Első fejezet

A felhők aznap nem igazán tudták eldönteni, hogy rázúdítsák-e a záport a városra, vagy inkább vonuljanak tovább. A reggel már borongósan kezdődött, majd eleredt egy pillanatra az eső, de csak azért, hogy megadja borongós, nyálkás hétfő reggelek alaphangulatát, majd arrébbvonult. Fél órával később újra visszasomfordált, megnézni, sikerült-e kilométeres dugókkal teletömni a várost, de csalódnia kellett. A reggel pont olyan álmos és szürke volt, amilyennek egy álmos és szürke hétfő reggelnek lennie kell. Már negyed tíz is elmúlt, mikor újabb szemek kezdtek cseperegni, amolyan figyelmeztetésképpen. A felhők, akik beláttak mindenhova, jót szórakoztak a munkába indulók dilemmáján: az a csapadék, ami akkor szivárgott, túl sok volt ahhoz, hogy ne lehessen róla tudomást venni, de túl kevés, hogy megérje a vesződséget az esernyővel. Így a legtöbben valami kabátfélét kaptak a frissen vasalt öltönyre, és kivágtattak az utcára.
A járda mellett lassan összegyűlt a víz, de csak azért, hogy a főúton száguldozó autók felcsaphassák vele a bosszankodó és szitkozódó járókelőket, és azt a pár biciklist, akik ezen a nyálkás, borongós és szürke hétfő reggelen is a kerékpárt választották. Ahogy egyre jobban rákezdett az eső, a járdákon már csak azok maradtak, akik nem voltak restek esernyőt választani az előszobában, a többiek pedig megpróbáltak az eresz alatt ellavírozni, ami annyival volt jobb, mint a nyílt járdán, hogy nem sok kicsi, hanem kevés nagy csepp zuhant a Föld középpontja felé. Egy újabb óra múlva a záporrá fokozódott eső elállt, így az eresz alatti közlekedés hirtelen elvesztette kitüntetett státuszát. Azon kevesek, akik ezt nem vették azonnal észre, átkokat szórva a Hétfő Reggelekre botorkáltak tovább.
Az Állambiztonsági Alhivatal bal oldali fotocellás ajtaja ma reggel nem működött, ezért a biztonságiak rögtönöztek egy figyelmeztető táblát, de arra nem számítottak, hogy tréfás kedvű iskolások esernyőnek használják a suliig vezető hosszú úton. Ian szemtanúja volt, hogyan veszik le, osztoznak meg a táblán a srácok, de nem lépett közbe, inkább nekitámaszkodott az egyik márványoszlopnak közvetlenül az ajtók mögött, és onnan figyelte az eseményeket. Az az egyszerű produkció, ahogy a balról érkezők megpróbálnak bejutni az ajtón, igen jól szórakoztatta, pontosan nyolcvankilenc percig kötötte le a figyelmét. Az alhivatalba igyekvők nagy részének másfél perc türelmetlen toporgás kellett, hogy ráeszméljenek, az ajtó hibás. Igen kis hányadukat tették ki azok, akik eleve a jobb oldali bejáraton át közlekedtek, és ahogy Ian megfigyelte, egyikük sem szólt a portánál a problémáról, még az a férfi sem, aki tizennégy percig dörömbölt és kiáltozott a hibás ajtó mögött, míg az egyik dolgozó megsajnálta, és beráncigálta a másik bejáraton.
Ez így ment nyolcvankilenc percig, és mehetett volna tovább is, de Ian mobilja megcsörrent, pontosan csörgés helyett elkezdte játszani a Birodalmi Indulót. A férfi lassan előkotorászta a táskájából a készüléket, és hátat fordítva a portás megrovó pillantásának, fogadta a hívást.
- Hall...
- Hol vagy már?! -szólalt meg egy ideges, de elfojtott hang. Ian, mint aki nem vette észre a másik hangnemét, felkiáltott.
- Hello, Hank! Mizújs?
- Henry, igazán megjegyezhetnéd. És az az újs, hogy azonnal gyere be! A főnök tajtékozik, hogy pont ma elkésel. Tényleg nem kaptad meg az üzenetet?
Ian ekkor vette észre a képernyő jobb felső sarokban villogó boríték ikont. Az üzenet még Ian igényei szerint is igen puritán volt.

Kilencre jöjjön be.
Küldés ideje: 08:01

A férfi elmosolyodott. Tizenegy körül lehetett. Újra a füléhez rakta a telefont.
- Bájos. Mindenkinek ilyen kedveset küldött?
- Csak gyere be, oké?
- És te hogyhogy beszélhetsz? -húzta tovább a húrt Ian. -Pisiszünet? Vagy csak nem titokban telefonálsz? Ejnye.
- Tíz perced van.
Amint Henry letette a telefont, Ian elmosolyodott. Ha van még tíz perce, töprengett, akkor igazán jut idő egy kávéra. Az alhivatal egyik kitüntetett pontján egy kávéautomata állt egy csoki- és csipszautomata társaságában. Ian kelletlenül lépett a gépekhez, és vett egy kávét meg egy Snickerst. A kávé természetesen borzalmas volt, de szinte már fel sem tűnt, inkább gyorsan betömte a csokit. Felsóhajtott, és a megbeszélés helye felé indult.