HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44631

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-12-12

A lajtorja (15.)

6. Bűnbeesés (folytatás)

Vasárnap este kocsmázni csak igazi nagyivó lumpenek járnak, ez tudvalévő. Rendes, dolgos ember ilyenkor már otthon, a családi tűzhelynél melegszik. Amikor Imre nem sokkal hat után belépett a Gödöllő felé vezető országút jobboldalán magányosan álldogáló kerepesi kocsma tágas ivójába, népes társaságot, mint délelőtt, nem talált már. Vendégek is csak három asztalnál ültek, itt a bejárat közelében közvetlenül faluszéli, putribéli rongyos cigányok, kik valami gebe miatt veszekedtek sörük mellett, ott, beljebb a falnál néhány tsz-paraszt, vagy ahhoz hasonló alak, ők borozgattak mélán, és egyszem magában, a túlsó oldalon, teli kancsó társaságában Károly, a mi reménytelen sors-kilátású hősünk kenyerespajtása.
Beszélgettek, iszogattak a délelőtti összetalálkozás friss öröm-ízével a szájukban. Károly Imréről szeretett volna hallani, Imre Károlyról. Károly bort ivott, Imre málnaszörpöt, piros volt ez is, az is, alig lehetett megkülönböztetni a két italt egymástól. És az elmesélt életutak is csak olyanok voltak. A háború utolsó napjaiban rokonoknál bújkált mindkét fiú. Károly Somogyban, Zalában, Imre fenn északon, a Nyírségben. Bújkáltak az oroszok elől, akik akkoriban előszeretettel fogdosták össze és vitték el a fiatal (és nem fiatal) férfiakat egy kis "málenkij rabotra", ahonnan csak tíz, tizenöt év elteltével került vissza az, aki egyáltalán visszakerült, -és levente múltjukkal bújkáltak a magyar hatóságok elől szintúgy. Az nem volt jó ajánlólevél. Illletőleg jó ajánlólevél volt a fogolytáborhoz, börtönhöz, akasztófához.
-Édesanyád, húgod, hogy vannak? -kérdezte egyszer csak Imre, Károlytól.
A fiú feje lekókadt.
-Meghaltak mindketten, -mondta keservesen, halkra fogott hangon. -Még 44-ben, Budapest ostromakor. Tudod, Jászberényben volt a házunk, emlékezhetsz rá, voltál ott eleget. De, amikor a front közeledett, hirtelen elhatározással feljöttek Pestre. Azt hitték szegények, a Fővárosban nagyobb biztonságban átvészelhetik, ami még hátra van. Pali bátyáméknál húzták meg magukat a Práter utcában. Én persze nem tudtam, hogy följöttek, hozzánk, Veszprémbe, az egységhez ez már nem jutott el. A tábori posta elakadt valahol. Aztán volt az a nagy bombatámadás, tudod, amiről a Rádió is beszámolt. Az amerikaiak szőnyege, amit Csepelnek, Törökszentmiklósnak, és Tökölnek szántak elcsúszott, és a széle lakott területeket érintett. A Práter utcai házat két, egyenként ezer kilogrammos bomba találta el. Édesanyám! Édes kicsi húgom. Szegény kis Nellim. Négy lett volna január másodikán. Nem érte meg...
Sírt a nagy, erőscsontú legény, a könnyek végigcsorogtak hetyke, kemény-élű arcán. A bánat ellágyította vonásait. Imrére nézett.
-Bajtárs, az ő emlékükre...nem iszol meg velem egy kupa bort? Egyetlen egyet, csak!
Imre habozott.
-Az ő emlékükre, -mondta elkomorult képpel. Kiloccsintotta a mocskos fapadlóra a málnaszörp maradékát. Felkapta a kancsót és teletöltötte a poharat.
-Édesanyád, és a kishúgod emlékére, -ismételte meg villogó szemmel. -És arra, hogy lesz még magyar feltámadás! Szervusz bajtárs!
Összecsattant a két pohár. Kiitták színültig és letették az asztalra. Szántay véreres szemei körbevillantak a helyiségen. Karvaly-tekintete volt a legénynek, igazi ragadozó-madár tekintet. Felfedezte a söntéspult mögötti raktár-bejáróban a cigányt, odakurjantott neki!
-Hej cigány! Told csak ide gyorsan azt a füstös, randa képedet! De szaporán, ne nekem kelljen érted menni!
Aztán húzatta. Édes bús dallamok fakadtak a hegedű zengő húrjain, rég elfeledett, rég eltemetett, elsiratott nóták keltek életre. Énekelt a két jó cimbora. Szántay Károly papírpénzt kotort elő, megköpdöste és a cigány homlokára tapasztotta.
-Azt ösmered-é cigány, hogy "érik a jegenye, pereg a levele"? -no, húzd, fene a fajtádat, ha ösmered!

Felbúgott a dallam, belekaptak. Zokogtak a húrok a kopott nyúzontyún.

"Érik a jegenye, pereg a levele
kiskertem aljába,
csak még egyszer gyere be,
csak annyit szeretnék
elmondani néked
ne menj el, maradj itt
fáj a szívem érted
majd meghasad érted!"

Mire az utolsó taktus elhangzott, sírt már Imre is. Megragadta a boroskancsót, teletöltötte mindkét poharat. Ittak újra, fenékig ürítették.
-Nem bírom, -nyögte a fiú. Előrehajolt ültében, haja lelógott a két térde közé. -Ez volt apám kedvenc nótája. Hej szegény apám! Hej, te rongyos, nyomorúságos élet! Hej te átkozott, vaskézzel verő sors!
Nemsokára odáig jutottak, hogy ittak minden dal és strófa után. Szántay elzavarta a cigányt a lányáért, hogy énekeljen, táncoljon nekik. Amíg odavolt, újra csak a társalgás vette át a vezető szerepet.

-Apádat említetted az imént Imre! -reccsent rá Szántay Károly a cimborájára. -Azt mondtad: Ez VOLT apám kedvenc nótája. Miért montad úgy, hogy VOLT?
Miért nem azt montad: ez a kedvenc nótája? Talán csak nem...?
Most Imrén volt a sor. Ő hajtotta le a fejét.
-De igen. Meghalt ő is szegény. Nem, nem. Nem az ostromkor. Még a háború előtt történt, 39-ben. Villamos alá esett, úgy halt meg. Unokafivéremmel, Dósa Jencivel jöttek haza október valahanyadikán valami éjjeli mulatozásból, és a Rákóczi úton, a mozi előtt szálltak le. A szerelvény még mozgott, amikor apám leugrott a lépcsőről. Jenő nem is látta mi történt, ő még benn állt a peronon. Mire leszállt, embergyűrű vette körül apámat. Valaki azonnal mentőt hívott, -de nem lehetett rajta segíteni.
Súlyos, nehéz csend szakadt közéjük. A purtibeli cigányok elvonultak, a parasztok a túlsó sarokban még kitartottak. A csaplárné álmos szemekkel támasztotta a söntéspultot. Reggel hat óra óta talpon volt. Remélte, hogy a vendégek, most már lassan majd csak elmennek, de reményei szertefoszlóban lévőknek látszottak, amikor a két fiatalember húzatni kezdte. A csaplárosné ismerte a fajtájukat. -Ezek most abba nem hagyják, amíg az asztal alá nem kerülnek, -mondta magában csendes belenyugvással, és némi örömmel, hogy kárpótlásul gördül majd a karajcár.
Az asztalnál Szántay Károly ragadta magához a beszéd fonalát. Idősebb Lengyel Imréről áradozott, az ő dalairól, verseiről. Mert fűzfa-poéta volt az öreg Lengyel Imre, ezt jól tudták a barátok ismerősök. A Szántay családhoz is elkerült egy kötet a Virágszirmokból, a fiú azon nőtt fel. Zsenge korban, amikor még tiszta a szíve az ifjú emberpalántának, hajlamos arra, hogy ábrándként éljen meg nagy, nemes eszméket. Azt a nemzedéket úgy nevelték, hogy higgyen a nemes eszmékben. Az iskolákban reggel tanítás előtt így imádkoztak a gyerekek:
"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában, amen."
A későbbi koroknak nem szabad megvetni őket ezért. Ne törjenek pálcát apáik, nagyapáik felett. Ne vonjanak nyeglén vállat, és ne mondják: jaj, ne, hűséggel, hittel, jóakarattal nem lehet háborút nyerni repülőgépek, tankok, ágyúk ellen! Mit tudnak ők, akik békében nőttek fel, arról, mi a háború! Mit tudnak arról, okosok, komolyok, mindent átgondolók, mindent megfontolók, mi a hit? Hinni valami abszolút lehetetlenben, vak, csökönyös, hajlíthatatlan hittel. Halálba menők elfajult, már-már őrülettel határos hitével.
-Emlékszem az egyik versére, -borongott Károly. -Az, pont a mi mostani helyzetünkre illik. Hogy is van csak...? -És már mondta is, ahonnan emlékezett rá, a közepétől:

"Inkább ma, mint holnap -szóljon a riadó!
Egetrázó, büszke, mindent elragadó,
Hatalmas, istenes, glóriás harsona...

Lázba verné tompa, fásult szívünk...
Meghalunk -de rabok többé már nem leszünk!
Vak Bottyán toboroz...máriás a zászló,
az én szívem oda, az alája való.
Isten veled asszony! -Isten veled gyerek! -
Halljátok a kürtszót? Sietek -én megyek!
Háromágú Kőrös születésetáján,
Kelevézt bontanak -mind megannyi Koppány! -
Kacagányos ősök rohamra ügetnek!
Én a hitvány utód, beállok majd egynek."

-Nekem egy másik verse motoz a fejemben, -mondta Imre, miután újjólag kiürítették poharaikat.-Figyelj csak, ismered-é ezt?
Rázendített, szép, csengő hangja betöltötte a helyiséget.

"Ős Koppány hangja szól, -előlép a táltos:
Uram! Tiszta szívvel lépek az oltárhoz.
Kupából ittam bort, mézédes seritalt,
Szerettem asszonyt, síró nótát, víg dalt,
Szilaj csikóvérem soha meg nem pihent,
Egyedül magamnak voltam a jó, a szent.
Penge élén jártam, sebet adtam, kaptam.
Uram! Én még soha meg nem bocsátottam.
Szent Gallen tűzüszke ma is itt ég bennem:
Farízeusokat mindig megvetettem.
Duhaj szívem száguld, zablátlan paripa,
Vért sajtol, könnyet ver, büszke maga ura.

De Uram ma mégis -eljöttem Te Hozzád
Éjféli misére mondani zsolozsmát."

Visszajött a cigány, hozta a lányát. Nem lehetett az a némber több tizenötnél, de mellyes volt, ringó csípőjű, kihívó tekintetű. Felválta rendelték a nótákat, az öreg húzta, a lány meg énekelte a strófát, s kísérte testének ritmusos mozgásával. Tiszáról, Marosról, asszonyról, szerelemről, akáclombos temetőkről kelt életre a vers, a jajongó hegedű húrjain.
Új vendégek érkeztek öten, hatan, afféle fajzatok, akikről az ember meg nem mondhatja elsőre, honnan szalajtották őket, falusiak, vagy városiak. Öltönyben voltak, fehéringben, nyakkendő nélkül. Leültek jobboldalt, a söntéspulthoz közeli asztalhoz. Egyikőjük átnézett egy pillanatra Imréékhez, s Imrében benne ragadt az a pillantás, s rossz szájíze lett tőle. De csak egy percre, mert a másodikban már el is felejtette.
-Hát feleséged van, fiad van? -kérdezte megütközve, jókedvű csodálkozással Szántay Károly, amikor a zene egyik szünetében már idáig gombolyodott az a fonál. -Oszt te nem vagy otthon velük? Te itt bujdokolsz e vad dombok sorján? Önként gyüttél, vagy küldtek?
-Hosszú sora van annak, pajtás! -rágta a szája szélét Imre.
Kicsit kezdett már elázni, de vitézül tartotta magát.
-Mondd röviden, -nevetett a cimbora. -Vagy mondd hosszan akar, ráérünk hajnalig!

(Folytatása következik)



családregény

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2008-12-13 16:43:46

És, azt hiszem, Imre most lendül még csak bele. Emberbül van. Ellentmondásos. Köszönöm az elismerő sorokat, nagyon jól esnek. Tudod, van itt egy probléma...az ember nem él meg személyesen valamit, csak hall róla...és elképzeli. Ez a helyzet akkor is, ha valaki pl. egy igazi iró, régmúlt korokról ír regényt. Elképzeli, hogyan beszélhettek, hogyan viselkedhettek akkor, és leírja. S, ha elég meggyőzően, kellő részletességgel, stb adja elő, mi olvasók bedőlünk neki, és azt mondjuk: ejnye, ez az Antonius tényleg azt mondta volna Pompeius oszlopalján Brutus összeszurkált teteme fölött, hogy: "Temetni jöttem Ceasart, nem dícsérni"? Mi szép ez! Mennyire hiteles! Köszönöm, hogy elolvastad, nagyon örülök, hogy tetszik Neked. Ha csak egyvalakinek is tetszik -érdemes folytatnom. Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7439
Időpont: 2008-12-13 10:26:17

Szia!
Tudod, abban a korban, amiről írsz, nem éltem, de annyira emberközelivé teszed, hogy szinte együtt lélegzem a szereplőkkel. Imre szinte már családtagnak számít nálam a gyarlóságaival együtt.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) Veszteg című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Csillagpor című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/1. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata alkotást töltött fel Korabeli történetek - l/12 címmel

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Rögtönzések (Szent Ivánkor) című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - I/10 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pár szó a reinkarnációról című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Többet ésszel, mint erővel! -mese- címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Nevelni egyszerűen is lehet. ( részlet ) címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)