HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44920

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2009-01-26

A lajtorja 20.

7. Kiűzetés a Paradicsomból (Az előző rész folytatása)



Nyugtalanul aludt aznap éjjel Teréz asszony. Elalvás előtt még beszélgetett Szűzanyával, megpróbálta szóra bírni, mit is tegyen Imre ügyében, de Szűz Mária aznap, szokásával ellentétben nem válaszolt kérdéseire. Ha válaszolt volna, ha mondott volna valamit, például azt: "adj még egy esélyt neki", elalszik Teréz-mama, és szépeket álmodik a régi szép zsámboki és csömöri időkről, ahogy más éjszakákon. Forgolódott, egyre rágta magában a dolgot. A modus vivendi fenntartása a Julcsival való pajzánkodástól, vagy nem-pajzánkodástól függetlenül is lehetetlenné vált. Oly sok ideje élt már a nyakukon Imre! Annyi adóságot csinált a faluban, amit nekik kellett végül kifizetni. Annyi embernek hazudott, annyi embert csapott be. Oly sok rosszíző pletyka terjengett kétes nőügyeiről. De keresztfia volt, szeretett bátyjának a magzata s ez nagy ellensúlyt képezett a mérleg másik serpenyőjében.
-Mennie kell, -mondta magában ezredszerre. -Térjen vissza a feleségéhez, ott van az ő helye. Dolgozzon, mint más böcsületes ember, ne mások nyakán élősködjön ezekben a nehéz időkben!
Hullott lefelé az álom kútjába, de összerezzent és éber lett újra.
-Nem hagyhatom sorsára, -sóhajtott fel, és édes-heves érzések öntötték el lelkét. -Az én vérem ő!
Felült, ivott az éjjeliszekrényre készített vízből. A lányok a maguk ágyában békésen szuszogtak. Holdvilág volt odakinn, fénye átszüremlett a sötétítő függöny vasatag szövetén.
Elhatározta magát. Reggel kérdőre vonja majd Julcsit illetően, s annak megfelelően dönt. Ha látja az őszinte szándékot, s a megbánást a korábbi zaklatásokért, esetleg megtartja még. Ám, de ha azt látja, hogy színlel, hogy hazudozik, akkor fel is út, le is út, mehet Isten hírivel. Biztos volt magában, az ítélőképességében. Imre másokat be tudott csapni, még Föjegyzőúr is hitt meséinek, olyan szépen forgatta a szavakat, de Keresztanyát nem téveszthette meg. Keresztanya látta szeme rebbenésén, kihallotta hangszínének megváltozásából, mikor mond igazat, s mikor füllent a fiú. Nos, jó, így tesz majd. Csak az álom jöjjön már, s szabadítsa meg a gyötrő gondolatoktól.
Éjfél jócskán elmúlt már, amikor végre sikerült elaludnia. Rosszat álmodott, de később nem tudott visszaemlékezni rá, mi volt az. Reggel ötkör csörgött az óra. Úgy érezte magát, amikor pongyolába bújt, hogy átmenjen a konyhába, mintha egyáltalán nem aludt volna. Tagjai lomhák voltak, fájt minden porcikája. Szólt az urának: Jenő, öt óra van. Kel akkor? Az odakészitett gyújtósból tüzet rakott. Feltette a vizet forrni, lisztet hozott a kamrából. Gépiesen tette, amit tennie kellett, a gondolatok, amelyek fél éjszaka kínozták reggelre kiröppentek fejéből. Elsőként Főjegyzőúr ment el. Alig evett valamit, de vitt magával egy darab vastagra vágott szalonnát és kenyeret mellé, hogy az irodában később majd megeszi. Fogta nagy bambuszbotját, aminek gumi volt a végén, kalapot nyomott a fejébe, és elindult. Teréz asszony reggelit adott a lányoknak, aztán a lányok is elmentek. Imre jött házikabátban kócosan jó félóra múlva, leült az asztalhoz Keresztanyja kolbászt és szalonnát rakott elébe. Oldalvást figyelte tésztagyúrás közben, hogyan falatozik a fiú.
Habozott, nem tudta miként vágjon bele. Aztán összeszedte magát végre és megszólította:
-Mit is akarok kérdezni Imre....! Mit keresett tegnap a jány a szobádban?
Imre keze megállt a késsel a szalonna paprikás, fokhagymás hátán. Felnézett. Szeme csodálkozást és egy piczurnyi félelmet árult el.
-Honnan veszi Keresztanyám, hogy benn volt?
-Az mindegy, -mondta Keresztanya. -Azt nem kötöm az orrodra. Te csalogattad magadho', mi? Hogy istentelenséget műveljetek édes- kettesben!
Imrének a szeme se rebbent, úgy válaszolt vissza.
-Nem is volt benn Keresztanyám, esküszöm az életemre!
-Imre, ne hazudj! Tudom, hogy benn volt, bizonyítékom van rá!
-Nem volt benn, Keresztanyám!
Keresztanya most teljesen visszafordult és egy percig mereven nézte Imrét. A fiú lesütötte a szemét, nem bírta kiállni azt a tekintetet. Egyenlőtlen csata zajlott kettejük között, Dósa asszony tudta, hogy Julcsi kedden benn járt Imre szobájában az alatt, míg ő a Népboltba volt bevásárolni, -a lány irulva-pirulva bevallotta, hogy igenis bement port törölgetni és a kályhát megrakni. Imrének fogalma sem volt róla, hogy Keresztanya kivallatta a lányt. Ha tudta volna, nyilván máshogy taktikázik, akkor azt mondja könnyedén: Ja, tényleg bejött valamiért, én nem is figyelmeztem rá, írtam a könyvem, tudja Keresztanyám, ho' minden délelőtt azon dolgozom. Késő bánat, eb gondolat. Most megfogta Keresztanya. Nem tudta mi lett légyen az a bizonyíték, de abban biztos volt, hogyha nénje azt állítja, van bizonyíték, akkor tényleg van. Legszívesebben a fejét verte volna a falba, hogy így túljártak az eszén.
Teréz asszony végzett a dagasztással. Letakarta a kelt tésztát egy kockás konyharuhával, szoknyájába törölte a kezét.
-Elmegyek a Népboltba, -vetette oda a szót. -Kell egy-két dolog, amit elfelejtettem tegnap. Oszt...vigyázd addig a fene sok dógodban a tüzet.
-Vigyázom, Keresztanyám, menjék csak nyugodtan.
-Oszt hasgathatsz még aprófát is a sparheltho'
-Hasgatok, Keresztanyám! Hogyne hasgatnék!
Kendőt kerített a vállára Dósa Jenőné, vette a kosarat, és elment. Szutykos idő volt odakinn, nem esett, de minden nedves, nyirkos volt a köd-szitálástól. A Vasút utcából ráfordult az Árpád-fejedelem útjára. Innen már csak egy sarokra esett a Népbolt. Az Árpád fejedelem utat találóan "Cseresznye-fasornak" nevezték a falubeliek, a földes úttest mindkét oldalát vén cseresznyefák szegélyezték. Az ágakon már alig volt levél, ami még megmaradt az is barna, sárga és fonnyadt volt, és erőtlenül fityegett. Az egyik fa alatt megállt Keresztanya. Egy kicsike veréb észrevette és kíváncsian figyelte madrászemével. Mintha valami elhatározást hozott volna a pillanat. Nagysasszony megperdült egyszerre csak hirtelen, s szinte futvást indult visszafele, annyira szaporázta. A kicsi veréb elrepült. Végigsietett, most visszafelé az utcán. Nem tervelte ki előre, mit fog tenni, s hogyan lesz aztán, ösztöne hajtotta, vagy inkább egy megérzés. Végiglopakodott a konyhán, a hosszú előszobán, benyitott az ebédlőbe. Az ebédlő üres volt, de Julcsi partvisát, és a felmosó-vödröt ott találta az asztal mellett. Megállt, tétova kézzel a homlokához nyúlt. Nagyon rossz érzés nyomakodott fel belül, megszorította vasmarkával a szívét. A komódhoz lépett, kotorászott a sarokban a bútor oldala és a fal mellett. Meglelte a nádpálcát, amivel Anci és Jenci lábaszárát szokta megcsapkodni a kertikapuban, ha nem érnek haza időben vacsorára a mezőről, ahol a többi rossz kölökkel játszódnak. Kezében a pálcával odafutott Imre szobájának ajtajához. Megállt hallgatózni, de semmi nesz nem hallatszott ki. Lenyomta a kilincset, benyitott: akkor rebbentek széjjel. Vörösek voltak mindketten, mint a főtt rák. Imre keze még mindig a jány ingén tapogatott, Julcsi keze meg a legény rérdén volt, azokat a kezeket még nem volt idejük elvenni onnan! Annyira félreéerthetetlen volt a szituáció. A legkisebb kétség sem fért hozzá, mit műveltek ezek ketten. Egyetlen pillanat alatt áfutottKkeresztanya elméjén az egész ocsmány, gusztustalan történet. Mert a testiség sokféle titkos szertartása, ami oly szent és áldott az Isten áldásától kísért házasságban, igenis undorító és visszataszító a nélkül. A hús gerjedelme, igenis az: rút, undorító paráznaság.
Nem emelte fel a hangját, mégis rettenetesen hangzott, amit mondott:
-Tűnj el ebből a házból fiam. Most, azonnal. Öt percet adok, hogy összecsomagold a cókmókodat.
Julcsihoz fordult. Hangja metszett, mint a kenyérvágó kés pengéje.
-Takarodj te is, te szégyentelen cafka. Meg ne lássalak többet a portánkon!
A kis cselédlány már ugrott is, akar a megriasztott fiatal őz. Ahogy elslisszolt a Nagysasszony mellett, kapott egy jó suhógós-csípőset a lába szárára a nádpálcával, hogy fürgébben mozogjon. Aztán Keresztanya, mintha maga kerub lenne az Édenkertből, s kezében a nádpálca lángpallos, megvetette lábát a szoba-bejáratban, karját összefonta a mellén, úgy várta végig, míg a fiú bedobálja néhányka könyvét, fehérneműit a hátiszákba, piperecikkeit a kicsiny, drappszínű uatzó-nesszererbe. Bő lóden köpönyeget kerített a vállára végezetül, s megállt nénje előtt.
-Keresztanyám! Isten szent nevére kérem...
Dósa Jenőné hajthatatlan volt. Nem szólt, száját keskeny vonallá préselte össze. Felemelte a nádpálcát és mutatta vele az utat kifele.
A fiú az előszobában még egyszer megpróbálkozott.
-Keresztanyám, meg tudom magyarázni....engedje meg, hogy megmagyarázzam...
A válasz a felemelt pálca intése volt megint csak.
Ment a fiú. Hosszú lépteivel utoljára haladt végig a ház oldala melletti keskeny járdán, utoljára tette kezét a kertikapu kilincsére.
Szél támadt, beletúrt a massziv ködbe, nyílásokat vágott rajta. Egy pillanatra lehetett a résen keresztül látni, hogy a házak mögött húzódó töltésen szerelvény araszol, és az ég kékje is kivillant, aztán összezárult a rés és csak a köd fala volt ott megint. A cseresznyefákról az utolsó fonnyadt levelek hullottak. Ment Imre, bő, zöld-lóden köpönyegében, hajadonfőtt. Úgy nézett ki, mintha ő lenne a mesebeli garabonciás. Egy nótát fütyült hetyke, beletörődő keserőséggel, ami illett az őszi tájhoz és lelke hangulatához:
"Elmegyek a lombhullással, köd előttem, köd utánam..."
Dósa Jenőné a kapuban állva addig nézett keresztfia után, míg a legény alakja bele nem veszett ebbe a mármár misztikusnak, vagy végzetszerűnek aposztrofálható tejfelbe. Amikor Imre alakja végleg eltűnt az utca végén, visszasietett a konyhába, ideje volt utána nézni, megkelt-é a vájlingban a kenyérnek való?

(Folytatása következik)


családregény

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2009-01-27 11:14:08

Kedves Eszti! Imre zsófialigeti legénykedéseinek most egy időre vége, és vége az első résznek is ezzel. A történet időben visszafut egy jó emberöltővel (vagy kettővel) az 1930-as régi szép békeévekhez. Dósa Jenő és felesége még nagyon fiatalok, élik a falusi hétköznapok mindennapi életét. Láttatni szeretném azokat az éveket, érzékeltetni az életérzést, mely eltöltötte az embereket. Hit, remény, szeretet. Milyen elcsépelt szavak. De akkor nem voltak azok. Csakhogy a Sors kikacagja az emberi jószándékot! Emberek, népek sorsával játszik, s rántja le őket a létra legmagasabb fokáról a legfeneketlenebb mélységekbe. Ide szeretnék majd eljutni. Köszönöm a segítséget, amit hozzászólásaid jelentenek!!! Szia: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2009-01-27 11:03:22

Kedves Wolf!

Ennél szebb elismerést nem is kaphattam volna! Ó, de hosszú....milyen kár, hogy már vége! Igyekszem a folytatást minél előbb megírni, de lehet, hogy előtte még felteszek egy epizódot Bubu kalandjaiból. Köszönöm az elismerést. Ilyenkor mindíg kétségeim támadnak: megérdemlem-e?

Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2009-01-27 10:19:52

Szia!
Nem volt könnyű keresztanyának meghoznia a döntését, sokat vívódott. Lelki tusájából az derül ki, hogy valójában szerette Imrét, de a sok adósságot, a link dolgait már nem bírta tovább elviselni. Én is azt szoktam érezni, amit Wolf, hogy amikor vége van, sajnálom, hogy nem olvashatom tovább. Nagyon olvasmányosan, érdekfeszítően tudsz írni. A végtelenségig is elolvasnám írásaidat.
Szeretettel: Eszti

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Karodba zárva... című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Baltazár című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Párizsi nyár című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Vége a nyárnak című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Éjszaka című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vége a nyárnak című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Múlik a nyár című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ihlet-füzér című alkotáshoz

barnaby alkotást töltött fel Éjszaka címmel a várólistára

oroszlán alkotást töltött fel Tűnődöm címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ma-holnap című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)