Elszalad vélünk az élet,
s furcsán leng benn' az idő,
az Életben azt hiszem élek,
s kékség vár nem temető.

Elszáll gyorsan, tovalebben,
kérészként szállva szeress,
a pillanat maga az élet,
más örömöt ne keress...

Hiába bőség, remények,
feleslegesen ne kérj,
hisz tudod, hogy véges az élet,
bújj hozzám, gyere ne félj...

Sárguló képeken nézem
az elmaradozó időt,
a múlttal csak önmagam védem,
eltakarom a jövőt.

Minden csak pillanat, Kedves,
az öröklét cseppje csupán,
ne szólj csak nézz a szemembe,
s lelkemben lész ezután.

Elszalad vélünk az élet,
s furcsán leng benn' az idő,
peregnek pillanatképek,
s múlttá válik a jövő...