Szavad száz év múltán is hallani,
(mily' nehéz róla méltón vallani),
mert oly' tiszta, oly' gyönyörű e szó,
olvasom, és csak ennyi jön: „de jó!”

Tátott szájjal, mint a kisgyerekek,
ámulva minden verset szeretek,
de amit te írtál, ami tiéd,
az még hosszú éveken át kísér.

Köszönni tudom, hogy éltél, s írtál,
mert kinek szíve van, rá mind bírtál!
Hisz' mélyen mindenkiben ott lapul,
egy szív, mely szavadra ver vadul.

(Hiú ábrándok és hiú remény:
Lesz még költőóriás ki szerény;
ki huszonegyedik században él,
és nekünk majd hozzád méltón mesél...)

S az ember sírhat és nevethet, hiába,
mert Arany János egyszer született e világba...