... - Mindjárt megérted - szólt a tudós ember, azzal köpönyegét a barlang földjére terítette és utasított, hogy heveredjek végig rajta. El sem tudtam képzelni, mi lesz ebből, de azért engedelmeskedtem. Arcomra sötét kendőt borítottak. - Hunyd be a szemed, és ne nyisd ki, amíg nem mondom! Így tettem, bár szokásos kíváncsiságomhoz már szorongó félelem vegyült. - Ne ijedj meg - hallottam újra a druida hangját -, ...most rád teszünk egy kőlapot! Ostorként vágott rajtam végig a rémület. Sikítani akartam, de csak rekedt suttogásra tellett a hangomból: - ...Mester, ne! Miért akarod, hogy meghaljak? - Egészen kicsit választottunk neked... - csitított a Lelkek Kisimítója. - Nem esik bajod, csak tartsd csukva a szemed és lélegezz nyugodtan! - Muszáj...? - próbáltam alkudozni. - Muszáj, különben hiába tettük meg ezt a hosszú utat. Már majdnem sírva fakadtam, amikor sötétségtől kiélesedett érzékeim felfogták a látó elfojtott kuncogását. Ettől elszégyelltem magam és nem tiltakoztam tovább. Mozdulatlanul feküdtem a földön, és igyekeztem lecsillapítani riadt kismadárként pihegő lélegzetemet. Néhány pillanatig süket csend vett körül, csak szapora szívverésem dobolt a fülemben. Aztán valami tompa, súrlódó hangot hallottam: a tudós emberek felemelték a kőlapot. "Ó, Úrnőm, segíts, hogy kibírjam..." - suttogtam az Istennőhöz szavak nélkül. Nem láttam, de éreztem, hogy a kőlap fölém emelkedik. Gyomromba kemény kéz markolt. A kő nagyon lassan, óvatosan ereszkedett remegő testemre. Nyaktól-lábig teljesen beborított. Súlyos volt, súlyosabb, mint amire számítottam... "Ilyen lehet, ha elevenen temetnek el..." - futott át rajtam, és fulladozni kezdtem az iszonyattól. A menekülés vágya pattanásig feszítette az izmaimat, noha moccanni sem tudtam. Nagy megkönnyebbülés volt Connor csillapító kezét érezni a homlokomon. - Gyorsan elmúlik, csak ne harcolj a kő ellen! Engedd, hogy legyőzzön! Pontosan tudtam, miről beszél, csak véghezvinni volt kegyetlenül nehéz... Mégis megtörtént, bár nem tudom, mikor veszítette el erejét fölöttem a félelem. Vergődő testem fokról-fokra ernyedt el a kőlap szorításában, és úgy éreztem, mintha az Örökéletűek Tavának fekete vizében süllyednék mind mélyebbre és mélyebbre. Szívem dübörgése lecsendesedett, és már nem fojtogatott a rám nehezedő súly. - Jól van, Kicsi Tölgyfa - dörmögte felettem a Mester elégedetten. - Azt mondd meg, hogy hallasz-e valamit! - ...A csendet... - suttogtam -, ...meg a tenger zúgását. - Hallgasd a tenger hangját! Úgy hallgasd, mintha te magad lennél minden partra futó hullám. Csak erre figyelj és semmi másra! Ez már könnyebben ment. Kis idő múlva éreztem, hogy a barlang földje ringatózik alattam, és a kő súlya semmivé foszlik. Gondolatok nélkül sodródtam ide-oda, akár a tenger könnyű habja. Bármeddig így tudtam volna maradni, azonban felzendült mellettem a tudós emberek mély, telt hangja, s ez visszarántott a valóságba. A törvényeket kántálták egymásnak felelgetve. Minden hang és szó kitörölhetetlenül belém vésődött, amint hallgattam őket: ma is bármikor el tudnám ismételni... A Mester és a látó kétszer énekelték el a törvényeket, aztán óvatosan leemelték rólam a kőlapot. A hosszú órák alatt, míg a földhöz szegezve feküdtem, érzéketlenné zsibbadt a testem. Hiába lettem szabad, meg sem tudtam moccanni. Amint a súly lekerült rólam, újra fuldokolni kezdtem. Connor rám szólt, hogy lélegezzek mélyeket, és átmozgatta, végigdörzsölte bénult tagjaimat. Miután a látó belém erőltetett egy kevéske vízzel kevert bort, már képes voltam felkelni a földről. Visszamásztunk a partra és elindultunk hazafelé. Odakinn erősen sötétedett. A Mester fellobbantott tenyerében egy lángocskát, hogy lássuk az utat. Öreg este volt, mire megérkeztünk a faluba, Gwyn házához. Amint letelepedtünk a tűz mellé és végeztünk Gladuse levesével, kántálni kezdtem, és nem is hagytam abba, amíg nem értem a törvények végére. A gyerekek és az anyjuk egyaránt bámulva néztek rám, a férfiak pedig elégedetten bólogattak. Mindannyian megbékélten tértünk nyugovóra. Ír szerzetesekről jegyezték fel, hogy használták ezt a különleges "meditációs technikát". Még nem szavaztak erre az alkotásra
|
Bödön bejegyzést írt a(z) Keresem a szavakat című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 64. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 64. című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Porcukrosbögrén-álmaink című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Emlékzés Szuhanics Albertra című alkotáshoz Varjú Zoltán alkotást töltött fel EGYÜTT, EGYMÁSBAN EGÉSZEK címmel a várólistára sailor bejegyzést írt a(z) a közös vágyak találkoznak című alkotáshoz Varjú Zoltán bejegyzést írt a(z) Jó lenne hinni című alkotáshoz Varjú Zoltán bejegyzést írt a(z) Jó lenne hinni című alkotáshoz Tóni bejegyzést írt a(z) Emlékzés Szuhanics Albertra című alkotáshoz csiszkovics bejegyzést írt a(z) Kérem! című alkotáshoz gleam bejegyzést írt a(z) Emlékzés Szuhanics Albertra című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |