HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44955

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-11-17

A lajtorja (10.)

4. Test és lélek (folytatás)


Teréz nagysasszony mindezt Imre fejére olvasta. Semmit sem hagyott ki, semmitől se kímélte a legényt. Mint kalapácsütések az ebédlőasztal nehéz, vastag deszkáján, koppantak a szavak, mindegyik újabb és újabb vádként hullott Imre nyakába. Jött Takács a kisbíró, Melczer a hentes, Szőllősi a tsz-paraszt, Jula asszony a felső szomszéd, s elsorolni se lehet, hányan még. Ahány név, annyi eset. Csak a végeredmény volt közös: nem kapták vissza Imrétől a kölcsönbe adott pénzecskéjüket. Jöttek és kiabáltak, fenyegetőztek, sírtak, ríttak. Főjegyzőúr az ebédlőben fogadta a kárvallottakat, ott, ahol most Keresztanya és Imre ülnek, és mindent elrendezett. Általában csendben tárgyaltak odabenn, nem szűrődött ki a szó a bezárt ajtók mögül, néha azonban felcsattant Főjegyzőúr sztentori hangja, s mint vihar zúgott végig a ház összes helyiségén: "És maga bedőlt ennek a bárgyú mesének?! Hogy lehetett ennyi esze?!" És lehetett hallani, ahogy lesújt hatalmas csontos ökle a cseresznyefából készült ebédlőasztal lakkozott, fényes lapjára.

Felkelt délutáni pihenéséből öreg Dósa Jenő, hallották lépteit végigcsoszogni az előszobán, aztán csapódott a verandára vezető ajtó. Keresztanya rebbenő szemmel figyelt, nem jön-e vissza, nem nyit-e be, de semmi nem mozdult odakinn. Odafordult ekkor Imréhez, pillantását egyenesen Imre sötétbarna szemébe mélyesztette, kényszerítve, hogy kiállja a szemek próbatételét és megkérdezte:

-Nos, halljuk hát. Mit tudsz felhozni a mentségedre?

Lengyel Imre nem lett volna Lengyel Imre, ha megadta volna magát. A fiú lehajtott fejében, megalázkodó pillantásában legalább annyi volt a számítás, mint amennyi a valódi bűnbánat. Igen, valódi bűnbánatot mondunk, mert nem állíthatjuk, hogy Imre szívtelen-lelketlen, velejéig cinikus ember lett volna, akire egyáltalán nem hatottak Keresztanya szavai. Ember volt, lelke volt, s ebbe a lélekbe csöppent nénanapján, a csömör másnapján a külső szférákból valami aprócska emberi érzés. Szétáradt ott benn, nőni, növekedni kezdett, feszítő erővé alakult, eluralkodott, és lávakitöréshez hasonló szenvedélyes megnyilatkozásokban vált tettenérhetővé. Eszébe sem jutott, fel sem merült benne magában sem soha, hogy fogadkozásait netán az önző érdek irányítaná. Felháborodva utasított volna vissza egy ilyen vádat. Öszintén hitte, megbánása komoly, szívében érezte a szándékot, hogy igéreteit megtartja. Meg akart változni, bízott abban, hogy új, tiszta életet kezdhet, olyat, ami méltó őseihez, olyat, amelyet elvár tőle a Lengyel család, és a Dósa család. De legeslegalul a legmélyebb csücsökben tudat alatt mégis csak az motoszkált, hogy jaj csak mindent megígérni, jaj csak gyorsan, sietve mindent megfogadni, ki ne dobjanak ismétleg innent is. Felviharzott most lelke mélyéről a megbánás. Felugrott a székről, odafutott Keresztanyához, térdre vetette magát. Sírt, szeméből igazi könnyek patakzottak.

-Soha többet Keresztanyám, soha többet, ígérem!

Elhangzott hát az ígéret újra, a fogadkozás szavai ugyanazok voltak, mint hajnalnak óráján a veranda színes, szűrt fényében. Soha többet, soha többet. Ha e percben valaki megkérdezte volna tőle, hányadszorra mondja ezt a "soha többet"-et Keresztanyának, feleségnek, másik asszonynak, gyóntató papnak, bizony nem tudta volna megmondani. Az ígéret könnyű, mint a tábortűz füstje, elszáll, nyoma sem marad, s helyébe hip hopp, megered a bűn elvetett magja, kicsírázik, szárat növeszt, levelet hajt, meghozza a maga koromfekete virágát, és annak termését. Az ördög arat ilyenkor dalolván a szekéren, míg az angyalok sírnak égi országukban. Imre nem akart tudomást venni most erről az önmagába visszafutó körről. Körön kívül állónak hitte magát nagy, szent, minden rosszat kilökő egyetlen vulkáni kitöréshez hasonló, egzaltált ejakuláció bűnbánatában. Térdepelt, sírt és fogadkozott.
Keresztanya nézte a térdeplő, síró, rívó, fogadkozó legényt, és szíve kezdett megtelni melegséggel. Akárhogyan vagyon is ez a fiú az ő vére, szeretett testvérbátyja magzata. A nagy Imre nagyszerű ember volt, mélyen hívő, dolgos, becsületes, család, és hazaszerető. Az ő szelleme lebegett a zsófialigeti házban, amikor Keresztapával egyetértésben megtanácskozták a dolgot, hogy idefogadják a fiút. És éjszaka idején, amikor már minden neszezés elült a házban, Keresztanya valóban beszélgetett is a bátyjával. Imre megköszönte Teréz húgának a segítséget, és megígérte, figyelemmel kíséri kis Imre minden lépését a túlvilágról, és imádkozik fiáért a Mennyek Urához.
Kivülről nézve azonban jégcsap maradt Keresztanya, s a kipárló jég dermedt lehelete volt a hangjában, amikor végre kegyeskedett Imréhez szólni:
-Dejsze ilyen fogadkozást hallottunk mán eleget!
-Őrangyalomho' imádkoztam mindig édes Keresztanyám, hogy segítsen, de az őrangyalom elhagyott!
Keresztanya megrántotta a vállát.
-Azon nem is csodálkozom. A' lenne a meglepő, ha kitartott vón melletted.
-Keresztanyám, tudhassa, én mindíglen azon iparkodtam, hogy jó fia legyek Keresztanyáméknak. Nem emlékszik hányszú hasgattam fát a sparletho'? Hányszú cipeltem haza Keresztanyám kosarát a piacrul? Lehordtam a szenet a pincébe, amiko kelletett, fölszedtem a krumplit, kapáltam a kertet. Fölvittem a ruhákat a padlásra kiteregetni, ne nénémnek kelljék fölmászni a magos létrán. De esküszöm Keresztanyám, ha megbocsát most és megtart még egy kicsinység, ettül ezerszerte többet megteszek, mindent megteszek, ami csak tőlem telik, és még azon felül is!
Áradt a szó a legényből gátja nélkül. Tudta, beszélni kell, beszélni egyfolytában, mert minden szó, minden mondat egy csepp víz Keresztanya haragjának a tüzére. De, mintahogyan egy csepp el nem oltja a tüzet, csak a cseppek milliárja, úgy, ha célt akar érni, tömlőből kell locsolni a beszéd vastag sugarát egyenest oda, hol a legjobban lángol. Szánom bánom először, fogadkozás másodszor, igérgetés harmadszor és aztán előről kezdeni, míg a tűz Keresztanya szívének legbelső kamrájában el nem alszik, s míg a jég a külső felületeken meg nem olvad.
-Olvastam egy könyvben arrul, -kapott bele Imre újra a szóba, kihasználva a kínálkozó lehetőséget, melyet nénje hallgatása nyitott meg, -hogy a keleti emberek a test sanyargatásával érik el a lélek kiteljesedését. A test a bűn, a romlás, a halál kapuja. Meg kell törni a testet, a test vágyait börtönbe kell zárni, így osztán szabad utat kap a lélek a szárnyalásra. Keresztanyám engedelmével és segítségével esztet szándékozom ezentúl cselekedni. Spártai életmódot élek majd itt, Keresztanyámék házában. Megtartóztatom magam ételtől, italtól, asszonyállattól. Reggel korán felkelek, fát hasgatok. Osztán elmék a boltba, vagy a piacra, ahova Keresztanyám parancsulja. Osztán nekiállok, s írom a könyvemet, melyet, ha kész lesz, úgy vesznek majd az emberek a könyvesbótba', mint a cukrot a Népboltba'. Hiresek és gazdagok leszünk Keresztanyám, a Lengyel család is és a Dósa család is. Éjszaka imádkozni fogok, vasárnaponként elmegyek a templomba szentmisére, meggyónok és megáldozok. És akkor...akkor, amikor mán más ember leszek, hazamegyek Rózsikáho', az én drága feleségemhez. Rózsika megbocsájt, és újra együtt leszünk majd, és fölneveljük a kicsi Imrét. Rózsika szent asszony, Keresztanyám, szíve tele van jósággal, irgalommal, szeretettel. Úgy fogunk élni odahaza Kispesten, mint a szent család, férj, feleség, gyerek, esküszöm, hogy úgy lesz.
Imre felállt most, kezét szívére szorította, és hangos szóval kiáltva megismételte: esküszöm, esküszöm!
Őszinte volt, őszintén akarta. Nem beszélt kétségeiről, nem is voltak kétségei abban a pillanatban. Elűzte a felötlő gondolatot: ő éppen ettől a szent asszonytól menekült el, s éppen azért, mert nem bírta elviselni annak nagy-nagy tisztaságát, azt, hogy szeretni is csak a sötétben, a kisvillanyt leoltva, a paplan védelme alatt szerethette. Rózsikával nem lehetett meztelenkedni, paráználkodni, izgató játékokat játszani, amilyeneket más asszonyok annyira imádnak. Imre vágyát lelohasztotta ez a félve, bűntudattal, szinte titokban művelt házasélet, az asszony lesütött szeme, pironkodó arca, remegő hangja, futkosása minden alkalommal rögvest a kereszt elé, imádkozni, szánni-bánni. Ha volt valami, ami más asszonyok karjába hajtotta Imrét, ez volt az.
-Osztán, ha majd gazdagok leszünk, fényes esküvőt rendezünk Erzsinek itt Keresztanyámék házánál, -lelkendezett tovább a fiú. -Megérdemelné mán, hogy révbe érjen avval az írófélével, a Megyerivel. Sülve-főve amúgy is együtt vannak mán. Hetedhét országra szóló lakodalmat csapunk, meghívjuk az egész tágas, nagy rokonságot, itt lesznek a Dósa Pali bácsiék, a Lengyel rokonság, a Keglovitsok, Árvaiék és mindenki, mindenki. Leszünk vagy százan Keresztanyám, és én akkor a mennyasszonytánc kellős közepén felkérem Keresztanyámat, s úgy megpörgetem, hogy csak lesnek majd a népek!
S már nyújtotta is a kezét, talpra segítette a vonakodó Teréz nagysasszonyt, és erőnek erejével megpörgette. Nevetett akkor már a néne, vagy sírt, nem lehetett tudni, de folyt a könny a szeméből.
Csak kiszakította aztán magát a fiú karjából, s elkomolyodva szólt rá:
-Ne bolondozz mán itt Imre, egy magamfajta vénasszonnyal. Nos jó, nem bánom, adok még egy esélyt, de ez mán tényleg a legutolsó lesz. De van héhány kikötésem. Először is, most azonnal elmész a parókiára, s megkeresed Tamás atyát. Megmondod neki, hogy én küldtelek, gyóntasson meg. Oszt vasárnap meg magadho' veszed a szent ostyát, s a mise után felülsz szépen a Hévre, bebumlizol Budapestre és meglátogatod a családodat. Majd csirkét, bort, süteményt én csomagoltatok, avval nem lesz gondod. Osztán nincs többé kocsmázás, hazudozás, csalás. Munkát keresel magadnak, s abbul fogsz élni, mint más rendes emberek. Keresztapád bevisz majd a községházára írnoknak, vagy ho' nevezik most ezeket, mán a múltkor fölajánlotta. Sanyargatnod pediglen nem kell magad, a keresztény embernek nincs ilyenre szüksége. Imádkozz, dolgozz, és kerüld a bűnre vezető alkalmat, ennél többet a Jóisten nem kíván tűled. Megértetted Imre?!
-Meg, Keresztanyám, -kiáltotta a fiú, és újra térdre akarta vetni magát. És erőszakkal csókolgatta a nénje kezét.
Teréz nagysasszony felráncigálta a földről.
-Lódulj most. Gondom lesz rád.
-Alázatos szívvel köszönöm, drága Keresztanyám. Nem lesz több baj velem, meglássa!
S hátrált kifelé az előszoba felé, alig találva a kilincset a nagy szárnyas ajtón. Félig kinn volt már a köszöbön, amikor a Nagysasszony utána szólt:
-Osztán még egyet Imre! Hagyd békén a lányt, mert hátra kötöm a sarkadat, ha még egysze' meglátom, ho' koslatsz utána!

(Folytatása következik)

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2008-11-20 08:40:21

Nagyon örülök, hogy figyelemmel kíséred a történetet kedves Eszter! Hogy Imre megváltozok-e? Még nem tudom, tudod, meséltem egyszer, úgy írom ezeket a történeteket, hogy a szgép előtt találom ki mi legyen, illetve nem is kitalálom, hanem csak úgy jön, adja magát. Mindenesetre azt hiszem Imrében, az ő szerepében mindannyian kicsit benne vagyunk, lehetünk, bukásainkkal, felemelkedéseinkkel. Mint a létrán mászó: fel, le szűntelen.
Köszönöm, és szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2008-11-19 16:23:15

Szia!
Nagyon jól ábrázolod Imrét. Igen, vannak ilyen emberek, én is ismerek néhányat, akik fogadkoznak, és fogadkozásuk nem üres szó, valóban hiszik és akarnak is megváltozni, de aztán amikor komoly kísértéssel kerülnek szembe, ismét elbuknak. Imre vajon tényleg megváltozik?
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel Amikor a színek újra élesek címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) fOrdítva című alkotáshoz

Delory Nadin bejegyzést írt a(z) Az írás nekem című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Élekvesztő című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Univerzum című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Segélykiáltás címmel a várólistára

festnzenir bejegyzést írt a(z) Apeva című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Strandolók című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szellők szárnyán jöttem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/19 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/19 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) fOrdítva című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Strandolók címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)