HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 30

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48098

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-04-15 00:07:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: MimózaFeltöltés dátuma: 2006-07-18

Zelta útja- A találkozás (2)

1. fejezet A találkozás

Egyik lábáról a másikra állt. Ha egymaga lett volna, már rég itt hagyta volna a dübörgő zenét, a kötekedő "arcokat", a sárba taposott műanyagpoharakat és csikkeket. Fázott, és a sötét éjszaka, a sötét ruhák, és a dallamtalan, hatásvadász zene a lelkébe is sötétséget hoztak. Csak a szálláson hagyott, viszonylag tiszta és elviselhetően kemény matracra tudott gondolni. Meg arra, hogy vajon mit keres itt. Persze, kimondani nem merte, hisz nem akarta, hogy ő legyen a gyáva, a gyenge, és a következő, akit beterítenek az acélbetétes fekete szörnyetegek. Nem egy emberen tiportak már az egyen-bakancsok. Persze lényegtelen, hisz a gyengék elvesznek, ez a törvény. Ezért kell azt csinálni, amit Dukan akar. Mert ő aztán tudja, hogy mitől döglik a légy! Aki vele van, annak nem eshet baja. Legfeljebb nem veszik észre.
Amit legjobban szeretett volna, az nem volt elérhetetlen: csupán néhány száz méter távolságra volt a Laton tó. Oda akart menni, eltávolodni ettől a dobhártyaszaggató üvöltéstől és mocsoktól. Megnézni a vizet, ahogy a széle egybeolvad az ég sötétjével, és csak a csillagok különböztetik meg az eget a tó felszínétől. Hallani, ahogy a szél végigfúj a fák között, aztán elér hozzá is, belesimít a hajába, aztán továbbvonul, hogy máshol kacérkodjon.
Ezt szerette volna, de ilyesmit nem lehetett csak úgy közölni! Inkább várt, hátha majd valaki más is kitalálja, és akkor majd övé lesz a felelősség. Megyünk, vagy nem megyünk? Ehelyett segített eltaposni még két lányt. Dukannak nem tetszett a hajuk. Túl babás volt.
Mikor már nem lehetett sört kapni, mert hajnalodott, és a legszívósabb, leghaszonlesőbb kereskedők is bezárták pavilonjaikat, akkor végre elindult a kis csoport visszafelé. A partot persze nem nézték meg.
Az ilyen, és az ehhez hasonló esetek tették őt határozatlanná, sablonossá és fakóvá. Dukan pedig ettől lett nagyképűbb, és ha ez lehetséges, még önteltebb. Olyanok voltak, mint a borostyán és a fa. Egyik a másik elől szívta az életet. De eljön még a nap, mikor a fa dönthet: élettelen rönkként akar sínylődni, majd egy kis széllökéstől eldőlni, vagy hatalmas lélegzetet venni, törzsét megfeszíteni, hogy az átok növény szétszakadt bilincsként hulljon alá. S ez a nap nem volt már olyan távol.
Zelta némán bámult a többiek után. A sötét ruhás, káromkodó banda zümmögő bogárrajként távolodott. Mikor eltűntek a láthatár mögött, ő csak akkor indult tovább. Bekanyarodott a kis utcába, ami mellett állt, és elindult fölfelé a kis dombon. Két oldalán új nyaralók, a kertben gnómszerű kerti törpék, giccs giccs hátára halmozva. Undorodva ment tovább.
Nem kellett sokat mennie, a sok hatalmas ház között egy szerényebb állt. Ezen lépett be, de itt nem nézett körül. Tudta, hogy itt minden a régi. Sok virág, frissen nyírt gyep, tuják, és csend. Fölment a kis lépcsőn, és kopogás nélkül nyitott be a házba. Feszült csend vette körül. Még alig volt ideje párat pislogni, máris zajok ütötték meg a fülét. Ekkor lepődött meg először. A szobája felé vette az irányt, de az nem volt üres, nem úgy nézett ki, mint ahogy hagyta tavaly nyáron. Mindkét ágy, sőt egy pótágy is meg volt vetve, de az összetúrva jobb kifejezés az állapotukra. Úgy érzete magát, mint a hét törpe a Hófehérkéből. Felhúzott szemöldöke még a magasban járt, mikor a három tettes megérkezett. Zeltát félrelökve vetődtek rá a takarógombócokra, és mintha ott sem lenne. Az egyikük koszos ruhájában, cipőstül a fal felé fordult, és aludni kezdett. A másik kettő az ágy alól hangfalakat vett elő, és teljes hangerővel valami csörömpölést kezdett hallgatni. Zelta kifordult az ajtón, és egy másik szobába indult. Nem tudta mire vélni a történteket, de valami rémlett neki, mintha az otthoniak szóltak volna, hogy kiadták a nyaralót. Mivel egyedül tehetetlen volt, senki nem mondta meg neki, hogy mit tegyen, beletörődött a helyzetbe. Kipakolta a bőröndjét, majd leheveredett az ágyra. Áthallatszott a zaj a másik szobából, ezért bosszúsan a fejére húzott egy párnát. Ebben a pózban aludt el néhány perc múlva.
Álmában látta maga előtt a banda tagjait, ahogy eltűnnek a vasútállomás felé, újra átélte azt az elhatalmasodó tehetetlenség-érzetet, amit akkor érzett, mikor hazamentek a többiek. De mikor elindult volna a nyaraló felé, látta, ahogy Dukan közeledik. Visszajött hozzá, de egyszer csak megállt, és Zelta kíváncsi tekintetére bosszús képpel felemelte jobbját, és búcsút intett. Tekintetét még sokáig Zelta meglepett arcára szegezte, aztán elindult vissza a többiek után. Zelta felébredt.
Lassan szökkentek tudatába az információk. Felébredt, tehát aludt, igen. Hol is van? A Laton tónál. És álmodott...hány hónap óta először! És milyen furcsa volt...Dukan elköszönt tőle, személyesen. Nem csak odaszólt, mint ahogy a bandának szokta mondani: -pá!- hanem a szemébe nézett és elköszönt.
Meg akarta nézni, hány óra lehet, leszedte az arcáról a párnát. A szeme még csukva volt, és mikor kinyitotta, tudta, hogy valakit a szobában fog találni. Érezte, hogy nézik. Így is volt.
-Jó reggelt.
Látogatója az a fiú volt, aki előzőleg az ő szobájába vonult a másik kettővel, és rögtön aludni kezdett. Hosszú haja a háta mögött nem látszott, meddig ér. Jobb lábát a bal térdére fektetve, félig fekvő pózban ült Zeltával szemben. Ruhája valamiféle fekete köpeny volt. Méltóságtejesen szívta a kezében levő rövid cigarettát, és elgondolkodva nézett a fiúra.
-Szia- mondta Zelta, és felült az ágyban. Próbált nem meglepettnek tűnni.
-Na, álmodtál valamit?
-Nem.- vágta rá barátságtalanul Zelta. -Miért vagy itt?
-Mert azt hittem, ha felébredsz, elmondod, hogy mit álmodtál. De belátom, hogy előbb el kell töltenünk egy kis időt, mire rájössz, hogy őszintének kell lenned velem.
-Miért kellene őszintének lennem veled? A nevedet sem mondtad még...
-Mert előbb hozzám kell, hogy őszinte legyél, ahhoz, hogy magadat megismerd. A nevemre pedig majd rájössz.- mondta, majd felállt, és a tövig elszívott csikket lazán kipöckölte az ablakon. Fekete köpenye suhogva libbent utána, ahogy kilépett az ajtón.
Zelta értetlenül meredt maga elé, meglepődve a fiú szemtelenségén, és azon, amit mondott. Nem értette teljesen, mit jelentenek a szavai. Most végre ránézett az órára. Hajnali három volt, még teljesen sötét. Fölkelt, és miután megmosakodott kicsit, lement, hogy egyen valamit. Pár szendviccsel a kezében indult vissza a szobájába, és azon kapta magát, hogy szorongott. Nem akart összefutni a fiúval. Felért a szobájába, és miután körülnézett, és meggyőződött róla, hogy egyedül van, becsukta az ajtaját, és nagyot sóhajtva enni kezdett. Elhatározta, hogy ezentúl kulcsra zárja az ajtót. Ki tudja, mit akarnak tőle? És akár lehetnek egy idegen banda tagjai is, ő meg itt egyedül...még Dukan sincs itt. Mit csinálhatna egyedül? Lenyelte az utolsó falatot is. Tényleg, mit csinál ő itt egyedül?
Nem bírt elaludni, egyrészt kialudta magát, másrészt nem hagyta nyugodni az a jelenet a fiúval. "Előbb hozzám kell, hogy őszinte legyél, ahhoz, hogy magadat megismerd." Miről beszélt? Nem ismeri magát? Már hogyne ismerné, Pereg Zelta a hivatalos neve, Gyomladon született, neves gimnáziumba járt, most érettségizett. Haja barna, hosszú, és copfba kötve hordja, szeme zöld. Magas, és tetszik az embereknek. Ismeri ő magát...sőt tud még más tulajdonságot is: félénk, visszahúzódó és...és milyen? Nem jutott eszébe más. Hirtelen teljes bizonyossággal rádöbbent, hogy igazat beszélt a fiú. Reggelig próbált találni valamit, még egy kis apróságot, ami jellemző rá, és minden esetben annak megfelelően viselkedik. Órákon keresztül feküdt az egyre oszló sötétségben teljesen eredménytelenül. Mikor a zsalun beszűrődő fény elérte az arcát, bárki, aki a szobába lép, láthatta volna az arcán a sebesen lecsorgó könnyeket.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2006-04-08
Összes értékelés:
127
Időpont: 2007-04-15 21:21:43

Kedves Csongi!

Köszönöm, hogy elolvastad, és felghívtad a figyelmemet ezekre a hibákra. Igazából az egészet át lehetne írni, úgy raktam fel, hogy át sem olvastam. Tele van hibákkal...de nem kaarom a szerkesztőket azzal terhelni, hogy újból felteszem az összes fejezetet....
Szóval, remélem elnézed a hibáimat, és köszönöm, ha megemlíted őket!

Üdv
Alkotó
Regisztrált:
2006-04-08
Összes értékelés:
127
Időpont: 2006-11-10 20:13:28

Kedves Zsázsa!

Köszönöm a hozzászólásaidat! Teljesen egyetértek. A bevezető nem túl sokat ígér, de így sikeredett, szerintem a vége felé jobb lesz. A szóismétléseket átírtam, de nem akarom megnehezíteni a szerkesztők munkáját azzal, hogy újra felrakom az összes fejezetet.
Üdv
Mimóza
Szerkesztő
Zöld Zsázsa
Regisztrált:
2006-05-31
Összes értékelés:
493
Időpont: 2006-11-10 18:57:12

Tényleg elolvastam, látod, nem csak a levegőbe beszélek! :) Ez már jobb bevezető! Elkezdődik a történet; Zelta önmegismerésének az útja lesz az? Egyelőre nem tudom, csak ezt sejtem, de már van esemény, Zelta találkozott azzal a fura fiúval, "konfliktus" van, rádöbben, hogy nem ismeri magát. Ennek a folytatását, kibontását, végül megoldását várom. Meg még egy csomó mindent. :) A szóismétlésekre figyelj: amikor bemegy a házba, a "csend", később a "szobájába" , legvégén az arc szavak tengenek túl :) ami feltűnt nekem, de ez nem zavaró. Remélem, az egész írás lesz olyan jó, mint amit ez az indítás ígér!
Üdv
Zsázsa
(később folytatom az olvasást)
Alkotó
Regisztrált:
2006-04-08
Összes értékelés:
127
Időpont: 2006-11-07 17:44:20

Regisztráltál :PP Örülök, hogy tetszett, és kösz h elolvastad! :)
Alkotó
Regisztrált:
2006-04-08
Összes értékelés:
127
Időpont: 2006-11-04 12:21:24

Köszönöm szépen!
Örülök, hogy tetszik, bár most, hogy végeztem vele egy ideje, már úgy érzem, jobbat is tudnék írni, már dolgozok egy hosszabb íráson. Köszönöm a bíztatást! :)
Alkotó
Leticia Allemand
Regisztrált:
2006-07-15
Összes értékelés:
316
Időpont: 2006-07-20 13:45:02

Jaj, de jó!
Emlékeztet egy régi netes barátom stílusára.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel Tóth Árpád: A fa / Der Baum címmel

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Fohász című alkotáshoz

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Gyónás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Egy kis nyelvtan című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A harangok rómába mentek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mogorva motoros című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Halott betűk című alkotáshoz

zsoló alkotást töltött fel Más vagyok címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel anyám címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Óh, bárcsak! címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Négy évszak szerelme című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Leszállt az éj... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Üzenet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)