HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48278

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: MimózaFeltöltés dátuma: 2006-07-19

Zelta útja- Az első álom (3.)

2. fejezet Az első álom

Egy darabig céltalanul kóborolt, aztán egy hirtelen elhatározással átszaladt az úton, hogy a partra jusson. Végre nem kellett engedély vagy jóváhagyás ahhoz, hogy ott lehessen. Keresett egy padot, ami üres volt és a közelében sem járt senki. Leült, és egy nagy sóhaj szakadt ki belőle. Feje zúgott, és olyan jó volt semmire sem gondolni, csak nézni, ahogy a víz kiszámítható ritmussal mindig a partnak csapódik, majd visszahúzódik; mint egy fiatal lány, aki csak kelleti magát, sosem marad egy helyben. Hallotta az egyenletes zúgást megszakító éles vijjogást, és felnézett a sirályokra. Arra gondolt, hogy mennyivel jobb egy ilyen ösztönös élet, mint az állatoké: mindent tenni, ahogy a természet a vérükbe írta.
Kezdte jobban érezni magát, és a feje is kitisztult. A nyaraló felé sétált, és nem gondolt az esetleges találkozásra a köpenyes fiúval. Lesz, ami lesz-gondolta, és meggyorsította a lépteit.
Ebédre ért vissza. Az asztalnál ült a három idegen. Mint kiderült, Reszlia néni unokájának a barátai. Be is mutatkoztak, de Zelta nem jegyezte meg a nevüket. Az viszont feltűnt neki, hogy a furcsa fiú nem mondta a nevét. Bár többször is szót váltott vele, mint a többiekkel, a bemutatkozásnál úgy tett, mintha ott sem lenne. Zelta nem értette a helyzetet, ezért a nevét a fiú felé mondva, kezet nyújtott neki. Ezt nyugtázva a fiú Zeltára nézett, és egy kis cinkos, alig látható mosollyal rákacsintott.
-Tudom, hogy így hívnak, már mondtad.
Mást nem mondott.
Ebéd után Zelta felszaladt a szobájába, halkan becsukta maga mögött az ajtót, aztán egy kis tétovázás után úgy döntött, hogy nem zárja be az ajtót. Megértette, hogy beszélnie kell a fiúval, nem kerülheti el. Tekintetét sokáig az ajtóra szegezte: várta, hogy egy fekete köpeny libbenjen be rajta. Hiába várt, a fiú nem, csak az álom talált rá.

Megint álmodott. Egy sötét helyen volt, semmit sem látott. Csak hangokat hallott maga mögül: Dukan hangját, kiáltásokat, és lágy, női hangokat. Zelta nem mert hátranézni. Elindult előre, és hamar rájött, hogy jól tette, ugyanis ha jobbra vagy balra indul, falnak ütközött volna. Egy folyosón volt.
Hamarosan megérezte, hogy van valaki mögötte. Megállt, és bevárta. Az idegen is megállt mellette, Zelta érezte, ahogy valami palástszerű a lábának csapódik. Hallotta a másik lélegzetét.
-Nem mehetünk tovább, amíg nem tudod a nevemet. -mondta az idegen, rátette meleg kezét Zelta vállára.
-Honnan tudhatnám a ne...-itt elakadt, szemét lesütötte, és érezte, hogy valahonnan nagyon mélyről tör fel belőle a szó, amit mindig is ismert: -Saddu.- mondta ki, és érezte, hogy annyira megkönnyebbült, mint ahogy már rég érezte magát.
-Indulhatunk? -kérdezte Saddu, kezét még mindig Zelta vállán nyugtatva.
-Igen. De hova megyünk? Hol vagyunk most?
-Erre most nem tudok válaszolni. Ha végigjártuk az utat, akkor tudni fogod, hogy miért volt erre szükség.
-És ha nem akarok menni?
-De akarsz. Még ha nem is vagy benne biztos, már beleegyeztél, különben mit keresnék itt?
Zeltának fogalma sem volt, de nem válaszolt. Érezte, hogy bízhat Sadduban. Egymás mellett lépkedtek tovább, és lassan kivehető volt a folyosó végén az éles, szemet szúró fény. Amikor elértek a sötétség végére, egy lépcső vezetett lefelé. Egy város bejárata volt, ahol ezelőtt Zelta még nem járt.
-Ez az a hely, ahol egy darabig bolyonganod kell. Néha veled leszek, hogy beszélgessünk, és sokszor leszel egyedül. Teljesen egyedül. Mint látod, ebben a városban senki nem lakik, ne is keresd őket, ne vesztegess erre időt. A lényeg: figyeld magad, figyeld, hogy mit érzel. Tedd, amit jónak látsz, én most magadra hagylak.
Saddu sarkon fordult, visszatért a folyosó sötét útjaira, magára hagyva a megszeppent Zeltát.
Időbe tellett, amíg megszokta a fényt, de aztán félénken elindult a lépcsőn, hogy szemügyre vegye a várost.
Egy nagy térre érkezett, középen egy szökőkúttal, a szélén padokkal. Semmi sem tűnt furcsának: tikkasztó nyári hőség volt, a madarak csiripeltek, a szökőkútban hangosan csobogott a víz, körülötte ápolt virágágyások voltak és a szél fel-felkapott egy kevés kis port, amit mindenfelé szétszórt. A padok barátságos kék színűre voltak festve, szinte kínálva magukat, hogy valaki rájuk üljön. A város nem tűnt elhagyatottnak, minden arra utalt, hogy épp senkinek sincs errefelé dolga. A kukákban hulladék volt, a jelzőlámpák működtek, a park szélén fagylaltárus kocsi álldogált, csak épp nem volt, aki árulja.
Zelta úgy viselkedett, ahogy mindig is megszokta. Elindult felderíteni a várost, és mikor a járda szélére ért, megvárta míg zöld lesz a lámpa, csak akkor ment át, hiába nem járt arra egy kocsi sem. Az út másik oldalán közvetlenül egy sétáló utca volt. Az árusok, kipakoltak, de nem őrizték a kacatokat. Zelta csodálkozva ment végig az utcán, mindenhova bekukkantott, de sehol sem volt egy ember. Az egyik pékség előtt megállt, és belépett a sárga virágokkal felmatricázott ajtón. Az ajtócsengő megszólalt, de a jelzésre senki sem jött elő.
-Jó napot!- mondta Zelta halkan. Fél perc múlva, mikor senki sem válaszolt, hangosabban megpróbálta, majd még háromszor. Semmi sem történt. Kezdte megérteni, hogy szó szerint szólt Saddu tanácsa: "ebben a városban senki nem lakik, ne is keresd őket". Így hát a zsebéből elővette pénztárcáját, kiszámolta a pultra egy ásványvíz árát, aztán a hűtőhöz ment, és kivett belőle egy üveg vizet. Megilletődve lépett ki az utcára, sokáig csak értetlen arccal nézett a bolt irányába, majd tovább indult az utca vége felé, és közben elkortyolgatta a vizet.
Érezte, hogy kezd nyomasztóvá válni ez a viszonylagos csend. Embereket akart látni, hangokat akart hallani.
-Saddu...-suttogta maga elé, maga sem tudta miért. Várt egy kicsit, aztán miután meggyőződött róla, hogy semmi sem történik, sóhajtott. Mit is gondolt, mi fog történni?
-Saddu, jól megszivattál -mondta hangosabban, szemrehányó hangon.
-Látom, még nem sikerült megérteni, hogy miért is vagy itt. Ennél azért többet gondoltam rólad, Zelta.
Zelta rémülten hátraugrott egyet, ezzel pont Saddunak ütközve, ezért ijedtében még kettőt szökkent előre.
-Hogy kerülsz ide? A frászt hoztad rám!
-Te hívtál, nem?
-De.
Rövid csend állt be.
-Mi az, megszeppentél? Azt szeretnéd, ha a kérdést is én tenném fel, és a választ is én adjam meg? Nem leszünk így jóban. De mivel most léptél ki a sötétségből, segítek neked. A kérdés: mit kell tenned, vagyis mi a feladatod? A válasz pedig, fiatalember: ne zavartasd magad. Próbálj ki mindent, amitől tartottál. Nem számít, ki mit mond, hisz te is látod, hogy nincs aki szemrehányást tehetne. Tedd azt, amit akarsz, de ezt már mondtam. És most figyelj: nem fogok mindent kétszer elmondani. Neked kell rájönnöd a kérdésekre és a válaszokra is. Ha úgy látom jónak, megkereslek. És most menj.
Zelta bólintott, hátat fordított, és határozottan előre indult. Nem nézett hátra, hiábavaló lett volna. Tudta, hogy Saddu már rég nincs ott.
Határozottá tette, hogy nem kell felelnie a tetteiért, bármit is tesz. Egy nagy épület felé vette az irányt. Ahogy közeledett, látta, hogy egy hatalmas bevásárlóközpont az. Kíváncsian méregette, ahogy közeledett felé. Az úton már nem nézett körül, és nem várta meg a zöld jelzést. Átvágott rajta, és rögtön az áruházhoz ért. Nekifeszült az ajtónak, mert az nehezen nyílt. Rögtön megcsapta a kellemes, hűvös levegő, és a mozgólépcsők halk siklásának nesze. Felszállt a legközelebbire, és lépteivel rásegítve hamar felért az első szintre. Itt élelmiszer boltok voltak. A legnagyobba ment be. A szemével rögtön felfalt mindent, de mivel éhes nem volt, az édességek felé indult. Belemarkolt mindenbe, egy kupacba hordta, leült a földre és válogatás nélkül, mohón falni kezdte. Egyre lassabban tömte magába a sok csokoládét, és mikor végleg megcsömörlött, végignézett magán. A földön elterülve feküdt, nyúzottan, hányingerig megtömve magát.
-Mint egy állat.- gondolta.- Itt van előttem minden, akkor eszek, amikor akarok, és annyit, amennyit akarok. Erre idehordok mindent, nehogy valaki elvegye. Pedig ki venné el? Ezt a mohóságot! Javíthatatlanul állat. Javíthatatlanul ember...
Kissé megundorodva az édességtől és magától, kisétált a boltból, és egy másik mozgólépcsőre állt. Most már nem tudta lépteivel gyorsítani a haladást, és nem is volt olyan lelkes. De mikor meglátta a következő szint hatalmas kirakatait, tele márkás ruhákkal, amikre mindig is vágyott, megszaporázta lépteit, és újult erővel bevetette magát a legközelebbi boltba. Felpróbált sok mindent, több boltba is bement, és mindenhol kiválasztotta azokat a darabokat, amin a legdrágább címke állt. Magára öltötte őket, és boldogan sétált bennük, minden üvegben megnézve magát. Hamar elunta, és kényelmetlenül is érezte magát. Nem volt, aki megcsodálja rajta, így értelmét vesztette az egész. Csalódottan dobta le magáról őket, visszahúzva kopott rövidnadrágját, és a trikóját. Mindjárt jobban érezte magát. Leült egy székre, ami a biztonsági őrnek volt odarakva. Homlokát ráncolva maga elé meredt és gondolkodott.
Hányszor vágyott rá, hogy megengedhesse magának azt, amit mondjuk Dukan, a bandából. Bármit megvehetett magának, ami csak eszébe jutott, és aki nem tehette ezt meg, azt mélységesen lenézte, és éreztette vele fölényét.
Zelta most döbbent rá, hogy a külseje csak azért számított neki, mert másoknak akart megfelelni. Most, hogy nincs itt senki, nincs értelme az ilyen külsőségeknek. Minden csak tetszelgés, megfelelni vágyás volt! Szégyellte magát, hogy eddig erre nem jött rá. És haragudott. Haragudott Dukanra, a bandára, az emberekre és a világra. Mi jogon várnak el tőle bármit is? És miért akar ennek az elvárásnak megfelelni bárki is? Elhatározta, hogy ezentúl másképp lesz, ha lesz még valahol egy ember, akinek ezt bebizonyítja.
-Minek lázadsz? Nem nőttél ki belőle még?- kérdezte magától.- Ez nem lázadás, nem fogok beállni a tömegbe. Azt teszem, ami tetszik.
Elgondolkodva ment feljebb egy emelettel. Körbenézett, és mindenfelé játékboltok voltak, játéktermek, könyves boltok, újságosok, presszók és mindenféle hobbibolt. Benézett mindenhova, kipróbált néhány játékot, olvasgatott, aztán hanyagul félredobta, ami nem tetszett. Később bement egy presszóba, és készített magának egy teát. Mikor megitta, a csészét a pultra rakta, és nagyot koppant. Hirtelen ijesztőnek találta a magányt, ezért énekelni kezdett. Hangja százszor verődött vissza a falakról, egészen öblös férfihanggá torzulva. Ijesztő volt hallgatni. Zelta szaladva tette meg a kifele vezető utat. A hatalmas épület előtt megállt, és a nyugalom, ami ebből a napsütéssel teli városból áradt, őt is megnyugtatta.
Leült a járda szélére, arcát a nap felé fordította, és azon tűnődött, hogy mitévő legyen. Semmi nem jutott az eszébe.
Rádöbbent, hogy minden, amit eddig tett, vagy amit nem mert megtenni, az emberektől függött. Hogyha nincs, aki megcsodálja, vagy szörnyülködjön azon, amit tesz, akkor nem is érdekes. Most értette meg, hogy eddig nem törődött magával, csak az emberek közt betöltött szerepével. Vágyat kezdett érezni arra, hogy valamit alkosson, ami neki tetszik. Ami csak miatta van. És akkor eszébe jutott valami, ami megfelelt a célnak.
A sétáló utcába tért vissza, az imént látott egy boltot, ahol hangszerek voltak a kirakatban. Ide ment be, és rögtön meg is találta, amit keresett. Úgy érzete, neki akasztották a falra azt a gyönyörű, sötét rózsafából készült gitárt. Kezébe vette, és izgatottan ült ki a bolt lépcsőjére. Ujjait lazán végighúzta a húrokon. Tudta, hogy beleszeretett. Órákon át próbálgatta, olyan szép dallamokat lejátszva, amik, ki tudja honnan, valahol a lelke mélyéről róla, Zeltáról daloltak. Nem gondolt ekkor másra, csak a hangszerre és magára. Kettesben voltak.
Zelta így töltött el néhány napot ebben a lakatlan városban. Fáradtságot nem érzett, csak a bűvöletet, ami a zenéhez kötötte. Mikor lement a nap, az utcai lámpák barátságos fényénél játszott, koncertet adva magának, és a lámpa körül repdeső éjjeli lepkéknek. Három nap után érzete, hogy most abba kell hagynia. A gitárt visszaakasztotta a falra, szemét lesütötte, és pár könnycseppel a szemében kifordult a kis bolt ajtaján. Tudta, hogy vissza fog térni ide.
-Saddu! -kiáltotta el magát.
-Kitartó vagy, Zelta. -szólt az ismerős, mély hang.
-Segíts nekem Saddu. Megértettem, hogy mi kell a célomnak lennie. Ebben a városban már nem találok semmit, ami közelebb engedné az elmémet önmagamhoz. Most már ki tudom zárni a hangokat és képeket a fejemből, ha jónak látom. Már nem zavarnak az emberek abban, hogy megfigyeljem magamat. Engedj tovább haladnom! Át akarom érezni újból ezt a sikert, mikor felismerek valami.
-Örülök, hogy így vélekedsz. Persze, tovább mehetsz majd, de előbb mondd el, hogy mire jutottál. És aztán majd meg kell látogatnod a testedet is. Hagyni kell, hogy élje a napjait ő is...
-Azt hiszem, megértettem, hogy nem kell megfelelnem senkinek, mert csak az a lényeges egy életben, ami a viselőjének fontos. Nem számít más.
-Helyes. Erre akartalak rávezetni. És még egy tanács, amit talán szintén felismertél: keress magadnak minden olyan elfoglaltságot, amit egyedül is csinálhatsz. Ne számíts másra, mert csalódni fogsz. Ha megismered magad, majd megszereted, és te leszel a legjobb barátod, nem lesz szükséged másra ahhoz, hogy jól érzed magad.
-Saddu, miért hiányoznak az emberek mégis?
-Azért, mert arra születtél, hogy emberek között legyél. Hogy szeresd őket. Az ösztöneid miatt van, nem érdemes legyőzni őket.
-Akkor miért ne lehetnék velük, miért ne csináljak mindent a többiekkel?
-Nem mondtam, hogy ne legyél velük, mert ez úgy van rendjén, ha velük vagy. Csak arra biztatlak, hogy foglalkozz magaddal. Sok olyan dolgot fogsz felfedezni, ami majd téged is meglep. És ha hagyod, hogy vezesselek, többet nem fordul elő, hogy félsz csak azért, mert egyedül vagy. Mert elfordulhat, hogy emberek vesznek majd körül, de magányos leszel.
-Miért?
-Azért, mert vannak emberek, akik maguktól is felismerik, hogy a legfontosabb az, hogy nekik jó legyen. Ők nem fognak a kedvedben járni, ha nem egyeznek az érdekeitek. Ti az ilyen embereket önzőnek nevezitek.
Zelta elgondolkodva nézett maga elé. Saddu pedig megértő, szeretetet sugárzó arccal nézte őt.
-És most vissza kell, hogy menj. Hamarosan szükség lesz rád odaát. Találkozunk még.
Zelta ezeket a szavakat csak összemosódva hallotta már. Belevegyült némi madárcsicsergés, és egy visszataszító zene hangjai. A szeme hirtelen pattant fel. Felült az ágyában, és mérlegelte, hogy megőrült, vagy sem. Amellett döntött, hogy nem. Hiszen csak álmodta. De milyen furcsa álom volt... túlságosan valószerű és józan. Aznap még sokáig az álmán gondolkodott.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szerkesztő
Zöld Zsázsa
Regisztrált:
2006-05-31
Összes értékelés:
493
Időpont: 2006-12-06 20:05:53

Most térek vissza regényedhez, kis szünet után, és átlapozom emlékeztetőül. Ezenközben egy mondatrészleten akadt meg a szemem: "mivel most léptél ki a sötétségből". Nekem ez most mást mond, mint mikor először olvastam (lehet, hogy akkor át is siklottam felette, de legalábbis nem gondolkoztam el rajta mélyebben) - most Platón "barlang-hasonlata" jut eszembe, amit nemrég vettünk filozófián. Annak, aki nem ismeri: az embereket egy sötét barlangban lekötözve ülő rabokhoz hasonlítja, akik csak a mögöttük elhaladó tárgyak árnyékát látják az előttük levő barlangfalon, s ha kiviszik őket a fényre, nehezen szokják meg a fényt. (Van tovább is, meg részletesebben, de ennyi az idevágó rész.)
Ha ez nem is jutott eszedbe, gondolom, tudatos volt ez a sötétből a fényre hasonlat, nagyon jó.
Megyek folytatom a lapozgatást aztán az olvasást :)
Üdv
Zsázsa
Alkotó
Regisztrált:
2006-04-08
Összes értékelés:
127
Időpont: 2006-11-13 19:49:17

Kedves Zsázsa!

Köszönöm az építő jellegű kritikát! Megfogadom mindenképpen. Próbáltam úgy felépíteni, hogy mindenhova jusson "nagy igazság" :)
Tényleg hasznos dolgokat mondtál, nagyon köszönöm!

Szerkesztő
Zöld Zsázsa
Regisztrált:
2006-05-31
Összes értékelés:
493
Időpont: 2006-11-13 17:58:33

Nagyon jó, tényleg azt a szálat fűzi tovább, amit előrevetítettél, következetes, céltudatosan felépített. Jól ábrázolja azt a lelki folyamatot, amikor az ember rájön azokra a dolgokra, amikre Zelta rájön (magadért tedd, amit teszel, ne állj be a sorba, stb). Ami a bajom vele: egyrészt, hogy rögtön az elején kimondod a nagy igazságokat - ami akkor nem baj mégse, ha később még nagyobbakat mondasz ki vagy egyéb tanulságos esemény lesz. Másrészt: a végét úgy zárod le, mintha már nem is lenne tovább. Ugyanaz, mint a bevezetőnél, hogy nem lendít előre, a kevésbé álhatatos olvasó esetleg ezen a ponton félreteheti a könyvet. El kéne ejteni valami pici megjegyzést, ami egy elvarratlan szál, felcsigáz és további olvasásra késztet, hogy meg akarom tudni, mi lesz aztán.
Tehát: jó, izgalmas, olvasmányos, de merd eladni, reklámozni magad - mondom ezt a magam hatalmas tapasztalatából kiindulva. :)
Üdv
Zsázsa

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Pecás alkotást töltött fel Gyereknapon címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Három lány 1. című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Sakkjátszma című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Három lány 1. címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

hundido alkotást töltött fel A mezítlábas angyal címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A nyárfa címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)