Egy csodálatos őszi napon Jánoska kirándulni ment a szüleivel a Fertő tóhoz. Már az út is sok-sok meglepetést tartogatott számukra. Látták, amint a gólyák hangosan kelepelve téli lakhelyük felé repülnek. A kisfiú az autó ablakából integetett nekik.
- Sziasztok gólyák! Jó utat. Gyertek vissza jövőre is!- mondta.
Kishúga szipogott egy kicsit, sajnálta a madarakat, hogy olyan sokat kell repülniük. Anyukájuk megsimogatta a kislány buksi fejét:
- Ne szomorkodj! Nálunk nagyon hideg a tél, ott a meleg Afrikában sokkal jobb lesz nekik. Ott nem fognak fázni.
Julika hamar megvigasztalódott, sőt örült, hogy a gólyáknak milyen meleg helyük lesz télen.
Az országút mentén gyönyörű virágok nyíltak. Az apuka megállította az autót, hogy Julika tudjon szedni belőlük néhány szálat.

A tónál leterítették a pokrócot, elővették kosaraikat. Jánoska és Julika boldogan szaladgáltak a parton, a szülők a takarón pihenve élvezték a napsütést. Jánoska észrevette a homokozót.
- Anyu, elhoztuk a vödröket és a lapátokat?- kérdezte anyukájától.
- Hát persze- felelte az édesanya, és már vette is elő a csomagtartóból a homokozó felszerelést. A két gyerek elhatározta, hogy építenek egy hatalmas várat. A homok azonban túl száraz volt. Azért, hogy megnedvesítsék, szükségük volt egy kis vízre. A kisfiú óvatosan merítette vödrét a tóba, nem akart hozzáérni a lágyan ringatózó virágszirmokhoz. Attól félt, hogy kárt tesz bennük.
- Milyen szépek a tündérrózsák, ugye?- mondta az anyuka.
- Ezek tündérrózsák?- csillant fel Jánoska szeme. - Tündérek ültették?
- Nos- nézett az anyuka merengőn a távolba,- ha akarjátok, elmesélhetem Tündér Rózsika történetét.
- Igen, akarjuk!- kiáltotta Julika lelkesen. Otthagyta a készülő várat, és anyukája mellé telepedett. Jánoska is odaült hozzájuk.

Az anyuka mesélni kezdett:
- Tudjátok, valamikor nagyon-nagyon régen a Fertő tóban tündérek éltek.
- Igazi tündérek?- szakította félbe Julika.
Jánoska haragudott kishúgára, amiért megzavarta anyjukat, ezért rászólt:
- Jaj, ne kérdezz már annyit, hadd folytassa.
- Igen- válaszolta az anyuka-, valódi tündérek. Óriási palotájuk volt a víz alatt. Csak úgy csillogott, ha rásütött a nap. Nagyon szerettek énekelni, már egészen messziről is lehetett hallani a néha szomorú, máskor pedig vidám éneküket. A megfáradt vándorok szívesen üldögéltek a tó partján, mert a tündérek dala mindig megvigasztalta őket. Sokan keresték fel a Fertő tavat, hogy bánatukra gyógyírt leljenek. A tündérek nemcsak jókedvükkel szereztek örömet az erre tévedőknek, hanem segítettek is a bajbajutottakon. Történt egyszer, hogy egy vándor eltévedt az ingoványban, és nem találta a kifelé vezető utat. A nádas egyre sűrűbbé vált, az iszap pedig egyre csak mélyült. A vándor rettenetesen megijedt, hogy elsüllyed. A tündérek azonban megsajnálták, és megmutatták, hogy merre talál ki a mocsárból.
- Jaj, de jó- könnyebbült meg a kislány.
- A halászokkal is jó barátságban voltak- folytatta a mesélést az anyuka. - Ha kivették a hálójukat, de egész nap nem fogtak semmit, nem hagyták, hogy az éhező gyerekeiknek ne vigyenek haza semmit, megmutatták nekik, hogy merre találják a legfinomabb halakat. A halászok hálásak voltak érte, vigyáztak, nehogy csónakjukkal lerombolják a csodaszép palotájukat.
- Még most is megvan a palotájuk?- kérdezte a kisfiú.
- Sajnos már nincs. Időközben az emberek megromlottak, gonosszá váltak, el akarták pusztítani a tündéreket. A tündérek megpróbálták jó útra téríteni őket, de hiába, menekülniük kellett. Tündér Rózsika azonban sírva fakadt, annyira szeretett itt élni, úgy fájt a szíve, amiért el kell mennie. Éjszakákon át csak sírdogált, míg aztán Tündér Ilona, a tündérek főnöknője megsajnálta. Azt mondta Rózsikának, hogy maradhat, de csak úgy, ha tündérrózsává változik. Akkor nem bántják az emberek. Rózsika beleegyezett, Tündér Ilona pedig tündérrózsává varázsolta. Ezek a tündérrózsák, amiket most láttok, Rózsika utódai. Úgy nézzetek rájuk, hogy az őseik tündérek voltak.


A gyerekeknek tetszett a történet. Jánoska örült, hogy amikor vizet merített, óvatosan közeledett a virágokhoz, és nem sértette meg őket. Végül felépítették a várat, amit a tündérek palotájának neveztek el. Hamarosan elérkezett az ebéd ideje. A család jóízűen fogyasztotta el az otthonról hozott falatokat. Ebéd után a gyerekek játszottak még egy kicsit, majd összepakoltak, mert haza kellett menniük. Az autó azonban nem akart elindulni. Apuka kétségbeesetten nyitotta fel a motorháztetőt, hogy kiderítse, mi a baj. Több csavart is meghúzott, egy-két alkatrészt kidobált, de az autó nem indult el.
- Nyugodtan szálljatok ki- mondta a családjának .- Eltart egy darabig, amíg megcsinálom.
A gyerekek egyáltalán nem bánták, hogy maradhatnak, de az autót sajnálták. A homokozóhoz szaladtak, hogy tovább építsék a várat.
- Beleköltöznek majd a tündérek?- kérdezte Julika a bátyjától.
- Ha tetszik nekik, akkor igen- felelte a kisfiú. Elgondolkodott Tündér Rózsika történetén. Ha a tündérek olyan sok embernek segítettek, akkor miért ne segítenének nekik is. A vízhez ment, és így kiáltott:
- Tündér Rózsika, kérlek, segíts! Javítsd meg az autónkat!
Az autó motorja nemsokára felberregett, elégedetten szálltak be, hogy hazainduljanak. Útközben Jánoska a szüleihez fordult:
- Képzeljétek, Tündér Rózsika javította meg az autót. Amikor nem működött, kértem, hogy csinálja meg. És látjátok, megcsinálta.
- De kisfiam- intette le az anyuka. - Tündérek a valóságban nem léteznek. Ez csak egy mese volt, amit elmondtam nektek.
Julika azonban tudta, hogy a bátyja nem tévedett. Halkan suttogta:
- Igen, Rózsika javította meg. Hallottam, amikor megkérted.
És a két gyerek boldogan nyúlt el a hátsó ülésen, mert nagyszerű dolog egy olyan világban élni, ahol számíthatunk a tündérekre.