1. fejezet

Érdekes felfedezés

A tengerparton lassan alkonyodott. Utolsó sugarai, melyek már erőtlenek voltak, még rámosolyogtak a sziklás partra, melyen egy nyúlánk, tizenéves forma fiú haladt, s aggodalmasan pislogott balra a tenger felé, ahonnan viharfelhők kezdtek tolongani a part felé. A gyerek gondterhelten figyelte a közelgő veszedelmet türkiz színű szemei a vizet és az eget pásztázták, s az egyre erősödő szél belekapott szalmaszőke hajába. Hallgatta az egyre erősödő mennydörgést, majd hirtelen sietős léptekkel megindult. A parttól néhány méternyire magas sziklafalak álltak, s a fiútól mintegy ötszáz méternyire elkanyarodtak a víz felé. A nap sugarai áttörtek az őt elnyelni akaró felhők közül, s egyenesen a fiúra tűztek, mire a gyerek elvakultan kapta a kezét a szeme elé. Néhány perc múlva azonban megszokta, s felkapaszkodott a sziklákra, s lenézett az előtte elterülő völgybe, ahol egy kis települést látott. A faluját. Mielőtt leereszkedett volna, még egyszer visszanézett a partra, s a sziklákra. Egy apró villanást vett észre a szeme sarkából az egyik mellette lévő szikláról. Odafordult. A villanás megismétlődött. Kíváncsian figyelte, s közben azt latolgatta, hogy mi lehet az, de közben aggódva figyelte a felhőket is, melyek át-átvillant a villámok fénye. De a kíváncsisága bizonyult a végén erősebbnek, s így elindult oda, ahonnan a villanásokat látta. A szél első, vad lökései a csúszós sziklán érték, kis híján feldöntve őt, de keményen megvetette a lábát, elszántan haladt a célja felé. Végül elérte a villanások helyét. A fiú hirtelen megtorpant, és csodálkozva meredt az előtte lévő tárgyra, amely...
- Egy kard? - csodálkozott el a fiú, mikor meglátta.
Megpróbálta kihúzni a kardot, ami legnagyobb meglepetésére úgy jött ki a kemény sziklából, mintha csak a puha homokból húzta volna ki. Mikor a kezében volt pengéjét az ég felé fordította és nézte a csodálatos fegyvert. Teljesen elfelejtkezett róla, hogy egy vihar kellős közepén áll. Váratlanul egy villám csapott a kardba, s a fiú felriadt a csodálatának révületéből. A kezét irtózatos fájdalom járta át a csuklójától a válláig, s eldobta a kardot. De elkésett. A kard csörrenve esett a sziklára, ahol felfénylett a pengéje. A gyerek a karjához kapott és zokogni kezdett. Könnyein át ekkor egy halvány izzást látott, mely a kardtól származott. Vagy csak képzelte? Közelebb lépett a fegyverhez, s látta, hogy a pengéjén egy felfelé mutató nyíl jelenik meg. Nem ismerte fel a jelet, hisz ő csak egyszerű paraszt gyerek volt, aki sohasem tanult. De miért nedves az inge a karján? Elvette a kezét, és látta, hogy véres a tenyere. Felszakadt volna a bőre, mikor belecsapott Thor villáma? Nem értette, hogy lehet ez. Nézte a kardot, melyen elhalványodott az izzás. Lehajolt, hogy felvegye, ám a kard markolata forró volt, így visszaejtette a sziklára. Az égi áldás ekkor kezdett lehullani az égből. Sűrű cseppekben esett, de a fiút ez nem zavarta. Ő csak a kardot nézte, és valahogy egyre fáradtabbnak érezte magát. Fázni kezdett, a feje zúgott, lüktetett, szédült, és egyre gyengébbnek érezte magát. Néhány perc múlva megtántorodott, majd összeesett, s elnyúlt a sziklán a kard mellett. Lassan, nagyon lassan süllyedt az öntudatlanság lágy iszapjába, s úgy érezte, mintha egy mocsár akarná elnyelni. Kellemes, jótékony volt ez a süllyedés, s nem is akart, de nem is tudott neki ellenállni. Jól esett ez most.