Néha úgy érzem egy szekéren ülök, mint akkor álmomban. Egy szekéren egyedül, amit nem hajtott sem ló, sem motor, csak magától gurult. Lakosztályt lehetne berendezni benne, akkora volt a végtelen üresség. Előttem tömött fogat andalgott, integető, ismerős arcokkal teli. Hátam mögött senki, csak a napsütéstől forró út.
Határozottan emlékszem, amikor még előre néztem tél volt, de most zöldellő fák mindenhol, eltörpülő sátrak a völgyben felállítva. Hirtelen nyár lett, a tavaszt nem is érzékeltem, eltűnt az újrakezdés évszaka. Meleg van és viharok esténként. Sosem tudtam aludni a viharban, mindig rémálmaim voltak...
Mindig ugyanaz... Egyedül utaztam egy szekéren , ami magától gurult. De hát én szálltam fel rá, mert a másik fogat nem várt meg! Lehet fel sem fértem volna rá, hisz tömve volt a jármű. Épp csak elindult, mikor odaértem. Még integettek is. Ismerős arcok... kiabáltak, de nem hallottam őket. Tudtam, utánuk kell mennem, nem maradhatok egyedül a kerítéssel körbezárt szürke udvaron. Karnyújtásnyira állt a következő kocsi, felszálltam rá és elindult. Először örültem, hogy végre elmehetek innen, mehetek a többiek után... de valami más volt. Körülöttem úgy változtak a tárgyak, a táj, mintha az időben utaznék. A gyorsan váltakozó képek monotonsága elálmosított...
Nem láttam semmit, csak a lépteimet hallottam és a szívdobogásom. Fekete üvegfolyosó vett körül, lábam előtt alig látható üveggolyó gurult... én megbabonázva mentem utána, fürkésztem a csillogó, tiszta padlót. De még mindig alig láttam valamit, csak a hang után lépkedtem... néhol gyorsult, néhol lassult a szívverésem.
Döccenésre ébredtem, egy meredek hegyoldalon gurultam fölfelé. Eltűnt a kerítés, eltűnt a nyár, eltűntek az ismerős arcok... minden ami volt. Az úton szétszórt tárgyak, fényképek, üvegszilánkok, papírdarabok... ócska emlékek...
A levegőben füstszag, mögöttem égő út, lángoló táj, hamvadó pillanatok...
Néha úgy érzem, még mindig ezen a szekéren ülök. Talán tényleg ég mögöttem minden... talán tényleg eltűntek az évszakok... talán tényleg fut velem a szekér, és talán ezt az egészet nem is csak álmodtam...