HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49234

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: GeBaliFeltöltés dátuma: 2009-01-04

Az ork, a goromba és a két füstölgő repülő (4. fejezet)

Negyedik fejezet


- Anomáliák! -csattant fel Bruce, és nagyon dühösen lehuppant az egyik szabad székre valahol a fal mentén, szembe Iannal.
Bruce-t szőke hajjal, barna szemekkel és átlagos termettel áldotta meg a sors, ezért például McDirttel ellentétben nem tudott vérfagyasztóan csúnyán nézni. Pedig olykor-olykor nagyon szeretett volna, főleg az ilyen helyzetekben.
- Aha. -Ian megpróbált nagyon értelmes arcot vágni, pedig nem igazán értett semmit. Ami azt illeti ebből már nagyon elege volt, és inkább hagyta az egészet. Kifakadni lett kedve, és így is cselekedett. -Tudod, már rohadtul elegem van az egészből.
Bruce-ra meredt, aki úgy nézett vissza rá, mintha Ian pofon csapta volna egy AK-47-es géppisztollyal, aztán meg megkérte volna, hogy legyen szíves leszaladni egy BigMacért, mert már igencsak megéhezett. Egy ideig nézték egymást, majd még egy kicsit, végül Ian úgy gondolta, hogy a dolog egy kis magyarázatra szorul, és hogy talán túlbecsülte Bruce észbeli képességeit. Úgy gondolta, hogy az elején kezdi.
- Öt évvel ezelőtt kezdődött a dolog. Beválasztottak ebbe a kis... bizottságba, te meg csak megjelentél. Mindig a legrosszabbkor jöttél, de aztán rájöttem, hogy igazából mindig ugyanakkor jössz. Másodpercre pontosan ugyanakkor megáll az idő, te besétálsz az ajtón, és beszélgetünk. Instrukciókat adsz nekem mindenfajta baromságról, hogy milyen színű gatyát vegyek fel, meg hogy hánykor ebédeljek aznap. Aztán eltűnsz. És ez így folyik öt átkozott éve. És még soha, soha nem mondtad el, hogy mi az ördög folyik itt.
Ian kifújta magát, és várakozva Bruce-ra nézett, akinek esze ágában sem volt megszólalni. Úgy tűnt, hogy megpróbálja felmérni Iant, aki erre meg akarta mutatni, hogy ő nem hülyegyerek.
- Figyelj, Bruce! Tudom, hogy nem vagy egyedül. Hogy valaki irányít téged is, és hogy ez neked sem tetszik. De áruld el, hogy mi ez az egész, hogy vagytok képesek erre... dologra, hogy ki irányít titeket?
- Fogalmad sincs, miről van szó. Olyan dologban vagy benne, amiről halványlila gőzöd sincs, és ha jót akarsz magadnak, nem is lesz. Most a feladatra kell koncentrálni, mert lehet, hogy utoljára találkozunk.
Bruce arca sápadtabb volt, mint valaha, és olyan komolyan nézett, hogy Ian önkéntelenül is kihúzta magát a székben. Lassan bólintott, hogy Bruce lássa, most már figyel. A szőke férfi kicsit megkönnyebbült, és nagy levegőt vett.
- Amint tudod, nagyon sokfelé elérünk a Földön, és sok mindent látunk és átlátunk. Az utóbbi időben egy nagyon aggasztó jelenségre lettünk figyelmesek: a bolygón egyre nagyobb anomáliák tapasztalhatók. Gondolom tudod, hogy az anomália a szokásostól eltérő, szabályellenes, természetellenes jelenséget takar. Az egész tizenkilenc napja kezdődött, Észak-Franciaországban, egy ártatlan esettel: egy számítógép egyik napról a másikra megduplázta a teljesítményét. Ahogy mondtam, ártatlan eset volt, de aztán eldurvult a dolog. Négy napja a számítógép felrobbant, legalábbis erre következtetünk, és hatvannégy méter átmérőjű krátert hagyott maga után. Sugárzásra gyanakodtunk, ezért kiküldtünk egy csoportot. A radioaktivitás csak az idő függvényében van hatással a szervezetekre, ezért megállítottuk az időt, és megvizsgáltuk a környéket. A kráter közepén kiakadta a legnagyobb teljesítményű Geiger-Müller számláló is.
De van másik eset is, valamivel ártatlanabb: A kaliforniai Concordban egy aranyhörcsög tökéletesen el tudja énekelni a Wonderful World-öt, Louis Armstrong hangján. És most itt van ez az Airbus. Az a repülőgép, ami eltűnt, a Nevadai-sivatag felett tűnt el, és úgy gondoljuk, hogy ez nem egy egyszerű anomália, hanem az összes előidézője, illetve annak megnyilvánulása. Továbbá úgy tartjuk, hogy a repülőgépet követve rálelhetnénk az összes rendellenesség forrására. És azt akarjuk, hogy te találd meg.
- És mi lesz, ha nem történik semmi?
- Annak a következményei beláthatatlanok... gondolj csak bele! Az anomáliák egyre hevesebbek, követhetetlenebbek, és egyre nagyobb szabásúak lesznek, ami egy idő után maga után vonja a rend totális felborulását. Ezt pedig nem szeretnénk.
Ian egy ideig mérlegelte magában, hogy meddig húzhatja a dolgot, de aztán rájött, hogy már semeddig, ezért inkább bólintott.
- Mit kell tennem?
Bruce szemmel láthatólag megkönnyebbült, és egy pillanatra el is mosolyodott, majd futólag az órájára pillantott, ami azért annyira nem volt futólagos, hogy Ian ne vegye észre. Egy pillanatra el is töprengett rajta, hogy vajon csak egy rossz beidegződés miatt követte el a másik ezt az értehetetlen mozdulatot, vagy mert felszerelték őt egy spéci, időugrásokat is kibíró órával. Végül nem tudta eldönteni, ráadásul Bruce is beszélni kezdett, ezért inkább visszaterelte a fegyelmét a vele szemben ülő alakra. A szőke férfi kicsit előredőlt a székben, és most már egyértelműen mosolygott.
- Csak menj oda, Ian. Keresd meg a forrását, és tedd meg, amit kell.
Bruce egész egyszerűen ennyit mondott, felállt, és kinyitotta az ajtót. Ian pár másodpercig meg sem tudott szólalni, annyira meghökkentette ez a váratlanul rövid instrukció, de még időben észbekapott. Bruce már kis híján becsukta az ajtót, mikor utána kiabált.
- Ennyi? Ennyit tudsz mondani?
- Nos,- vonta fel a szemöldökét -mindenképpen vidd magaddal Beckyt és Archibaldot.
Azzal kisétált az ajtón. Iannak persze számtalan, sokkal konkrétabb kérdése volt még, de sajnos egyetlen pillanattal elkésett, hisz Bruce halkan becsukta maga után az ajtót. Bár a férfi tudta, hogy teljesen értelmetlen amit tesz, ráadásul könnyen leleplezheti magát, az ajtóhoz ugrott, és gyorsan feltépte. Kikandikált a folyosóra, de ahogy számított rá, Bruce már nem volt sehol. Az egész folyosó üres volt, kivéve egy nőt, aki épp elejtett egy papírköteget, de a lapok még nem estek le egészen. Ian kedvetlenül visszasétált a terembe, és becsukta maga után az ajtót.
Ami történt, annak nem volt semmi értelme, gondolta, miközben leült a székre. Aztán egy belső hang csöndesen figyelmeztette, hogy már annak sincs sok értelme, hogy hetente meglátogatja őt egy Bruce nevű fickó, aki megállítja az időt, majd biztosítási ügynök-mosollyal elsorolja, hogy mit kell tennie azon a héten. Iannak el kellett ismernie, hogy igaza van, ami nem volt nehéz, hisz úgy gondolta, hogy mindig neki van igaza. Ezért szeretett magával vitatkozni. Átfogalmazta magában a mondatot: a dolog jobban bűzlik, mint valaha. Miért pont őt választotta ki az Ismeretlen És Roppant Rejtélyes Bizottság, és miért nem valaki egészen mást. Ian egy percig sem gondolta, hogy ő a kiválasztott, vagy valami Egyetlen-szerűség, épp ezért elvárt volna némi magyarázatot. És most meg kell mentenie a világot. Vajon mit nem mondott el neki Bruce? Vagy miről hazudott? Ian élt a gyanúperrel, hogy Bruce nem is Bruce, hanem Günther, de ez nem volt lényeges abban a szituációban.
Iannak fogalma sem volt, mikor fog visszaállni az idő, mármint az Idő a rendes kerékvágásba, ezért a taktikus kivárás módszerét alkalmazta, ami már bejött neki párszor. Igaz, fejben gyorsan utána számolt, hogy már 269 alkalommal találkozott Bruce-szal, és élte meg ezt a kényelmetlen idő-mizériát, mindig akadtak váratlan helyzetek, vagy furcsa elhúzódások. Egy ízben egy étterem mellett találkoztak, pontosabban Bruce felkereste Iant, nos akkor a szőke férfi eltűnése után Ian számításai szerint kilenc óra telt el, míg az idő újra hajlandó volt tovább lépni. Először úgy gondolta, hogy nem gond, bármennyit kibír, de aztán rá kellett döbbennie, hogy a belső órájának esze ágában sem volt leállni, és egy idő után nagyon megéhezett. Nem volt más választása, ezért kénytelen volt lenyúlni az étterem egyik kövér kuncsaftjának ínycsiklandozó ebédjét, és a jó ügy érdekében elfogyasztani. Legalábbis így hivatkozott rá, mikor legközelebb Bruce lehordta az eset miatt, mire Ian visszavágott, hogy akkor talán legközelebb ne hagyják benne egy kilenc órás "időmerevedésben" (nos, annyit el kell árulni, hogy Ian nem véletlenül fogalmazott így, de mindegy). Bruce az orrát piszkálta, és valamit mormogott valami kulcsról meg számokról, de ennyiben maradtak.
Egy másik esetben Iannak két hétig nem nőtt ki a haja egy három centis, Abraham Lincoln alakú folton, erre persze Bruce azonnal lecsapott, mire Ian kontrázott, a szőke férfi pedig megígérte, hogy intézkedni fog, de nem ígérhet semmit, néha előfordulnak balesetek. Ian kilátásba helyezte, hogy lesznek még itt balesetek, ha nem történik semmi, amin Bruce csak mosolygott, de szerencsére aztán minden rendben lett.
Ian igazából semmit sem tudott a másikról. Úgy gondolta, hogy nincs felesége, se gyereke, talán még saját háza sincs. Esetleg, szőtte tovább, nincs saját élete sem. Nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy ez az ember a nap 24 órájában idióta, értelmetlen instrukciókkal bombázza az olyan szerencsétleneket, mint például Ian. A férfi nem tudta, hogy pontosan miért is jó ez neki, illetve hogy ezeket a parancsokat ki találja ki, de bízott benne, hogy van valami értelmük. Ian eddig egyszer próbálta nem betartani, amit Bruce mondott neki, másnap belekerült Amerika legnagyobb dugójába, még a tévé is bemondta, hogy rekordméretű torlódás állt össze, miközben a kamera Ian kocsiját mutogatta, és magát a férfit, elég előnytelen szögből. Attól kezdve Iannak elment a kedve a rebellis magatartástól.
Iant kicsit megnyugtatta, hogy ott üldögélhet, azon a kényelmes széken, és nincs más dolga, mint arra várni, hogy az Idő megint hétköznapian viselkedjen. Aztán megérezte a gyomrában azt a kis csiklandozást, ami akkor jelentkezik, mikor eljön az idő, hogy jöjjön az idő. Felidézte, hogy milyen testtartásban leledzett Bruce érkezése előtt, és felvette ugyanazt a pózt. Most már minden rendben lesz.
McDirt keze csigalassúsággal emelkedni kezdett, majd a mozdulat egyre gyorsabb lett. Ian valamiért furcsán kezdte érezni magát. Pár perce nem így látta a főnököt. Gyorsan körbenézett. Henry sem ült ilyen messze tőle. És akkor döbbent rá, hogy rossz székre ült le: nem az asztal melletti sajátjára, hanem Brucéra, ami a fal mellett állt. A felismerés olyan érzés volt, mint mikor az ember otthon észreveszi, hogy a kedvenc sálját/sapkáját/kesztyűjét a buszon hagyta. Ian utálta ezt az érzést, de míg máskor csak bosszankodni tudott rajta, most cselekednie kellett.
Szélsebesen felugrott, egy ugrással az asztal mellet termett, és lehuppant a székre. Érezte, hogy az idő már rendes ütemben folyik, és hogy valaki bámulja őt. Mikor felnézett, rájött arra is, hogy McDirt megtorpant az előadásban, és szájtátva bámul rá. Ian megeresztett egy kárörvendő vigyort, mikor a többiek is hátranéztek, ő is a háta mögé sandított, mint aki nem érti, hogy mi van, mi olyan érdekes. Mikor visszafordult, már senki sem nézte, és talán McDirt is elfogadta, hogy elkezdődött az öregkori hallucinációs időszaka. Megpróbálta felvenni az előadás elejtett fonalát, ám roppant ügyetlenül.
- Na, szóval, Johnson! Hol jártam?
- "Ez a gép már harmadszor tette meg ezt a párezer kilométeres utat, ezért nincs okunk feltételezni, hogy az... esetet valamiféle sajátos földrajzi adottság vagy akadály okozta."Szünet. "Nos, szóval ez a gép... eltűnt. Ami azt illeti, nem tudjuk, hogy pontosan hol, pontosan mikor, pontosan miért és úgy általában véve semmit sem tudunk..."
Először Ian is meglepődött, hogy miért ilyen magas és nőies Johnson hangja, volt ötlete is, de ezt még ő sem gondolta komolyan. Aztán leesett neki, hogy Rose beszélt. Az öregasszonynak kiváló memóriája van, ezt Ian tudta róla, de nem gondolta, hogy ennyire. Neki valami repülőgép maradt volna meg a dologból, ha nincs Bruce, és nem nagyítja föl az egészet. Külön tetszett neki, hogy Rose pontosan úgy hangsúlyozott és tartott szünetet, ahol a főnök. McDirt szemmel láthatóan zavarba jött, még inkább, mint az előbb.
- Köszönöm... köszönöm Rose. Tehát ahogy mondtam, illetve... szóval ez a gép egyszerűen felszívódott. Nem kaptunk semmilyen vészjelzést, senki nem látott semmit. És, hát arra kértek minket, hogy menjünk ki, és nézzünk szét a terepen...
- Hogy érti azt, hogy menjünk? -vont fel a szemöldökét Ian -Ön is jön?
- Nos, nem. -McDirt nem tudta eldönteni, hogy zavarban legyen, vagy támadjon vissza, végül az utóbbit választotta. -Én nem megyek, és nem vagyok köteles megosztani senkivel, hogy miért nem. Amúgy meg esküvőre megyek... holnap. Mert holnap indulnak.
- Ez nagyon érdekes. -morogta fennhangon Ian, és megpróbálta elképzelni a főnököt, ahogy fehér ingben és csíkos nyakkendőben, bortól vörös fejjel ropja a mulatóst valami ismeretlen fiatal nővel.
- Éppen ezért, most fogom kinevezni a csapatot és a vezetőt. Nos, az expedíciót Henry Shephard fogja vezetni, és inkább majd ő összeállítja a résztvevők listáját. Indulás holnap reggel, pontban reggel hétkor. A repülő fél nyolckor indul a saját repterünkről, és odaviszi magukat a körzethez, amit dzsippel fognak körbejárni. Ennyi. A viszontlátásra.
Azzal kiszaladt a teremből. Ian valamiért úgy érezte, hogy a) nem egészen őszinte b) vele sem túl őszinték a felettesei c) valamit nagyon titkol d) az esküvő kamu, bár ez annyira nyilvánvaló volt, hogy először nem is sorolta volna fel, de aztán mégis. És ezek nem voltak túl jó jelek. Henryre nézett, aki igen erősen ráncolta a homlokát, visszanézett rá, és annyit mondott:
- Holnap hétre itt legyél!

4. fejezet, lassan kezd bonyolódni a cselekmény

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2009-01-06 04:10:05

Szia!
Néhány dologból már felfedezhető az összefüggés a két külön induló szál között. Jól szövöd a történetet. Ez a rész már kifejezetten érdekes, és olvasás közben észre sem vettem, hogy hosszabb a többinél. Lekötötte a figyelmemet, pedig elárulom neked, ilyen hosszúságú írás olvasásának nem nagyon állok neki képernyő előtt. Kezd valóban izgalmas lenni a sztori.
Üdv.

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je Z… címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Farsang az óvodában címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Késő búcsú című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Késő búcsú című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)