Véget ért e csodálatos nyár,
szellő szárnyán halkan tovaszáll,
napsugár érlelte szívemben a szerelmet,
az ősz hulló falevélként eléd terített.
Oly gyönyörű volt a veled töltött este,
tested izzó vágya testemet kereste,
érzelmek sóhaja szállott fel az égbe,
összefonódtunk a szerelem hevébe.
Mikor ránk köszöntött a pirkadat,
és eljött a búcsú pillanat,
mindketten tudtuk, még nem lehet vége,
semmit nem bántunk, hisz szép volt, megérte.
Belém hasít a fájó gondolat,
hogy jön egy hét mikor tőlem távol vagy,
hiányod felnagyítja magányom,
hogy jöjjön a várt pillanat, már nagyon várom.
Jól esik minden perc, mikor újra átölelsz,
s fülembe suttogod, hogy őszintén szeretsz,
forró vágyad finoman égeti bőrömet,
ahogy bejárod felajzott testemet.
Szorosan átölelsz, melled mellemhez ér,
léted, szerelmed kárpótol mindenér,
szádat keresem, hogy elnémítsalak,
órákig tartson még e csodás pillanat.
Nyakamba leheled a szerelem illatát,
fényét szórja ránk az ezüstös holdvilág.
Szívünkben, lelkünkben pislákol a fénye,
szerelmedért szerelmemet adom most cserébe.
Oly messze vagy tőlem, nem foghatom kezed,
gondolatban mindig ott vagyok én veled,
hiányod íratja velem e sorokat,
még mindig érzem számon mézédes csókodat.
Várom már a napot, számolom a percet,
olyan lassan telnek a magányos estek,
Szerelmes szívem most már csak a tiéd,
el nem hagynálak a világon senkiért.