Reménytelenség
arcán lecsurog a könny
szürke felhőkből.

Hamuszín eső
fekete virágot hoz
szomorú földre

×××

Háborgó tenger
felett fekete madár
fáradtan repül.

Csőrében tüzet hoz.

A város lángol.
Nem tudod eloltani
a könnyeiddel.

×××

Az idő mélyén
elfeledett gyerek sír
kicsi csillaggal.

Feketén hulló
könnye örök sebet ejt
Földanya szívén.

×××

Gyűlölet ölén
a fuldokló virágok
levegőt kérnek.

Könnyes szemű hold
kihányja vacsoráját;
fényre éhezik.

×××

A szó kevés volt,
hát széttépte a nyelvet;
most csöndben f-ázik.

×××

Csonteső hullik
a fuldokló testekre;
vérízű magány.

A város lelkét
kövek sebzik véresre;
angyal nem segít.

Égre karcolja
fájdalmát imádkozó
aranysárga fa.

Fut a félelem
felsebzett törzsű fák közt
vérző lábakkal.

×××

Megőrült anya
napfogyatkozást átkoz;
szétreped az ég.

Töviskoszorú
ágaiban reszketnek
vérző csillagok.

×××

Foga közt csontszót
forgat az idő; magját
háború őrli.