Az időszakot úgy szoktam emlegetni, hogy "szerelmünk hajnala". Fiatalok (még a mostaninál is fiatalabbak! :P ) voltunk, lelkesek, és persze "meg akartam fogni a pasit". Családi konyhánk egyik gyöngyszemével, a paradicsomlevessel (ld. Receptek> Levesek) próbálkoztam. Elkészítettem a már lejegyzettek alapján és repesve vártam a reagálást, majd - miután csak nem akarózott a lelkesedés - rákérdeztem: "Ízlik?" "Módjával." - jött a válasz. Ez, még ott a hajnalok hajnalán, némi megnyugvással töltött el. A módjával azt jelenti, hogy egy kicsit, fordítottam magamban. Én nagyon szeretem, tehát néha be lehet csempészni a menübe.
Az idő igen relatív fogalom, pláne a hossza. Én úgy gondoltam, hogy jó soká, a hófehér Skodán érkező királyfi szerint elég hamar az első próbálkozás után, újra paradicsomleves készült. Igen, igen, "másképp". A reakció is mutatja, hogy már nem volt annyira "hajnal", tehát sok idő telhetett el: "Megmondtam, hogy ilyet többé ne főzz!" Nem egészen így hangzott el, de megtanultam, azóta úgy kérdezem: "Főzhetek máskor is ilyet?"
De hogy ne legyen ilyen egyszerűen vége a történetnek, van még egy csavar benne. A királyfi hamarosan királlyá lépett elő, s mint ilyen, a "kedves mama" is beszállt a táplálásába. Királyunk határozott véleménnyel bíró, de anyóssal nem vitatkozó jelleméből fakadóan ugyanez a kitétel a családi ebédek alkalmával nem hangzott el, hát a "kedves mama" rendszeresen készítette ezt a remeket. És láss csodát, királyunk megszokta, sőt. Elérkezett az a pillanat is, amikor egyszer csak elhangzott a kérdés: "Olyan anyád-féle paradicsomlevest már nem is főzöl?"