Egy homokbucka mögé rejtőzött, onnét hallgatta a tenger zúgását. A máskor oly kedves hang most szinte elviselhetetlenül kínozta. Mellette vidáman kiáltoztak a strandoló gyerekek, a sirályok kitárt szárnyakkal, rikoltozva keringtek a part fölött. Tegnap még mennyire örült a látványnak.
- Igen- gondolta, - a tegnap teljesen más volt.
Akkor a biztonság és a meghittség tudatában élt, de ma reggeltől teljesen új időszámítás kezdődött. Egy kisgyerek szaladt el mellette, kannájából víz csöpögött. Tágra nyílt szemekkel figyelte a könnyeivel küszködő Annát, nem vette észre a lába előtt a mélyedést. Miközben elesett, vödrét önkéntelenül elhajította, ami szerencsétlen módon Anna fején landolt. A lánynak egy pillanatra még a lélegzete is elállt a hirtelen sokktól, majd prüszkölni kezdett. A gyermek, bár megijedt az eséstől, a mókás látványtól még sírni is elfelejtett. Annán hihetetlen méreg lett úrrá.
- Nem tudsz vigyázni? Nézd meg, mit műveltél!- ripakodott a gyerekre.
A kisfiú egy kukkot sem értett az idegen beszédből, de azt észrevette, hogy Anna dühös rá. Felállt, és amilyen gyorsan csak tudott, elszaladt. Anna bosszúsan csavarta ki a hajából a vizet. A ruhája is elázott, nyálkásan tapadt a bőrére. Csak később akart fürdőruhára vetkőzni, de a hideg zuhany után úgy érezte, elege van mindenből. Összeszedte a cókmókját, és a szálloda felé indult. A hotel teraszán hasonló korú fiatalok cseverésztek önfeledten. Szívébe hasított magányának tudata. A lelkében kavargó vihar és a körülötte lévő elégedett emberek látványa közötti ellentét az őrület határára sodorta. A szobájába érve letépte magáról nedves ruhadarabjait, és zokogva borult az ágyra. Az sem érdekelte, hogy homokos testével összekoszolja az ágyneműt. Pedig milyen jó ötletnek bizonyult, hogy eljönnek nyaralni hármasban. Már három éve tartott a kapcsolatuk Leóval, de ez volt az első alkalom, hogy együtt utaztak valahová. Már hónapok óta készülődtek, alaposan áttanulmányozták az útikönyveket, jegyzeteket készítettek a legfontosabb látnivalókról. Barátnője lelkesen segédkezett mindenben, de látni lehetett arcán a szelíd bánatot, hiszen neki nem volt senkije, akivel elmehetett volna nyaralni. Ekkor jutott eszébe, hogy Karolát is elhozhatnák, elvégre jól kijönnek Leóval. Leó sem tiltakozott ellene, Karola szemébe pedig újra élet költözött. Karola a mellettük lévő szobát kapta, így könnyen elérhették egymást. Esténként sokáig sétáltak a parton, élvezték a hűs szelet, a fürdővárosi forgatagot. A fagyiárust is útba ejtették, ahol már majdnem az összes fajtát kipróbálták. Nappal nagyokat úsztak, napoztak, élvezték a nyár gondtalanságát. Persze, nem voltak sülve-főve együtt, időnkét hol az egyikük, hol a másikuk indult magányos felfedezőútra. Mint utóbb kiderült, ezekre a kóborlásokra csak Anna ment egyedül, Karola és Leó kettesben gyönyörködtek a város szépségeiben. Ő azonban nem sejtett semmit. Sem Leó, sem Karola nem tett soha még egy célzást sem arra, hogy vonzódnának egymáshoz. Reggelente későn keltek, szerettek Leóval lustálkodni az ablakon beáramló délelőtti napfényben. Ma azonban amikor felébredt, Leó ágyát üresen találta. Átrohant Karolához, de nála sem talált senkit. Először nem gondolt semmi rosszra, az étteremben nyugodtan megreggelizett, majd visszament a Leóval közös szobájukba. A délelőtt egyre jobban előrehaladt, Annán pedig rémület lett úrrá. Hol lehetnek, mi történhetett velük?! Már indult volna a telefonhoz, hogy a portástól érdeklődik, amikor az éjjeliszekrényen egy cédulát vett észre. Remegő kézzel bontotta ki a négyrét hajtott papírlapot.
"Kedves Anna!" szólt a levél.
" Tudom, hogy levelemmel nagy fájdalmat okozok neked, de nem tehetek másként. Karolával rájöttünk, hogy szeretjük egymást. Azt is tudom, hogy ezzel mennyire megbántunk téged, hiszen Karola a legjobb barátnőd, de az érzelmeink olyan erősek, hogy nem parancsolhatunk megálljt. Elmegyünk innét, hogy ne kelljen látnod minket. A szállodát kifizettem, pénzt a szekrény aljában hagytam neked. Kérlek, bocsáss meg nekünk, ha tudsz!"
A levél végeztével azt hitte, ez valami tréfa. Várta, hogy egyszer csak nevetve bejönnek, ő pedig jól megszidja őket, amiért ilyen csúful megviccelték. A valóság azonban a küszöbön kopogtatott, és nem lehetett elhessegetni. A szekrényből hiányoztak Leó ruhái, csak az alsó polcon hevert némi készpénz.

- Hazautazom- határozta el. Minden perc kínszenvedéssé vált számára, amit ezen a helyen kell eltöltenie. Heves önmarcangolás emésztette. Hol követte el a hibát? Nem kellett volna Karolát elhívnia. Ugyanakkor viszont nem értette, hogy mi a rossz abban, ha barátjával és legjobb barátnőjével együtt akarta tölteni a szabadságát. Félreismerte volna Karolát? Barátnők voltak nyolcéves koruk óta. Vagy Leót? Jobban bízott benne, mint a saját életében. Lassan hozzálátott a csomagoláshoz. Elutazik ugyan innét, de a sebeket magával viszi. Új élet vár rá, a barátja és a barátnője nélkül. Vajon mennyi időnek kell eltelnie, amíg újra bízni tud az emberekben?