HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48529

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: ÁbelFeltöltés dátuma: 2009-01-10

Mexikó örökösei és a kozmopolitizmus


"A Forradalommal... maga a valóság robbant be Mexikóba" (Octavio Paz)

Egy mexikói kiáll országa közepére - amely húszszor akkora, mint a mi hazánk, és amely fele annyi ideje indult el a nemzetté válás útján - elkiáltja magát: Itt vagyok, és a zászló mellé, amit a szerszámaimból és álmaimból összegyúrva beleszúrtam e földbe, én is gyökeret eresztettem, az örökségek láncolatának egyik szeme vagyok, és vérem majd elkeveredik múlttal és jövővel.

Forradalom
Porfirio Díaz diktatúrája (1867-1910) hosszan rátelepedett a mexikói közéletre, elitista, pozitivista, egyirányú politikát folytatott, amely a közember irányába éppoly süket volt, mint nálunk a Kádár rendszer. A közép- és felsőbb osztályok anyagi gyarapodása sokáig támasztékot nyújtott a rezsimnek, ám az 1907-08-as gazdasági visszaesés után minden irányból ingatag lett a rendszer. 1910-ben lefolytatott választásokat még kiügyeskedték a 80 éves diktátor mögött megpenészedett porfiristák.
Francisco Madero - a vesztes fél, Texas távolából - Mexikó ideiglenes elnökévé nevezte ki magát. Bebizonyosodott hogy Mexikó igazi kincseit nem a földjei alatt megbúvó olajmezők, és nem is a zsíros zsebekben összegyűlt nemzetközi szerződések, hanem a szikrát kapott emberi-nemzeti öntudat jelenti. Madero kiáltványa a Plan de San Luis Potosí, lázadásra szólítja fel Mexikó népét önkényura ellen. Programja elég homályos és széles körvonalú volt ahhoz, hogy mindenki magára vehesse, aki elégedetlen volt. A lázadások tűzfészkeit a legtöbb vidéken elfojtották. De az északi Chihuahua államban nem sikerült visszaszorítani Pascual Orozco öszvérhajcsár és Pancho Villa marhatolvaj vezetése alatt összesereglett embereket. Porfirio 1911. májusában végül lemondott, és Madero lett az elnök. Az érdekellentétek azonban továbbra is megosztották a különböző csoportokat. Mexikóvárosban tíz napon át belharcok dúltak, aztán Madero tábornoka Victoriano Huerta átállt az ellenség táborába, majd megkaparintotta az elnöki posztot. Az indulatok ezután sem tűrték meg egymást közös mederben, külön ágakra szakadva borították el az ország vidékeit. Emiliano Zapata kisbirtokos és lótenyésztő a déli területek, és a paraszti érdekek éllovasa, a harcos vezér ikonikus alakja lett a "Föld és Szabadság" védelmezésének. Hét éven át szerveződtek, léptek szövetségre, és estek újra egymásnak zászlóaljaik. Mindannyiuknak, minden egyszerű katonának, megvolt a saját háborús története és reménye.
Sajnos nem áll módomban itt felvázolni e Forradalom menetét. Ehelyett most inkább összegzésre és egyes események kiemelésére koncentrálok. Ezt is olyan formában, ahogy az ottaniak, a résztvevők élték meg, és képzelték el, látomásaikkal összemosva a valóságot. Művészeik hangszóróin felerősítve. Mert a mexikóiakat befonja a művészi érzék és a mesztic sokszínűség, ezt pedig ők fonják bele minden művükbe. Így ír erről Pablo Neruda, aki chilei konzulként tartózkodott ez országban (1940-től), és korának egyik viharlámpással járó nagy költőjévé vált:
"Hosszú éveken át jártam be piacról piacra. Mert Mexikó a piacaiban él. Nem a filmek torokhangjaiban találni rá, és nem is a bajuszok és a pisztolyok hamis külsőségeiben. Mexikó foszforeszkáló kármin és türkizkék fejfedők földje... a gyümölcs, a gyapjú az agyag és a szőttesek mind a termékeny és örök mexikói ujjak bámulatos képességét bizonyítják.
... A mexikóiak keze, akár a kínaiaké, képtelen arra, hogy bármi rútat alkosson, akár kőből, akár ezüstből, agyagból vagy szegfűből."
A ténybeli adatokat Lynn V. Foster könyvéből veszem, aki ugyan ausztrál származású, néhány évig Mexikóban élt és kutatott. Könyvében, a "Mexikó történetében" átláthatóan dolgozza fel az egyes korszakok eseményeit. Az ő szavaival kifejezve:
..."Mexikó történetének legpusztítóbb polgárháborúja teremtette meg napjaink mexikói társadalmának alapjait. A Forradalom katonai szakaszának tíz éve alatt... ,kétmillió ember, minden nyolcadik mexikói meghalt... Mégis a Forradalom új politikai rendszert teremtett, és megszülte az 1917-es Alkotmányt. Megszüntette a kreolok kiváltságait, és létre hozta a mesztic nemzetet. Véget vetett a feudalizmusnak, jobbágyságnak. Létre jöttek a szakszervezet, és végre sor kerülhetett a földosztásra... és visszaadta nemzeti kultúrájuk, a mexicanidad becsületét."

Az 1917-es Alkotmány rendkívüli, elsöprően haladó, igazi útjelző a mexikói országúton. Csakhogy két évtizedbe telt, míg hatályba lépett, és egyes elemeinek elfogadása a béke idejében még egyszer be kellett, hogy verekedje magát a törvényhozás épületeibe. Az akkori északi főparancsnok Venustiano Carranza kezdeményezésére készült el, mint egyezség és alapszerződés a törvényes kormányzás folytatásához. Megjegyzendő, hogy míg Carranza ezen szerződést csak kirakati dísznek szánta, az összegyűlt küldöttek, a biztos szűrés ellenére is, leváltották az ország szekerét húzó régi, avítt gebéket, és a legnagyobb körültekintéssel a legősibb és legújabb nemes fajtákat kötötték fogatuk elé. Carranzát csodálkozó szemmel állva hagyták, és programot adtak a mexikói népnek az eddig eltelt évszázadra. A főparancsnok elnöksége alatt egyszerűen figyelmen kívül hagyta az elfogadott alapelveket.
Ezen alapelvek fő elemei: a földreformról szóló cikkely, kitért a magán-és köztulajdon kapcsolatára, kimondta az indián ejidók (közösségi művelésű indián földek) elidegeníthetetlenségét. Visszaadta a nemzet jogát természeti kincseihez, feltételhez kötötte a külföldiek tulajdonhoz jutását. Szólt a munkások védelméről, meghatározta a minimáljövedelmet, meghatározta a munkanapok számát, megkapták a jogokat a munkanélküli segélyhez, nyugdíjhoz, lehetővé tette a csoportos szervezkedést, a megadta a sztrájkjogot.
Carranza uralma, jellemzően a korszakra, erőszakos véget ért. 1920-ban Alvaro Obregón, szintén hadvezér került az elnöki székbe. Végre valaki, aki párbeszédes politikával, kompromisszumokkal képes volt semlegesíteni a katonai blokkokat, és hirdette a többség szándékait.

"Minthogy Amerika későn érkezett meg az európai civilizáció bankettjére, úgy él, hogy átugrik korokat, sietősre fogja a léptét, és így vagy úgy kapkod, mert sosem marad elég ideje az előző formák kiérlelésére. Olykor bizony vakmerő ugrásról van szó, és az új forma úgy fest, mint a tűzről korán levett főtlen étel. Itt kisebb súlya volt a hagyománynak, innen a bátorság. De még ki kell deríteni, hogy vajon az európai ritmus-e... az egyetlen lehetséges történelmi tempó, amint azt sem bizonyította még be senki, hogy természetellenes volna a folyamat felgyorsítása. Ez hát a rögtönzés jegyében zajló történelmünknek, politikánknak, életünknek a titka. (Alfonso Reyes)

"Pontosabban: a Forradalom, ahogy összefogta Mexikó történelmi tapasztalatainak valamennyi szálát, roppant világos feladatokat tűzött elénk: agrárreformot, munkaszervezést, népoktatást, és mindenekelőtt annak a szükségességét, hogy túlhaladva a gazdasági liberalizmus emberi csődjét, és elébe vágva a jobb-és baloldal totalitarizmusának, összebékítse az egyéni szabadságot és a társadalmi igazságszolgáltatást." (Carlos Fuentes)

Mexikó áttetsző valósága
De mi történt ezek után? Merre kanyarog ez a hősi nép, amely önmaga és az ember kultuszát emelte magasba? Teszi ezt azóta is, bár nem egyenes és töretlen vonalon, hanem tényleg kanyarogva, újabb és újabb nekigyürkőzésekkel.
1920-tól megindult az újjáépítés és a hosszú háborúban kicsikart, megfogalmazott emberi jogok életbe léptetése. Várakozással fordultak az emberek az új elnök és emberei felé, (akik között a halott Villa és halott Zapata követői is helyet kaptak), hogy figyeljék: mi is az, amit ők elértek? Mi az, amit ebből az évtizedes küzdelemből ki lehet menteni, valóra lehet váltani?
Világos, hogy végre eljött a megkönnyebbülés és a munka ideje. A latin-amerikai szféra többi nehéz sorsú lakója is várakozással figyelte a mexikói valóságot. Új ciklus eljövetelét látták a földrészen, mert ezek az országok mindig is rokoni szálak érzéseivel kötődtek egymáshoz. A "tudat forradalmát" hirdetjük az "abszurd zsarnokság" ellenében, szólt az argentin diákok hangja. A mexikói láz hatásai, kilendítették a többi ország hőmérőit is. A kispolgárok útkeresése és az "americanismo" összefogás eszménye is új perspektívákat kapott.
Vegyünk számba néhányat a lényeges változások közül, amelyeket elért Mexikó. Obregón és José Vasconcelos idejében bevezették az általános tankötelezettséget. Felemelték az oktatásügyi keretet, és önkéntes mozgalmat szerveztek népoktatásra és iskolaépítésre, a krónikusan analfabéta országban. Megalapították a Szépművészetek Intézetét, és neves alkotók közreműködésével fellendítették a népi művészetet és a modern irányzatokat, majd összedolgozták őket. A következő elnök Plutarco Elías Calles (volt tábornok) fő feladatként a gazdaság rendbetételét jelölte meg. Adóemelkedés, a jóléti kiadások csökkentése, út-és vasúthálózat fejlesztése, védővámok jellemezték időszakát. A leghatalmasabb szakszervezet vezetőjének adták a kereskedelmi és munkaügyi tárcát, ezzel lehetőséget biztosítottak a lassú, államilag ellenőrzött előrelépések hosszú folyamatának, a mindenkori gazdaságpolitikának így alárendelve a munkásigényeket. Könnyen bekebelezte a rendszer a szakszervezetet, mivel a politikai teret is betöltötte túlsúlyával. Új politikai elit kiemelkedése követte a polgárháború éveit, a kiemelkedő katonai vezetés gyorsan összefonódott az érdekek és pénz új személyiségeivel. A gazdasági válság megakasztotta az egyenletes fejlődést, és éket vert a szegények és gazdagok sávja közé. Calles elnök 11 éven át őrizte hatalmát, bár utolsó hat évében bábelnököt tolt maga elé, de mindenki tudta, hogy ki a Jefe Maximato, a "nagyfőnök". A hatalmat egyetlen párton belül összpontosította. Ebből nőtt ki a század további részén végig irányító kormánypárt: a PRI-Intézményes Forradalmi Párt. Ennek működése egyre távolabb került a kezdeti céljaitól, és ezáltal egyre nőtt a feszültség közte és az általa képviselt mexikói nép között. Erről és még annyi másról szól Carlos Fuentes könyve az Áttetsző tartomány, aki Mexikóváros utcáit rendezi be könyve lapjain a kor meghatározó, önkifejező személyiségeinek elképzeléseivel, álmaival, tüneteivel és találkozásaikkal. Az alábbi fiktív párbeszéd két szereplő, Manuel Zamacona író és Frederico Robles mágnás között zajlik le a regényben:

"...nem találom a szillogizmust...a varázsszót vagy az egyszerű igazolást, amely megmagyarázna nekem egy olyannyira fájdalommal átitatott történelmet, mint a mienk.
...Miféle fájdalommal? Az eldorádóban vagyunk itt, barátom...A fájdalom megélni két világháborút, bombázásokat, koncentrációs táborokat.
-...azok az emberek, akik elszenvedték a bombázást meg a koncentrációs táborokat, ahogy maga mondja, végül is képesek voltak megemészteni tapasztalataikat és berekeszteni őket, magyarázatot adni a saját tetteikre és a hóhéraikra...A mexikói fájdalomra nincsenek hasonló, bizonyító erejű képletek. Mit bizonyít az indián világ szétzúzása, a vereségünk az Egyesült Államokkal szemben, Hidalgo vagy Madero halála? Mit bizonyít az éhingség, a kiszáradt mezők, a járványok, a gyilkosságok, az erőszak? Miféle nagy eszme oltárán lehet elviselni őket? Miféle cél érdekében érthetőek? Az egész történelmünk, az egész, a mi lelkünket terheli, a maga véres teljességében, anélkül, hogy valaha is bármelyik eseménye, vagy résztvevője teljességgel a múlté lenne...Nem lehet úgy élnünk és meghalnunk, hogy megpróbálunk mindent elfelejteni és naponta újjászületni, pedig tudván tudjuk, hogy minden él és jelen van, és ott szorít a mellünkben.
-...Maguk entellektüellek imádják összebonyolítani a dolgokat...Nincs itt több, mint egy igazság: vagy felvirágoztatjuk ezt az országot, vagy éhen halunk...hogy a gazdagsághoz elérjünk, szaporázni kell a lépést a kapitalizmus felé, és alá kell rendelni mindent ennek a gazdának. Politikát. Életmódot. Ízlést. Divatot. Törvényhozást. Gazdaságot. Ami csak tetszik.
-De hát nem ezt csináltuk mindig - dadogta Zamacona -, nem látja? Mindig olyan minták után akartunk futni, amihez semmi közünk. Olyan ruhákba öltözni, amik nem illenek ránk, álarcot ölteni, hogy elrejtsük az igazságot: mások vagyunk, végérvényesen mások, akiknek nincs semmihez semmi közük, olyan ország, mely gombaként bújt elő egy névtelen, kitalált, a teremtés első napjai előtt kitalált vidék közepén. Nem látja ezt a Mexikót, amely a nyakát töri, csak hogy egy vonalba kerüljön Európával meg az Egyesült Államokkal?...Nem látja az egész egy karnevál: monarchista, liberális, comte-i, kapitalista karnevál?
-A maguk kötelessége, hogy folytassák a mi munkánkat.
-...Maguk előtt sürgős feladatok álltak...Mi egy másfajta, egy szilárd és merev országgal találtuk szembe magunkat, ahol többé kevésbé mindent megalapoztak és elrendeztek, ahol nehéz idejekorán és döntően beleavatkozni a köz dolgába...Néha felötlik bennem a gondolat, hogy Mexikó valami meghosszabbodott direktóriumban él... ,amely míg figyelemre méltó belső békére törekszik, megakadályozza, hogy teljes mértékben kibontakozhasson az, amit a Forradalom tűzött ki célul eredetileg"


Kozmopolitizmus

Helyi gyökerei mélyről indulnak, és többek közt José Martínál is fellelhetőek, akinek elképzelései a világ összes népének demokratikus összefogására kiterjedtek. Bolivar régimódi konföderációs tervei, tettei kiegészültek a kontinentális összefogás és a jenki-ellenesség érzületével. Hogy e politikai montázs sokszínűségének árnyalataiba is belelássunk, szükséges az összerajzó eszmék és koncepciók egymást befogadó és egymást feszítő hatásainak színképét felvázolni. Ehhez szervesen illeszkednek az egyszerű embereket terhelő problémák, a mindennapok görgeteg nehézségei, a fokozódó indulatok öngyulladó, világos valóságai. Megannyi nehéz nap a fénnyel írott nemzeti öntudat és az egyén megkapaszkodásának közös látleletén. Egy diagnózis felállítása nehézkes lenne a latin-amerikai szférában, de valószínű, hogy a nemzetek kórházában nagyjából ugyanarra az osztályra kerülnének. Diego Rivera képein a kalapok alá rejtett földszagú parasztok sokasága úgy áll, mint megannyi kérdőjel és felkiáltójel a társadalmi nagyvíziókat ábrázoló freskókon. Különösen nagy jelentősége van a közemberek igényeinek egy olyan országban, mint Mexikó, ahol 30 év alatt megduplázódott a népesség. A spanyol nyelvű paraszt és munkás és költő szava azonban szinte akadálytalanul áthalad Közép-és Dél-Amerika határain
A húszas évekre az USA által kifejtett rendőrszerepben való tetszelgés, és Kuba, Panama, Dominika, Venezuela, Puerto Rico, Nicaragua és Mexikó ellen elkövetett katonai-belügyi beavatkozások a "furkósbot politika" szégyenletes húzásai. Önmaguk igazolása az európaiak távoltartásának és egész Amerika biztosításának kétes értékű őrszolgálati posztjaként önként vállalt "megbízatás" volt. A 21. század eleji pánamerikanizmus eszméjének lejáratását eredményezte ez a felfogás. Ennek ellenében tört előre az imperializmust elutasító közfelfogás a délre élők körében.
Latin-Amerika lakossága egy kultúrkörbe tartozik. Ez azért olyan hangsúlyos, mert ők a latin világ hispán rendjébe tartoznak, ami európai, és emellett rátelepedtek az őshonos indián kultúrára és beszippantották azt. Egyrészt tehát összetett. Másrészt pedig egységet jelent, mind spanyol (vagy hispán) birodalmi hálóból való származás tekintetében, és a spanyol nyelv tekintetében, (hozzátéve, hogy portugál jelenlét és francia, angol, holland szálak is kapcsolódnak ide).
A 20. századba érve előléptek kezdeményeikből a társadalom rétegeiből a populista pártok különböző válfajai. Megkezdődött ezek számbavétele és együtthatása. Felerősítették egymást. Hozzáadódott a kultúraközi áteresztő hatás, a művészet és közszféra egyéniségeinek közvetítésével.
Ebben a gyorsuló időben vették fel a 20. század rohamos tempóját és elsajátították a legmodernebb irányzatokat. Avantgarde, dadaizmus és mágikus realizmus. Szakszervezeti mozgalmak, önszerveződés, kommunista sejtek. A festők, mexikói falfestészet, az univerzális ember és a gép.
Octavio Paz mexikói, mint hazájának Nobel díjas költője és mint ön-és emberértelmező is, a következőket írja:
"Mi, spanyol-amerikaiak, meg arra kárhoztattunk, hogy az eredetünket kutassuk föl, vagy pedig - ez is ugyanaz -, hogy elképzeljük."
"Mexikóban pedig olyan a múltunk, hogy tőle bizony el nem szabadulhatunk, de nem is térhetünk vissza hozzá: feszültség egy különös múlt és egy nem kevésbé különös jelen között."
"...a spanyol költészettel szembeállítva az első és megkülönböztető jegye a spanyol-amerikai párjának, hogy érzékenyen reagál az időre, hogy eltökélten ostromolja a korszerűséget, és igyekszik beolvadni. Amolyan jövőnosztalgia ez, mondanám én."
Vasconcelos mexikói író, gondolkodó, politikus. A Forradalom alatt és után oktatásügyi miniszter, az értelmiség támogatója és a népoktatás reformere, az alakulóban lévő diákmozgalmak nagy hatású inspirátora, aki eljutott a "kozmikus faj" víziójához:
"...a szervezett fehérek által korunkban meghódított civilizáció létrehozta az anyagi és morális alapokat minden ember egyesülésére egy egyetemes ötödik fajba, amely az előzőek gyümölcse és minden múltbeli túlszárnyalása."
Látásmódja szerint a privilégiumokra támaszkodó felső osztályok nem képesek többé kormányozni. Bizalmát a kultúrába és a fiatalokba veti: "a hazát nem a föld, inkább a kultúra típusa képviseli"-írja egy diákoknak írt levelében.
Alfonso Reyes (költő, történész, filológus, diplomata). Kortársai egyszerűen "univerzális mexikóinak hívták":
"A mi kultúránk jellegzetességei magukban hordozzák a jövőt, aminek ma páratlan jelentősége van. Mi akkor váltunk függetlenné, amikor a spanyol nyelv már nem volt birodalmi nyelv. Akik egy felfelé ívelő kulturális környezetben vagy legalábbis egy gyarmati hatalmát őrző nyelv világában nevelkedtek, azok - épp e körülmény folytán - az adott világban vagy környezetben korlátok között éltek. Nekünk ellenben úgy kellett megalkotnunk a világegyetem képét, hogy a különböző nyelvekben és különböző országokban létező valamennyi elemből válogattunk. Mi az emberi fajok szintézise vagyunk. Mi a történelem igazi summája vagyunk. Bármerre fordul holnap a világ, a mi összegünkkel számolnia kell."
Latin-Amerika tehát - velünk együtt - átélte a 20. századot, és nem a periférián élők tartománya, régóta nem az. Olyanok lakják, akik sosem tagadták meg európai gyökereiket. Megérdemlik, hogy azt a perspektívát, amit ők alkalmaznak, mi is alaposan szemügyre vegyük, többrétegű és többszínű távcsöveiken kémleljük a horizontot. Ugyanis nem lehetünk olyan nemtörődömök, hogy az Európai kultúrkörből kihajló és elburjánzó, a messzi egzotikummal elkeveredő leágazások változataival ne lennénk nyíltak és közvetlenek.

Megjelent a szegedi bölcsészlapban: Szabad Ötletek 2008. május

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 09. címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel kifogytam címmel a várólistára

Horvaja alkotást töltött fel Zsófi elment címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 2. rész című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 1.rész című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Dereng a kék című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 2. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 1.rész című alkotáshoz

dinipapa bejegyzést írt a(z) Dereng a kék című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - A nagy ház 05. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)