Klári lányom egy nap azzal állított haza, hogy szeretne egy macskát. Több ellenvetésünk volt, mindet lerázta.
Első nekifutásra csak annyit mondtunk, hogy "jó, majd", bízva abban, hogy a pillanatnyi fellángolás kialszik. Ez nem jött be. A következő érvként a velünk egy házban lakó, egy kertet használó nagyszülők két kutyáját szedtük elő, de ismerve a két elhízott, macskák kergetésében nem túl jártas, ilyen irányú sportnak nem hódoló zsebcirkálót, mi sem bíztunk igazán meggyőzésünk erejében. Pontos érzékelőivel, éles eszével pillanatok alatt rátapintott gyengeségeinkre, és beláttatta velünk, amit igazából nélküle is tudtunk, hogy a két elkényeztetett lustaság úgysem ér utol egy közepes kondiban lévő nyávogót. Felsoroltuk, mennyi gonddal jár egy ilyen állat, oltások, betegségek, rendszeres etetés, rendszeres takarítás, alomvásárlás, stb. Mindent megígért: majd ő hozza viszi, eteti, simogatja-becézgeti, és természetesen ki is tisztítja az almot. Ekkor jött a végső érv: Csak. Hasonló színvonalon válaszolt: Bezzeg az Annáéknak a hetedik kerület közepén, kert nélkül, csak a lakásban lehet!
Ki tudja honnan örökölt, - és az esetek nagy részében gondosan titkolt átérző képességével - ezen a ponton rájött, hogy puhulunk, taktikát váltott. "Rendben, nem kell a macska, legyen inkább papagáj!" "No, azt aztán biztos nem, szemetel, zajos, betegséget terjeszt, ki tudja mennyi idős, sose volt senkinek papagája környéken sem, azt sem tudjuk, hogy kell gondozni." "Jó, akkor legyen degu." Nem mondom, már hallottam arról, hogy valaki degut tart, magam is láttam. E találkozás ezzel a patkányfélével, illetve annak emléke altatta el éberségemet annyira, hogy egy meggondolatlan kijelentés csúszott ki a számon: "Akkor inkább macska."
Klári kaján vigyorral nyugtázta, hogy Anya besétált a csapdába: "Oké, megbeszéltük, akkor hozom."
Így történt, hogy a Macska - mi hiába adunk nevet bárminek, azon nem ragad rajta -beköltözött. És természetesen (?) Apa takarítja az almot és cipeli haza az alomnak valót; Anya vásárolja konzerveket és különböző aprólékokat, próbálgatva, hogy mi az, amit nem csak venne egy macska, hanem enne is; a kisebbik gyermek nyúzza a "dögöt" játék címszóval, és Klári kivételével az egész ház felébred, amikor az ilyenkor már "hülye nyúlként" emlegetett kandúr este nem óhajt hazaténferegni, csak hajnaltájt ugrik bele milliméter pontossággal a kinti riasztóba, jelezve, hogy megérkezett, bejönne. De a győzelem teljes, Klárinak van egy macskája.
Mostanában Károly kezdett rá, hogy neki meg egy kutya kell. Még ellenállunk, egyelőre az "Akkor legyen papagáj" fázisban tartunk.