A hó egyhangú fehérségét csak a kutya bundájának feketesége törte meg. A szikrázó, hatalmas fehérség bántotta a szemét, könnyeket csalt elő.
Kabátjának ujjával letörölte. A mozdulatra felfigyelt a nyúlnyomot szimatoló eb, és asszonyához futott. Az asszony lehajolt és magához ölelte kedvencét. A hatalmas német juhász kabátja hideg volt és nedves, de ez egyikőjüket sem zavarta. A kutya jóleső morgással nyugtázta az asszony ölelését, aki a hang hallatán felnevetett.
- Te vén kéjenc - mondta, és megráncigálta a kutya fülét. - Olyan vagy, mint minden férfi. Elvárod, hogy dédelgessenek. De velem megjárod! - fenyegette meg társát. A kutya, mintha értette volna, az asszonynak dőlt. Mindketten elterültek a hóban. A kutya felugrott, nyelvét lógatta, mintha nevetett, mintha örült volna. Régen hallotta asszonya nevetését. Az előcsalogatott, gyöngyöző hang elégedettséggel töltötte el, újra hallani akarta. Hirtelen ötlettől vezérelve megnyalta a kipirult arcot, majd a sálat megragadva eliramodott. A piros sál vércsíkként húzódott utána. Az asszony felugrott és hangosan kacagva szaladt utána. A kutya meg-megállt. Amikor az asszony közelebb ért, újra megugrott. Élvezte a játékot, asszonya boldog nevetését. Egy hóbuckában megcsúszva a nő elterült. A kutya először leült, várta, hogy kergessék. Megfeszült inakkal figyelt. Egy idő után megunta a várakozást, asszonya mellé lépett. A nő csak erre várt. Elkapta a nyakörvet és maga mellé rántotta. Vadul birkóztak, aztán elterültek egymás mellett.
A csendben túl hangosnak tűnt a zihálásuk. Egy arra tévedt madár rikkantása térítette őket vissza a valóságba. Az asszony felállt, leverte a kutyáról is, magáról is a havat.
- Új időszámítás kezdődik. - mondta társának. - Elhatároztam, hogy csak előre fogok nézni. Boldog leszek. Mit szólsz hozzá?
Hirtelen ötlettől vezérelve felmarkolt egy csomó havat és az eb után dobta.
A kutya méltatlankodva nézte, de beleegyezően legyintett a farkával.