Néha mosolygok néha szomorú vagyok
Néha ordítok néha verseket írok
Néha veled néha magammal vívok
Néha leveszem az álarcot néha mögéje bújok
Néha őrült néha normális vagyok
Néha hagyjál néha kell, hogy hívjál
Néha leírom néha elhiszem
Hogy az élet ilyen...

Álmodtam mindenféle dolgot
Álmodtam, hogy csendben feléd nyúlok
Álmodtam, hogy más már a világ

Félek, magamtól engem ki véd meg?
Nem tudom korrigálni léptem
Így úton útfélen elesem
S nem tudom ki lesz ki felsegít

Karmolnak, tépnek engem a képek
Gyűlölnek, szeretnek mindig egy pillanatot kérnek
Mosolyognak, sírnak a múltba hívnak
S mikor közelükbe érnék elillannak

Hol volt, hol nem
A leveleket tépkedem
Az üveghegyen túl
Élem az életem
Ide nem jut el a sötét
Ahogy a fény sem
Hogy miért jöttem ide?
Nem tudom már én sem

Eszembe jutott egy drága pillanat
Minek nem hagytam
Erővel mondtam ez itt marad
Nem adom, Nem ez már bennem ragad
Mit adtam elég, többet már nem tudok
Idő maradj velem és veled lassan elmúlok

Céltalan az élet
Mi volt elveszett
Megtalálja más
S kigyullad
A hamunak hitt parázs