Zsebembe egy üveg kadar,
meg is iszom gyorsan, hamar.
Szállj fejembe édes mámor,
nyusziból leszek erős, bátor.

Lábam csuklik, nyelvem akad,
csendes éjjel dalom fakad.
Lámpaoszlop, olyan fényes,
megölelem, mégsem kényes.

Hosszú az út, hegyes, dombos,
sok eséstől, ruhám lompos.
Gödör mélye húz magához,
jön egy banya, az meg átkoz.

Görbe bottal üt fejemre,
-ronda részeg,- visít egyre.
-Pokolra jutsz, meglátod,
Lucifer lesz majd barátod.-

Ott is lesznek jó emberek,
az ördöggel is táncra kelek,
lesznek rongyos ördög lányok,
szívbe maró forró lángok.

Tüzes csókok, selymes ágyon,
ennél jobbra nem is vágyom
és ha ehhez csak inni kell,
hát pertut iszom mindenkivel.

Elmúlt az éj, a hajnal fázós,
haza menni igen rázós,
otthon vár a feleségem,
sodrófával, nekem végem.

Kérve -kérem, ne bántson,
ne táncoljon botja háton,
de, hiába a sírás-rívás,
kezdődik a bajvívás.

Sajog fejem, kezem, lábam,
könnytől nedves hideg ágyam,
soha többet nem ihatok,
pokolra így nem juthatok.

Jó leszek majd, szelíd, nyájas,
papucsba bújt gyenge, nyálas,
feljutok én, fel a mennybe,
de a kadar ott lesz, benn a zsebbe.