HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47769

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Antonia Alessandra AtlantasFeltöltés dátuma: 2009-01-17

Tyr kardja 4

4. fejezet
A magányos harcos

Leifre ez után a hőstette után két hét gondtalan szabadság köszöntött. Segített a ház körül, vagy ha nem otthon volt, akkor a parton volt, vagy Svea mesélt neki Tyrről. Leif sok érdekes dolgot tudott meg a hadistenről. Egy nap azonban váratlanul az Idegenek jelentek meg a faluban. Ötven erős harcos, és két barna csuhát viselő barát jött a faluba. A falusiak gyanakodva figyelték őket, a férfiak a nők elé álltak, és a jobb kezüket a kardjuk markolatára helyezték. Az Idegenek megálltak a falu közepén, és a két barát leszállt a lováról. Az egyikőjük olyan negyven éves lehetett, a társa tíz évvel fiatalabb. Soványak voltak, s látszott, nem rég fejeztek be egy nagyobb böjtölést.
- Emberek!- szólalt meg az idősebbik. - Ne féljetek! Krisztus igéjét hoztuk nektek! Kérlek, hallgassatok meg minket!
Ekkor a falu vezetője, aki pont a szerzetessel szembe állt hidegen így szólt:
- Jobban tennétek, ha elmennétek! Nincs szükségünk az ostoba istenetek igéjére! Meg vannak nekünk a magunk istenei, és nem kérünk a máséból.
Az Idegenek közt csönd támadt. A szerzetesek elképedve bámultak a fehér hajú, szálfaegyenes öregemberre, akinek kék szeme olyan volt, mint a jég, és a fejét dacosan felemelte. Az egyik katona észrevette a mozdulatot, és ki akarta vonni a kardját, hogy levágja ezt a pogány, istenkáromló kutyát, ám a fiatalabb szerzetes rászólt:
- Nyugalom, nincs szükség erőszakra!
A katona visszadugta a kardját a hüvelyébe, de a keze a markolaton maradt, jelezve, hogy még egy ilyen kijelentés vagy egy rossz mozdulat, és kész harcolni. Az öreg ekkor hátra szólt a többieknek.
- Mindenki menjen haza! Nem hallgatjuk meg őket!
A falusiak engedelmeskedtek a parancsnak. Az oszló tömeg láttán a barátok is megriadtak.
- Várjatok! Hová mentek?- dadogta hitetlenkedve.
- A dolgunkra. Nincs időnk sem rátok, sem az ostobaságaitokra. Így is sokat hallgattuk! - szólt oda az öreg.
Látta, hogy a társaság tagjai elvörösödnek a haragtól. Az egyik katona ekkor hirtelen előre ugratott, és lecsapott az öregre. Kardja megvillant a levegőben, s a következő pillanatban az öregember feje a porban gurult. A közelben lévők megriadtak. Leif, aki szintén a közelben tartózkodott, dühbe gurult. Szerette ezt az öregembert, és hirtelen azt kívánta, bárcsak tudna egymaga végezni ezekkel az átkozott gyilkosokkal. A karján felizzott a jel, mikor a hátán lévő kardért nyúlt, s nem is vette észre, hogy az eddig bénának hitt jobbjával nyúl a markolatért. A hűvös arany markolat a tenyerében volt, s egyetlen mozdulattal kirántotta. Ekkor valaki a vállára tette a kezét. A gyerek haragosan fordult a kéz irányába, hogy lássa, ki az, aki nyugalomra akarja inteni. Ragna volt az.
- Nem, fiam! - szólt halk, de szigorú hangon. - Nem hagyom, hogy ezekkel a kutyákkal harcba bocsátkozz.
- De megölték a falunk egyik lakóját! Nem hagyhatom...
- Csend! Azt mondtam, hogy nem, és akkor nem! - szólalt ismét a nő, s megszorította a fia vállát.
Leif ingerülten rázta le magáról az anyja kezét. Ragna meglepődött, ezen a gyors és rövid lázadáson. Korábban a fia engedelmeskedett a parancsnak, de most más volt a helyzet. Az asszony látta, hogy ez a gyerek már nem az a fiú többé, aki volt. Valami végérvényesen megváltozott. Mikor a szemébe nézett, haragot, gyilkolási vágyat és idegességet látott benne. Megrémült ettől a nézéstől, hiszen Leif sohasem nézett még így. Mindig nyugodt, elgondolkodó, sőt révedt tekintete volt, de tudott a szeme nevetni is, és ilyenkor csak úgy sugárzott a kiskamaszok álmodozásra való hajlama. De most mintha egy vadidegen nézett volna vissza rá. Ijedten kapta le a kezét a gyerek válláról, s hátrált egy fél lépést. Leif elégedett bólintással nyugtázta a dolgot. Ragna rémülten figyelte ezt a rövid köszönetet, s rájött, hogy ez tulajdonképpen nem a fia. Tudta, hogy most Tyr irányítja a fiát, és ez ellen nem tehet semmit, mert meglehet, hogy a hadisten, felbőszülve az akadékoskodásán, vele is végezni fog. S az is megeshet, hogy a fia fogja a másvilágra küldeni, amit szeretett volna elkerülni. Leif nem habozott tovább, miután lerázta az anyját, hanem azonnal bosszúállásba kezdett. Elsőnek az öregember gyilkosának ment neki, s hallotta a falubelijeinek elképedt kiáltásait. Néma, gyilkos lendülete az ellenfelét is meglepte, aki még a kardját se tudta felemelni, s máris levágták a fejét. A feje a szerzetesek elé esett, akik a harcos mögött álltak, s rémülten kapták a karjukat az arcuk elé, s borzadva nézték az fejet. A harcos vére felspriccelt, majd a test lefordult a lóról. A többi harcos megijedt, ugyanakkor dühössé vált a társa halála láttán. Kirántották a kardjukat, a lovaikat megsarkantyúzták, s a gyerek felé rontottak. Kitört a fejetlenség. A gyereknek egyszerre öt karddal és két lándzsával kellett szembenéznie. A többiek, akiket jobban elragadott a düh, a falu és annak lakói ellen fordultak. A házakat felgyújtották, s a menekülőket megölték. Tyr választottja sem volt rest, azonnal ugrott. Leif felvette a harcot a néhányukkal, ám az egyikőjük súlyosan megsebesítette, amikor lesújtott a hátára. Leif felüvöltött a fájdalomtól, s elengedte a kardot. A harcosok körbevették, s végezni akartak vele. A gyerek a földön fekve látta, ahogy az egyik harcos utoléri az anyját, és egyetlen csapással lefejezi. Irtózatos harag támadt fel benne ennek láttára, s nem törődve a hátával talpra ugrott. A kard, mely mellette feküdt, megérezvén gazdája haragját, felemelkedett a levegőbe, s a gyerek kezébe ugrott. A pengéjén felizzott az istenség rúnája, s ő benne pedig feltámadt egy addig ismeretlen érzés. Mindennél jobban vágyott a vérre és a halálra, hallani akarta a sikoltás és a halálhörgést, látni a felfröccsenő és kispriccelő vért. Hallotta a parancsot a fejében:
- Ölj!
Engedelmeskedett a parancsnak. A katonákat meglepte, ahogy hirtelen meglátták felállni, s nem értették mi történik. De akkor volt igazán nagy a döbbenetük, mikor meglátták a fiú hátát, ahol hirtelen bezáródott a seb, amivel mozgásképtelenné akarták tenni. Meglepetésükben hátráltak néhány lépést, de az igazi döbbent és félelem akkor hatalmasodott el rajtuk, amikor a gyerek kinyitotta a szemét. A szemgolyója skarlátvörös volt, s mintha maga a pokol tárulkozott volna fel a pillantásában. Nem volt benne semmi, csak maga a pusztulás és a halál ígérete. Leif szája gonosz mosolyra torzult, ahogy átjárta a kard mindent elsöprő hatalma, s kihasználva a körülötte lévők döbbenetét, megölte mindegyikőjüket. A harcosok után a szerzetesek ellen indult.
- Ne, kérlek, ne tedd!- könyörögtek.
Az ifjú harcos egy rövid és gúnyos nevetéssel jutalmazta ezt.
- Hallgassatok!- dörrent rájuk. - Kegyelmet akartok? Nem fogjátok meg kapni, ti semmirekellő, ostoba népség. Most megtapasztaljátok az isteneink haragját!
A szerzetesek rémülten próbáltak hátrálni, mikor a fiú megindult feléjük. Nagyon lassan ment, s élvezte, ahogy az áldozati hátráltak előle. Végül a fiatalabbik futásnak eredt, s magával rántotta a társát is. Leif viszont egyetlen ugrással beérte a szerencsétleneket, és a levegőben úszva lefejezte őket. Vér fröccsent az arcában, s mikor földet ért, és visszafordult, látta a két elzuhanó testet. Nem érzett megbánást, de nem is örült, s nem is volt elégedett. Úgy érezte ez volt a kötelessége. Ám ekkor egy vörös villanást látott, ami megzavarta, s félig kijózanította. Látta a pusztulást, és a falubelijeinek a holttestét. Rémülten nézett körül, mikor a tűz poklából egy ló alakja bontakozott ki, s hallotta a kiáltást:
- Leif! Add a kezed!
A fiú kábán nézte a közelgő lovast, s a kezét nyújtotta. Ekkor egy erős szorítást érzett a csuklóján, s érezte, ahogy felemelik. Felnézett az alakra, s Svea arcát látta maga előtt. A lány könnyezett, de igyekezett mosolyogni. A lábával a lány vágtára bíztatta a lovát, s felvágtáztak a falu fölötti dombra. Onnan vetettek még egy utolsó, szomorú pillantást a falura, s elvágtáztak.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
198
Időpont: 2009-06-02 19:35:34

Kösy szépen!
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-06-01 15:53:46

A történet egyre egyedibbé válik, és itt a fogalmazási hibákat is ügyesen elkerülted. Tetszett!
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
198
Időpont: 2009-02-10 18:12:07

Kösy szépen, mindkettőtöknek!
Alkotó
Blason
Regisztrált:
2009-01-14
Összes értékelés:
105
Időpont: 2009-02-10 05:13:32

Írj a saját tehetségedből!Ne mástól kérj )))))))))))))))))))))

Írótársad Blason
Szenior tag
jerrynostro
Regisztrált:
2009-01-22
Összes értékelés:
1744
Időpont: 2009-02-09 01:14:25

Szerintem is ütős lett!
Adhatnál egy kis tehetséget kölcsön a prózaíráshoz!
Gratulálok!

Tamás
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
198
Időpont: 2009-02-08 19:58:54

Kösy szépen!
Alkotó
Blason
Regisztrált:
2009-01-14
Összes értékelés:
105
Időpont: 2009-02-08 18:37:19

Jó lett!

Írótársad Blason

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Vlagyimir Viszockij: Nyugodt vagyok... címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) JelMeztelen című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Élet írta lap (idősekről) című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egyhangú című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Virtuális világ című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Nyírfák alatt című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság II. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Közhelyek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Virtuális világ című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Virtuális világ című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ma már, s mégis... című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Nincs időm című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Randevúk (I.,II., III.) címmel

alberth bejegyzést írt a(z) Éjjeli hangverseny című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)