(Balázs Tibornak)


A templom kapuja tárva nyitva állt

Befészkelte magát a szörny

Egyszerű dolog, olyan alkotás

Emberarcú, észre sem venni

Csak a bőrömön éreztem

A sohasem szeretettett.

És felállt hátamon a szőr


Felállt a szegény templomban

A gyülekező térdepelők között

Olyan lángoló

Hideg maggal közepében

- Esküszöm, többször láttam

Mondta a szerző

- Sárkány, de nekünk

Nincs mitől félnünk

Szíve pitvarában

Őrködik az angyal


Nyugodtan beszélhettünk róla

Egyik kortárs költőnő

Megijedt, nehogy elszigeteljük

Elbújunk előle

Csak húzzunk már egy vonalat

Milliomos szörny előtt

Kimaradtak azok

Kikért a gyülekezett most nyomorog

A vonalra állva kiabáljunk

Lássak, tanuljanak, gyermekeink

Nem játék a sors

Színes játékszer

Függ, kockán forog!


Hozzá értem

És nem rántottam vissza kezem

A templomban szálló füsttől

A hagyományok ördögűző felhőjében

Tüzes tüskéi

Szögesdrótba álltak


Újból hallani a nem oly régi

56. hatos sortüzek hangját

Ej ti szegények, szegények

A szerző mellett ülve

Bertalan Tivadar szemében csillogott

Az a sok szegény legény

Senki sem látta az

Asztal alatt tördelő kezét

Sokat dolgozott értük

Közibük való

Mit is tudna mondani

Átélte, nehezen, de

Életben hagyták


Hirtelen Kertész Imrére gondoltam

A halálra ítélt

Szépet talált

A hóhér arcvonásában


És ha volt is, akkor még

Senki sem írt

A Stockholmi szindrómáról


Megint kútágasra szállt a sas

A templom szegénysége felett

Oly tiszta, édes anyatej szaga előtt

Bőrünkbe itatódott egyszerű illata

Mind azokra, kikre szegény,

Egyszerű, de tisztességes temetés vár.


Szó sem lehet profizmusról

Tudósok, éhező

Boldog pesszimisták

Bertalan Tivadar most sem tévedett

De igaz nagy szavak!


Ne is sirasd őket Uram!

Alig élnek, korán mennek el

Még mindig nyitva a kapu


Mint minden szép napon

Az eső sem esett

A szörny is közöttünk térdepelt

Megszoktuk,

Már élni sem tudnánk nélküle

Szeret, hozzánk tért a házba

Ugandából is a halál, ide talált,

Ha nem is vagyunk csendesek!

Ahogyan a szerző írta

Ha vendéget vár

Mézes mázos szavak nélkül

Aznap is mély csendünket

Hoztuk a házba

Senki sem örült, nevetett



Szegény édesanyámat, édesapámat

Egy maroknyi ember, színész

Hogy megnevetette, megsiratgatta

Szomszédokkal együtt, az egész utcát


Ki nem látta a Tenkes kapitányát

A tüske várat, a csutakot, a szürke lót,

Bertalan! Lám mit tettél!

Hát nem volt neked elég

A te életed?

Miért tettél annyi szépet, jót?

Lám máig, is

Sokat, szépen dolgozol


Annyiért, miért annyira szenvedek!


Letérdepelni sem tudtam

Ő is, mindenki

Földön térdepelt

Nem is magyar szokás

Megcsókoltam keze

Föld illatat,

Hazámat

Édesanyámat

Édesapámat


És sírva mentem haza