Soha nem akartam én királyfi lenni, de még csak szőke herceg se, fehér lóra meg végképp nem vágyom... Csupán a nők kényszerképzete, hogy életük párjának feltétlenül kék vér csordogáljon az ereiben. Én igenis jól érzem magam a bőrömben, és számomra ez sokkal fontosabb, mint a szakadatlan görcsölés, hogy mindenáron megfeleljek egy nő elvárásainak. Ha nem nézek tükörbe, még azt is elhiszem magamról, hogy jóvágású fickó vagyok, éppen ezért kerülöm a találkozást a saját képmásommal. Igaz, a múltkor véletlenül belepillantottam a nádassal körülölelt kis tó vizébe, mielőtt fejest ugrottam volna bele, és mit mondjak... nem voltam elragadtatva a látványtól. Rögtön annyi lett az önbizalmamnak!
Hogy a jövőben elkerüljem a hasonló szembesülést nem mindennapi külsőmmel, komolyan fontolóra vettem, hogy megszokott nyaralóhelyemet lecserélem valami távolabbi, ám semmiképpen nem vízparti környékre. Mehetnék esetleg a hegyekbe... Á, az nem nekem való, vetettem el nyomban az ötletet. Órákon át bolyonghatnék az erdőben, mire találnék ivóvizet, ráadásul élelmet sem tudnék magammal vinni olyan mennyiségben, hogy kitartson nyár végéig. Leginkább mégis az úszás hiányozna... A gyaloglás nem nekem való, hamar elfáradok, és begyulladna az összes ízületem. A vízi sportokat ellenben soha nem tudom megunni, és fizikailag is rengeteget bírok. Hegyvidék tehát kilőve, erdő úgyszintén, tehát maradok. Legfeljebb behunyt szemmel ugrálok a vízbe!
Bolond is lennék elmenni innen, amikor a tóparton semmi gondom. Étel-ital akad bőven, tehát különösebb megerőltetés nélkül eléldegélhetek akár hónapokig is. A kisujjamat se kell megmozdítanom, naphosszat csak henyélek, az eledel mégis szinte szó szerint berepül a számba. Hogy miért élek egyedül, és miért nem osztom meg ezt az idillt valakivel? Nos, sokan úgy gondolják, azért töltöm a nyarakat ennyire elvonultan, mert képtelen vagyok alkalmazkodni másokhoz, és itt nem csak a nőkre céloznak. Vannak, akik kiállhatatlannak, sőt egyenesen antiszociálisnak titulálnak. Persze ezt csak a rosszindulat mondatja velük, hiszen én köztudottan békés, nyugodt természet vagyok, és a légynek sem tudnék ártani. Na jó, ez azért túlzás, de tény, hogy nem tartozom a forró vérűek közé, épp ellenkezőleg. Nem csattanok fel minden apróságon és nem üvöltöm le senki fejéről a hajat. Igaz, hogy a közelemben élőknek nincs is hajuk, de az ebből a szempontból mindegy...
Naponta többször is megmártózom kedvenc tavamban, ám úszni többnyire este szoktam, amikor már nincs az a döglesztő meleg. Azt hallottam, mindez együtt a hosszú élet titka: stresszmentes élet, sok pihenés, egészséges táplálkozás, rendszeres mozgás... Ugyan kit érdekel, hogy magányos vagyok, ha még sokáig élvezhetem az efféle testi örömöket?
Mi a szösz? Az előbb még egyetlen felhő sem volt az égen, csak úgy szikrázott a nap, most meg jókora árnyék vetődik a fekhelyemre. Remélem, nem ered el az eső, különben mehetek vissza a vízbe, nehogy elázzam... És mi ez a suhogás? Ez több mint gyanús... Mintha valami óriásszárnyak csapkodnának a közelemben. Te jó ég! Egy gólya! Mindjárt ebéd lesz belőlem... Segítség!!!