Óvatosan, lopva settenkedett ki a sarok mögül. Erősen figyelt, nem akart áldozat lenni. Észrevétlennek kellett maradnia, ebben segítette valamelyest a koromfekete éjszaka, amit néhol fel - felhasítottak a ragadozók szemeinek lidérces fényei.
A fiú gyorsan mozgott, nem volt idegen a terep számára, számtalanszor bejárta már. Ismerte a táj minden rezdülését. Ismerte hol, merre kell, vagy érdemes menni, veszély esetén merre kell kerülni. Most már szinte száguldott, s vele egyszerre indult meg a csorda, egy része vele egy irányba, egy másik része meg ellentétesen. Élesen figylet a hangokra, és a fényekre, főleg amelyek mögötte jöttek. A sárgás fénypontok valószínüsíthetően nem jelentettek nagy veszélyt, bár az óvatosságból számon tartotta azokat is. A veszélyesebbek a kékes lidércfényű szempárok voltak, melyek gyorsan mozogtak. Ha ezek kiszúrtak egy lehetséges áldozatot, letérni előlük igen nehéz volt. Gyorsan közeledő villanó, szúró-fényű szemükkel megbabonázták az áldozataikat, akik fejvesztve húzódtak el az útból, sokszor meggondolatlanul.
A fiú sárgán csillogó szeme előre meredt, kutatta a járható útvonalat. Közben mögötte felhördült valami. Egyre-másra tapadt rá. Utlóélérte. Az agresszív szempár követelte őt.
A fiú testében mégsem a félelem, hanem a harag áradt szét. Maga is meglepődött, hogy felveszi a harcot az erősebbel. Büszkébb volt annál, semhogy megfutamodjon.
A fiú nem hagyta, hogy a vadállat elébe kerüljön. Olykor-olykor hirtelen elfordult hol jobbra, hol balra. Nem adta meg magát, nem hagyta hogy megmarja. Vakmerően lassított, majd ismét felgyorsult. Ettől a mögötte száguldó ragadozó megzavarodott és lemaradt. Ezt kihasználva a fiú lehúzódott egy, a csordában kialakult üres helyre. Lelassított a csorda tempójára, mintegy beleolvadva abba. A ragadozó elsuhant, villogó szemekkel pásztázta a csordát, kereste szemtelen áldozatát aki nem hagyta magát. Nem találta meg, ezért bosszúsan továbbsuhant a következő áldozata felé.
Letérve a szavanna felső útvonaláról, a fiú alávágott a kanyonba, itt az éjszaka sötétebb volt, és kevesebb volt a mozgolódás is. A fiú élvezte a hűvös, friss levegőt. A területet persze ugyanúgy szemmel tartotta.
Hirtelen egy kékes szempár villant felé szemből. Halvány volt, és furcsa szögben állt. Közelebb osonva látta, amint az előbbi ragadozó, ki vérszomjasan az életére tört, a kanyaon oldalára kenődve, összemarcangolva, sebesülten fekszik.
Ránézett a fiúra, majd egy görcsös rángás után kihúnyt. Körülötte épp megérkeztek a keselyűk, akik most osztoztak a dögön. Körbeállták, veszekedtek, mindegyik magának akarta. Kékes, sárgás, vöröses szemük szikrákat szórt az éjszakába.
A fiú, nagyobb ívben elkerülte őket, majd egyenesen hazafelé vette az irányt.

- Későn jöttél! A gyerekek már alszanak, csendben gyere! Ilyen sokáig tartott?
- Igen, sajnálom. Út közben egy baleset is láttam.