Olykor kisgyermekké változom,
Csupasz tényekbe kapaszkodom.
Csak kérdem és csak mondom dacosan,
Ha válasz kell, nem adom meg magam.

Mégis fellöktök... dolgotok van.
Hát ismét egyedül maradtam
Remegésig szorongatva igazságom,
De porrá omlik amint rátekintetek.
Semmi válasz hiába kérdezek,
Nem beszélitek gyermeknyelvemet.

Miért nincs velem
Aki mellettem ül?
Miért remegek belül
Mikor mindenki örül?

Miből vagyok, hogy itt állok,
Míg ti versenyt futnátok?
Mi dolgotok van, elfoglalt életek?
Nesze, plazmatévé: ide az éveket!
Lyukas zsebetekből a remény:
Egyre csak hull hamis kincsetek!

Itt semmi sem való, csak miről a mesék szólnak,
Semmi sem ép csak amit szerteszórtak,
Semmi sem vigasz, csak mit eldobtatok,
Nézzétek, milyen nyomorult vagyok.