Elgondolkodva kapcsolta ki a háromdimenziós lejátszót. Hát így nézett ki valamikor Európa. Négy évszak váltogatta egymást, nyáron sütött a nap, a fák dús lombkoronájukat rázva hirdették az élet diadalát, boldog madárcsiviteléstől harsogott a táj, rovarok röpködtek szerteszét. A mini jégkorszak beköszönte előtt az emberek tavaknál vagy folyóvizek partjainál töltötték a szabadságukat, lenge ruházatban élvezték a jó időt. Munkaidejükben azonban annál gátlástalanabbul zsákmányolták ki a természetet. Még akkor sem okultak, amikor a globális felmelegedés következményei már mindenki számára nyilvánvalóvá váltak. Nem törődtek a tengerszint emelkedésével, a gleccserek olvadásával, a jégsapkák megszűnésével, de az állat- és növényfajok pusztulásával sem.

A legkatasztrofálisabb azonban a Golf-áramlat megszűnése volt. A Golf-áramlat az Észak-atlanti áramlattal együtt megvédte Európát a szélsőséges hidegtől, különösen a teleket tette elviselhetőbbé, hiszen meleg tengervizet szállított a Mexikói-öbölből. Ezért még az északi országokban is túl lehetett élni a fagyokat. A klímaváltozás miatt a Golf-áramlat azonban teljesen leállt. Először csak egy kicsit lassult a mozgása, nem volt képes olyan nagy területet bejárni. A szakemberek felhívták ugyan a figyelmet a jelenségre, de úgy gondolták, komolyabb károkat nem okoz. Mire észbe kaptak, már halvány nyoma sem maradt semmiféle áramlásnak. Ekkor kongatták meg a vészharangot, de már nem tehettek semmit. Vigaszképp arra a következtetésre jutottak, hogy nem történik nagy tragédia, csak pár fokkal lesznek hidegebbek a telek. Jóslatuk nem vált valóra, Európa átlaghőmérséklete mintegy 30 OC -kal csökkent. Elérkezett a mini jégkorszak.

Már csak egyet tehettek, át kellett állniuk egy teljesen új életformára. Miután a vastag jégtakaró miatt nem tudott kitavaszodni, többé nem lehetett mezőgazdasági tevékenységet folytatni a föld felszínén. Az esőerdők helyét kő-és homoksivatag lepte el az egykor egzotikus egyenlítő menti országokban. Nemcsak a hideg, hanem az állandóan süvítő orkánszerű szél is egyre jobban kiszorította az embereket a szabad ég alól.

Találékony elmék mindent elkövettek annak érdekében, hogy az emberi fajt megmentsék a kipusztulástól. Telepeket hoztak létre a föld alatt, ahol megteremtették a növénytermesztés feltételeit. Geotermikus és a sivatagban épített napkollektorokból származó energiával biztosították a növényeknek a megfelelő körülményeket. A mesterséges környezetben, ahol emberek szabályozták az időjárást, sokkal szebb, életrevalóbb zöldségeket és gyümölcsöket állítottak elő, mint a felszínen. Nem kellett aszálytól vagy áradástól tartaniuk. Az állattartó egységekben is a legoptimálisabb környezetben éltek az állatok, amiket a néhány megmaradt példányból sikerült újraszaporítaniuk.

Csodálatos házak, otthonok épültek a föld alatti kőzetekből kivájt utcákon. Hamarosan megnyíltak az első üzletek, óvodák, iskolák. Felépült a lenti világ a régi mintájára, de annál tökéletesebb módon. A milliárdosok nem sajnálták befektetni a pénzüket, mert hatalmas lehetőséget láttak benne. Virágzott az építészet, a kereskedelem. Megszületett az első generáció, amelyik sohasem látott valódi napfényt. A gyerekek mesterséges parkokban játszottak kutyáikkal, valódi szellő nem érintette arcukat. Telt-múlt az idő, lassan az idősebbek is elfelejtették, hogy milyen az élet a szabad ég alatt.

Videó kazetták, DVD-k, amatőr és profi felvételek azonban megőrizték a letűnt korokat. Történelemórákon előszeretettel mutatták a felnövő nemzedéknek Európa, Ázsia és a többi földrész nevezetességeit, természeti kincseit, állat- és növényvilágát. Csodálkozó gyermekek bámulták tágra nyílt szemekkel a tengert. Izgatottan figyelték a majmot, a feketerigót, a gyíkokat, a gólyát, vagy akár a bolhát, el sem tudták képzelni, hogy valaha ilyen furcsa állatok éltek. Ők csak a kutyát, macskát, tehenet, birkát, kecskét és néhány halfajt ismertek.

A távirányítót az asztalra tette. Meghatódott a látottaktól. Ő már a föld alatt született, de nagyapja sokat mesélt erdei kirándulásokról, duruzsoló méhekről, pillangókról. A nagyapa múltba révedező tekintettel ecsetelte unokájának a tavasz szépségét, az örömöt, amikor a téltemető és a hóvirág előbújik, a nyári rét bársonyos illatát a lágyan cirógató szellővel, az ősz tarka leveleit, a gyümölcsökkel megrakott fák derűjét. Ilyenkor a fiút is valami megmagyarázhatatlan vágy fogta el. Bárcsak egyszer, csak egyetlen egyszer megtapasztalhatná mindezt. De tudta, ez az álma nem válhat valóra. Még ha fel is öltözne termo ruhájába a fagy ellen, az elvékonyodott ózonrétegen átjövő napsugarak azonnal megölnék.