A szürke házak között
Az élet oly közönyös.
A kietlen utcákat jártam,
S első látásra
Nem találtam
Semmit, ami
Mondhatna
Nekem valamit.
De egy kicsit
Jobban szemügyre véve,
A házak oldalához érve
Mégis megláttam a valót.
Láttam amint az emberek
A buszhoz igyekszenek.
Hideg téli időben
Egy időtlen
Nap után,
Mely délután
Sem akart befejeződni.
Pedig sokaknak jó lett volna,
Mert az élet
Mindennapos gondja
Igazán a munka után
Rakódik a nyakukba.
Végül én is felszálltam a buszra
Mert a kíváncsiság húzta
Lábam, karom, agyam.
A buszon öreg nénik voltak,
Szerelmesek csókolóztak,
Munkából jövő vén emberek
- vénségük nekem szúrt csak szemet -
S volt, aki már holnap
Nem dolgozik,
Mert a cég most is ódzkodik
Bevállalni egy kicsit többet.
Ültek előttem
Bűzös hajléktalanok,
De vajon miféle ok
Vezetett őket ide?
Megsejteni
Senki se tudja
És nem is meri,
Hisz nem törődik itt
Senki,
Senkivel.
Ültek a buszon fiatalok,
Furcsák és hívatlanok,
Nem várja őket
Anyjuk, apjuk,
S mindenki csak
Nevetne rajtuk,
De én nem teszem.
Gyári munkások jöttek
Rosszul öltözöttek,
Vén öreg anyókák
Kik a kólát
Nem szeretik.
Volt, aki hazafelé tartott,
S attól tartott,
Nem tudja másnap
A csekkeket feladni.
S hogy tud majd
Enni adni a családnak.
Volt, akit láttam,
Maga lakott egymagában
Egy lepusztult bérház
Szomszédságában.
Most többen leszálltak,
S elbotorkáltak a szürke homályba.
Felszállt egy értelmiségi,
Ki az értelmet dicséri,
De később átadta helyét,
Hogy helyét
Egy öregasszony foglalja el.
Még aktatáskáját is átvette
A másik kezébe,
Hogy melléje
Még elférjen egy
Munkás külsejű alak,
Ki így szürkületben
Alaktalan maradt.
Hát nem panaszkodik itt
Senki sem?
Az öregasszony, a férfi sem?
Nem bántja őket a nyomor,
Az állandóan korgó gyomor?
Miért nem szól a családanya
Hogy a kisfiának mást sem adna
Mint jó falatot?
De nem teheti,
Mert nem telhetik semmire.
A fiatalok nem nyugtalanok
Hogy haszontalanok
Lesznek?
S hogy nem tanítják őket
Kissé értelmesebb
Tudományra?
S a munkás sem kiállt,
Hogy nincs munkája?
S nem tudja, hogy némasága
Egyszerűen nem segít?
S az értelmiségi, ki az értelmet dicséri
Miért nem emeli fel szavát,
S mondd akkorát,
Hogy ország világ beleremegjen?
S remegjen mind,
Ki ilyen világot hozott ránk.
A végállomásra értünk...
De vajon ki mond ma értünk
Egy könyörületes imát?