HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44631

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-10-21

A lajtorja (7.)

4. Az ember



Lengyel Imre ember volt. Lelke volt, mint minden embernek. Ingadozó, kételyekkel teli, rosszra hajló, bűntől vissza nem riadó személyiség, akiben természetének visszavonásai ellenére élt a tisztaság igézete, és csábította, hívogatta, mint ahogy a délibáb lebegő látomása, hívogatja a forró pusztában bolyongó eltikkadt vándort gémeskúttal, akácok hűs lombjával. E két delejes pólus között vergődött kora gyermekkora óta. Hol a rossz győzött esendő lelke felett, hol a jó. Amikor a rossz győzött, kocsmázni ment, inni, tivornyázni, -ha a kísértés rákacsintott két pár ökör sem tarthatta vissza. Könnyű nőkhöz sodorta ilyenkor kalandos, nyugtalan vére, fékeveszett paráználkodásba fojtotta vágyát a jó iránt. Aztán jött a megcsömörlés, a kiábrándulás, a szánom-bánom időszaka, meaculpával, imádkozással, írással, fogadkozással teli napok jöttek. És munkával teliek. Írt. Azt hitte az írás munka. Hasznosnak, értékesnek képzelte magát, ezekben a napokban. Imádkozott és dolgozott, dolgozott, mint ahogyan a Keresztanyától kapott kicsiny szentképen Szent József teszi. Józsefnek, az ácsnak kezében fűrész van, körülötte a földön meddő, hallgató, munkás kézre áhítozó farönkök, az ő kezében golyóstoll volt, és őt könyvek, üres és teleírt papírlapok vették körül a veranda csöndjében.
Elérkezett a következő fejezethez, leírta a fejezetcímet a papírlapra:

"Az ember"

Fellapozta a Bibliát, pontosan akarta idézni a megfelelő textust. Megtalálta a harmadik oldalon "Édenkert" címszó alatt, és kimásolta a papírra, ami a könyv lapjára rá volt írva:
"Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet. Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte az egész föld színét. Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlény lett."

Az átdorbézolt éjszaka után nagyon fáradtnak érezte már magát, gyomrát az éhség nehéz köve ülte meg, de írt, írt rendületlenül. A délelötti nap magasan járt a veranda nyeregteteje fölött, a fényből szőtt ábrák a szemközti falon a kert felőli ablakocskák felé vándoroltak, egyre lejjebb kerültek, vékony csíkokká keskenyedtek, majd végleg eltűntek a terebélyes, dzsungelbéli növényre hajadzó aszparágusz földet söprő indái között.

"Az élet leheletével az ember halhatatlan lelket kapott Istentől" -írta Imre, majd így folytatta:

Mi volt ez a lélek? Anyagi világ felett álló, csak Isten, és a szellemei számára létező szubsztancia volt-e, avagy része volt annak az objektív valóságnak, ami az ember tudatától függetlenül létezik, s az ember által érzékelhető, megtapasztalható? Anyag, vagy szellem-e a lélek?
Anyag is és szellem is, -adta meg a választ a saját maga által feladott kérdésre. Hiszen, mint látttuk korábban, Isten maga az anyag, Isten akarata, teremtőereje nyilvánul meg az anyag mozgásában, törvényeiben. Nincs semmi más ezen kívül. Csak Isten van, és anyag van és e kettő ugyanaz. Anyag tehát a lélek is, anyag kell, hogy legyen, olyan anyag, melynek részecskéit, a kölcsönhatások törvényszerűségeit még nem ismeri az ember. Attól azonban, hogy valamit nem ismerünk, nem észlelünk, nem tudjuk megmérni, lefényképezni, felboncolni, még nem jelenti azt, hogy az illető dolog ne léteznék. Az elektromágneses sugárzást sem észlelte mindaddig az ember, míg civilizációs fejlődése során arra a szintre fel nem jutott, hogy mérőműszereivel befoghatta a jeleket. A modern fizika hosszú ideig nem tudott az atomi részecskéknél kisebb részecskékről, amelyek már szinte nem is részecskék, hanem energia-hatások, pedig azok léteztek, léteztek annak ellenére, hogy az ember nem tudott róluk. Ó, mennyi minden van még, amiről nem tudunk, amit tudósaink még nem fedeztek fel: az ötödik, hatodik, hetedik, sokadik dimenziók, a dimenziók közötti átjárhatóság, a téridő börtönén kívül eső világ törvényei, melyek lehetővé teszik az "egyidejűség" csapdájának elkerülését, s a galaxisok közötti űrutazásokat, a szellemi világ megnyilvánulásai, és kapcsolatai a fizikális léttel.

Nem bírta tovább. Be kellett fejeznie, a természet megkövetelte a magáét. Megette a kihűlt rántottát, megitta rá a langyos teát. A ház csendes volt. A főjegyzőúr már rég átment a Tanácsházára, a lányok, unokatestvérek a HÉV-vel dolgozni, hallotta lépteiket és a kertikapu időközönkénti csapódásait. Keresztanya a ház túlsó, kertfelőli oldalán lévő konyhában ebédet főzött, a lány talán teregetett, vagy a veteményest gyomlálta, ideszűrődött édeskés, nyújtott éneke. Egy pillanatra, a lányra gondolt. Felködlött lelki szemei előtt szép, tiszta tekintete, karcsú alakja, kicsiny keblei. Nagyon fiatal volt a lány, talán még tizenöt sem volt.
-Nem szabad, -mondta, és elhessentette a képet.
Felállt, elvonszolta magát az almáriumig. Levette az ingét, megnézte felsőtestét a szekrényes rész és a fiókos rész között sápadt pocsolyaként felvilágló tükörfal pókhálósra öregedett üvegében. Vézna, szőrtelen, fehér testet látott, melynek lárvaszerűsége enyhe undorral tültötte el. Szégyenkezve emlékezett vissza a megalázó testi gyönyört, és mérhetetlen magányosságot hozó mámoros éjszakákra, hogyan szerették, hogyan símogatták, dédelgették ezt a szőrtelen, beteges testet szép asszonyok, kéjt kereső leányok csápként szorongató karjai. A Paradicsom volt maga a kéjek völgye a vágy tüzes szorításában, és dermesztően hideg lánggal égő pokol utána.
Behajlította a térdét, és az arcát is szemügyre vette. Halálfejet látott maga előtt, sötét szemgödröket, elefántcsont-színű, feszes bőrt, Ráncokat a szemek sarkában. Összenőtt, sűrű, fekete szemöldököt. Halott volt az arc, mely visszanézett rá, Imre megijedt tőle.
-Halott vagyok, -súgta cserepes, száraz szájjal.
Kín-keservesen lenyelte keserű, összesűrűsödött nyálát. Homályos sejtése támadt, egyre erősödött: nem él tovább negyvennél, alig több mint tíz éve van már csak hátra. Megrémült, elöntötte a hideg verejték, fogai összekoccantak. Mi az a tíz esztendő? Semmi. Egy szempillantás csupán.
-Nem akarok meghalni, -sikoltott fel kétségbeesve, de sikolyának nem volt kifelé hangja, lelke mélyébe, tárna mélyébe hullott, ott halt el. Vad eszelős energiák lobbantak fel vérében, érezni akarta, hogy még él, még létezik. Démonok vették körül, ijesztő lények, farkastorokkal üvöltöttek rá, feléje csaptak hüllőfarkukkal, rikoltozó, vigyori majmokként a hajába csimpaszkodtak és nem hagyták el, akármerre fordult. Kinyitotta a verandaajtót, kiszaladt, kimenekült a kertbe. Futva kerülte meg a házat. A lányt akarta, a szüzet, együtt akart lenni vele, hogy érezze, él még. A szüzet akarta, hogy üzekedjen, hogy elfelejtse a kísértő rémalakokat. Nem volt realitása a dolognak az idő azon keresztmetszetében, semmiképpen sem, ő azonban abban az állapotban volt, hogy nem érzékelte a valóságot, nem látta meg a különbséget a lehetséges és a lehetetlen között. Végtelenségig feszített húr volt, bármelyik pillanatban elpattanhatott.
A lányt nem találta már a kertben, Keresztanya azonban a nyomóskút mellett állt, kezében piros-mázas lábos.
Keresztanya feltekintett, szemei végigsiklottak az ifjú arcán, felmérték a szerelmi kéjre vágyakozó test esendőségét, az arc sápadt rémületét, az egész zilált, egzaltált alakot ronggyá gyűrt fehét ingében, barna, a varrásoknál feslő pantallójában.
-Menj aludni Imre, -mondta szelíden Keresztanya. -Mássz, fel a szalmapadlásra, és durmolj egy jó nagyot. Aztán majd, ha felébredtél, beszélgetünk. Na menj, menjél már.



-*

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2009-04-22 09:02:31

Igen, úgy érzem. Hibáival, gyarlóságaival!
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2009-04-21 17:01:20

Igazi ember.
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2008-10-27 20:06:20

Ő egy összetett egyéniség. Még sok szó esik majd róla...és a Lenygyel családról. Köszönöm, hogy írtál. Hiányoltalak!

szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7439
Időpont: 2008-10-27 16:40:21

Szia!
Az ember bűneivel, vágyaival együtt. Tetszik; ahogy Lengyel Imre vívódását ábrázolod.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) Veszteg című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Csillagpor című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/1. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata alkotást töltött fel Korabeli történetek - l/12 címmel

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Rögtönzések (Szent Ivánkor) című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - I/10 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pár szó a reinkarnációról című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Többet ésszel, mint erővel! -mese- címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Nevelni egyszerűen is lehet. ( részlet ) címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)