Félig álmos, félig éber szemeim
Félálom fátyla mögül figyelik
A lámpát, mely szobám sötétjével viaskodván
Győz, lágyan mosolyt csal az arcomra.
Mélyen, valahol ekkor indulnak meg gondolataim
Végtelen, kérdőn, megfeleletlen.

Mindig beborul az idő
Búgó szélben, fekete felhő árnyékában ott a fény
Égi háború után derű,
És én újra én.

Gondolataim a rengetegben járnak,
Járatlan utakon, mindig rám találnak
Éjjek éjjelén.

Néha ekkor megrezzenek
Ábrándjaim megelevenednek:
Hűs és borús, hús és vér
Forró, derűs, keserű és kemény.

Megtanítom beszéni őt.
Mit tegyek? - mondd -
Tégy félre engem, te bolond!
És hűsítsd le homlokod...

Most újra nevet a Hold,
Mikor a Hajnal hűvös csókja álomba szenderít.