HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44927

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-12-16

A lajtorja (16.)

6. Bűnbeesés (folytatás)

Ittak megint. Kiürült a kancsó, de újat hozattak a söntéstől. És Imre belevágott. Nem kellett nógatni. Italosan, felbuzdulva és nekikeseredve olyan dolgokat mesélt el Károlynak, amelyeket, ha józan, harapófogóval sem húzhatott volna ki belőle senki. Beszélt Rózsikáról, a szent asszonyról az ő egyes-egyedüli nagy-nagy szerelméről. Hogyan térdepelt elé. Hogyan szerette. Hogyan vezette az oltárhoz virágszőnyegen. És, hogyan romlott el, keseredett meg minden. Bőgött a csontos, hosszú legény, mint egy pelenkás kiskölök, és bömbölt haragjában, mint a hímoroszlán.
-Elutasított, eltaszított magától, -zokogta. A túlsó asztaloktól már mindannyian őket nézték.
-Azt mondta, ne nyaggassam, ne zaklassam minden éjjel a házastársi kötelezettségekkel. Nem arra valók azok, hogy az ember magamagának szerezzen örömet. Arra valók, hogy a szülők gyereket nemzzenek, utódokat hozzanak létre. Isten nagy szent misztériuma a házasélet, nem holmi vásári mulatság. Én meg...én meg...-Imre nem bírt magával, felugrott és a poharát a földhöz vágta -...én meg azt találtam mondani neki, azt, hogy....jaj Károly!
A cimbora csitítgatta. Felállt ő is, hátát veregette a búnak eredt fiúnak.
-Ülj csak le. Ülj le és igyál. És folytasd. Mit mondtál neki?
Ivott Imre, ádámcsutkája fel-le járt. Leült, ivott megint. Inge előkéjén végigcsorgott a szép piros bor.
-Rettenetesen megbántottam akkor, -mondta akadozó nyelvvel. -Azt mondtam neki...asztat mondtam...hogy egy utcalánnyal is jobban esik, mint vele. Egy utcalány is jobban tud szeretni nála! Azóta így élek, bajtárs. Kivert kutya vagyok. Rongy ember. Züllött korcsmatöltelék...
Károly lapáttenyerét Imre kezére tette.
-Jól van, bajtárs. Ne emészd magad érte. Hol ez a nyavalyás, göthös cigány? Hej cigány! Ide gyere nekem, de rögtön!
A legény oda se figyelt. Magának beszélt már. Ki kellett mondania, ki kellett ordítania magából a titkot, mely hónapok óta nyomta a lelkét.
-Azt válaszolta, -kiabálta bele a kocsma füstös sötétjébe, és sírt közben, zokogott, csak úgy patakzottak a könnyek az orcáján -azt mondta nekem, a hites urának, hogy menjek hát, ha ígyen van a dolog az utcalányokho', akkor lásson, amikor a háta közepét! El tudod te képzelni te ezt a szégyent? Hogy egy asszony esztet mondja az urának? Hogy a...hogy a...ku...hogy az utcalányokho küldi szerelmetes, hites urát? Akkora sértés ez Károly, hogy erre már nem is lehetett mit válaszolni. Még az éjjel összecsomagoltam és odahagytam mindent. De, értsd meg bajtárs, én csak őt szeretem, értsd meg hát! Odavetném magam a lába elé, száz szál piros rózsát szórnék az ölébe, csak ez a hitvány férfibüszkeség ne tartana vissza, ez az ocsmány, konok, megátalkodott férfibüszkeség! -és verte a fejét az asztal lapjához, hogy Károly komolyan megijedt, széttöri a fejét ottan.
-Asztat húzzad most, hogy: dirrel rurral, hangos szóval nem fogják a verebet! -kiáltott rá a cigányra. Gondolta, a vídám nóta, apja dala jobb kedvre deríti a cimborát. A cigány a vonót a húrokra tette, álla alá szorította a hegedűt. Önáltató hetykeséggel vágott bele Károly:

"Minden csóknak más az íze, nincsen kettő egyforma
Valamennyit kipróbálni, megízlelni jó volna
Adtam is már kaptam is már édes csókot eleget
Hisz, én tudom, hogy kell fogni módjával a verebet."

Imre kihúzta magát ültében. Könnytől maszatos arcát a cigány felé fordította.
-Ácsi! -ordított fel, s figyelmeztőül a levegőbe mutatott. Most az én nótámat húzzad, füstösképű. De előtte, várj csak...előtte, gyere csak ide cigány...!
Megfogta a zenészt a könyökénél és odakényszerítette magához. Néhány szót súgott a fülébe. A cigány tiltakozva rázta a fejét.
-Azstat nem nelehet, naccsságos fiatalúr. Azsír engemet megbüntet a rendőr, ha rajtakap.
-Mekkora az a büntetés cigány, -riadt rá Imre. -Ugyan mekkora? Tőlem a tízszeresét megkapod. Nájlonbugyit vehetsz belüle a jányodnak, pirosat, rózsaszínt, magadnak meg...na ide süss!
Bankókat húzott elő a kabátzsebéből, befűzte a vonó pántjába. -Nesze. Oszt a rendőrtől meg ne félj nyavalyás, itt nincs ilyenko' rendőr!
A cigány váltott néhány szót a lánnyal. A lány nevetett, kivillant fehér fogainak karélya széles piros ajkai közül. Imrére villantotta a szemét. Kacér, kihívó volt az a szemvillantás. Aztán, egy pillanat se kellett hozzá, fenn termett az asztalon. Ledobálta magáról a ruháit, s körbefordult anyaszült meztelenül. Mellei ringani kezdtek, ahogy lustán vonaglott, öle göndör volt és sötét, mint az éjszaka szeme.
-Most húzd cigány, -kiáltotta Imre. Aztat húzd, hogy "amióta nem látlak már"
Károly nevetett, átölelte a bajtárs vállát. Egymást karolva, összeölelkezve ültek a rozoga székeken, nézték a hajladozó, szép cigánylányt, és énekelték csordultig telt szívvel:

"Amióta nem látlak már, sápadt lett az arcom
Amióta nem is üzensz, én keveset alszom
De azóta még keserűbb, és cudarabb az élet
Azt hallottam Néked is fáj, ami engem éget."

A bús-szomorú nótáktól eljutottak a hetyke hangvételűekig, majd vissza újra a szomorúkhoz. Hangulatuk, ahogy egyre többet ittak e két szélső határ között hullámzott. Imre a mulatság csúcspontján nyálával nedvesített meg két papírpénzt és a cigánylány csupasz melleire ragasztotta őket, a hetyke bimbók fölé. Ott lebegtek, ott libegtek, míg a kötőanyag meg nem száradt, akkor leestek szépen a bortócsás asztalra. A mulatozó cimborák nevetett az eseten. Károly azt mondta Imrének "kár is lett vón eltakarni ilyen csecseket, ilyen csecseket nem lát mindennap az ember", s nevettek ezen is, még a könny is kiesett a szemükből.
Könnyű volt eljutni innen már a magyarkodó, iredenta nótákig. A mulatságok általában így zajlottak. Bús nóták után a vígak jöttek, vígak után a búsak. S legvégül beletorkolott a hangulat a nagy, önsajnáló, önpusztító magyarkodásba. Előbb a tárogatós, tábortüzes bujdosó nótákat dalolták el, aztán egyszer csak azt mondta akadozó szóval Imre:
-Fúj...juk most el komám, hogy is van csak, azt a felvidéki dalt, hogy: "Késmárk felől süvít a szél..árva magyar panaszokról mesél, kalász, kalász, árva magyar ka...kalász, ezért sír a könny a búzaszemeken"
Elfújták kétszer is. A cigánylányra már nem volt szükség, rá már nem figyelmeztek. Le is mászott az asztalról egy óvatlan pillanatban, magára szedte a ruháit, felragadta az ázott bankókat és eltűnt valamerre a félhomályban, a söntés mögött lévő raktár-ajtó irányába.
-No most ezt! -Károly már ide-oda imbolygott a széken, ha Imre át nem karolja, leesik tán. -Esztet húzzad cigány!:
"A Maros menti fenyveserdők aljába!"
-Nem jól mondod cimbora!
Imre a részegek csökönyösségével mondott ellent. Ő mást akart. Ő a székely himnuszt akarta. No nem vesztek össze rajt. Eldanolták ezt is, azt is. Ott tartottak éppen, hogy "maroknyi székely porlik, mint a szikla", amikor az az ember, akinek pillantását Imre nemrég elkapta, felállt a túlsó asztaltól és elindult feléjük. A fiú észlelte, hogy jön, hogy megáll ott, előtte. Felemelkedett, megpróbált egyenesen megállni.
-Te mocsok! -mondta a férfi. -Te szar! Éppen olyan nagy mocsok szar vagy, mint a drágalátos nagybácsikád, a főjegyzőúr!
Imre keze meglendült. Ökle belevágódott a férfi arcába. A következő pillanatban már körbe fogták őket, ütötték, rúgták, verték a két derék cimborát. Ezek védekeztek vitézül, de a túlerő végül győzött. Nagy verést kaptak. Véres rongycsomóként nyúlt el testük az asztal alatt, vérük egybefolyt és tócsába gyült a repedt hajópadlón.
Azt mondta ekkor a kocsmárosné, csak úgy magának a söntéspult magányában:
-Én megmondta' előre, hogy az asztal alá kerülnek! Jól van ez így!
Azzal fogta magát, megtöltött vízzel egy vödröt, s kitogyogván vele az ivóba, ugyan nyakon öntötte mindkettőt. Aztán azt mondta az éledező legényeknek.
-No, jól van most mán. Lehet hazamenni. Csak még előtte ki lehet egyenlíteni a cehet!
Imre felállt, megkapaszkodott az asztal szélében. Beletúrt a zsebébe, nem volt abban már egy peták se.
-Haggyad bajtárs, szólt fel vigyorogva Szántay Károly az asztal alól, -majd én!
-Szó sem lehet róla, -tiltakozott Imre. -Te fizetted a cigányt, én fizetem az italt. Ez így van rendjén. -S odahajolt csak a csaplárnéhez, és súgva mondta volt neki, feldagadt, véres szájával:
-Beadom a pízt a jövő héten nénémasszony. Vagy keresztapám erre jön majd, és beadja ű. Jó lesz így?
-Nem bánom, -vont vállat a nő. -Úgyis az akasztófára kerülsz egysze' De odavaló is vagy lelkem úse'

Így ért véget a nap. Az alma le lett véve fájáról. Kígyó is volt, asszony is volt. De a kerub a lángoló palossal, majd csak később lép a színre. Imre tudhatta, mi következik. Mint, ahogy az első emberpár is tudta, melykikük, miben vétkezett, s mi lesz a büntetés.

családregény

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2008-12-17 12:11:54

Nagyszerű gondolatot mondtál ki, amikor azt írtad, hogy az igazság kereséséhez a bűn is hozzátartozik, mert csak ezen az úton lehet eljutni a teljességhez. Szepes Mária Aranyoroszlán c. regénye jut róla az eszembe. Az is hasonló gondolatokat fogalmaz meg. Olvastad? Imrében sok szeretet van, talán több is, mint kellene, ez feszíti belülről. Nem egy átlagos ember, nem tud annyira uralkodni az érzésein, mint mások. Köszönöm kedves Rozália a hozzászólást.
Üdvözlettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2008-12-17 11:53:05

Szia!
Számítottam rá, hogy ez lesz. Nagyon jól ábrázolod a lélektani motívumokat, amik Imre bűnbeeséséhez vezettek. Mert bűnös ő, de mégis együtt érzünk vele, mert látjuk az emberi oldalát. Szerető, szenvedő ember, aki keresi az igazságot. Ehhez az úthoz a bűn is hozzátartozik, mert csak így lehet eljutni a teljességhez.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

KMária bejegyzést írt a(z) Az új kenyér című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Szappanszív címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Az új kenyér címmel a várólistára

KMária bejegyzést írt a(z) ünnep ( húsvéti gondolatok) című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Veszprémi hangulatok című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) ( egy érdemtelen ) reggel című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Bőrömön nyárutók... című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Csendvilág című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Ládagyári történet 1. rész című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Ládagyári történet 2. rész című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Nekem a vers... című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Nekem a vers... című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ihlet-füzér című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Eruptív című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Tükröződések című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)