HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1866

Írás összesen: 48397

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / mese
Szerző: InesitaFeltöltés dátuma: 2009-01-31

Matekmesék: Igito és Redves Redford

Igito hamar befészkelte magát a cár, az udvar és a nép szívébe, bele is vetet-ték magukat a krónikások élete fontosabb eseményeinek rögzítésébe. Igito vegyes érzelmekkel fogadta a műveletet. Egyrészt nagyon örült, hogy lesz végre valami írott emléke az életéről, amit öregkorában lapozgathat, miközben takaróba bugyo-lálva ringatózik a hintaszéken a kályha mellett. Mivel mindig utált naplót írni, ilyen segítség nélkül csak ritkuló memóriájára támaszkodhatott volna. Másrészt viszont, amilyen szerény volt, sokszor bizony pirulva olvasott, annyira túlzónak érezte a róla szóló leírásokat.
A krónikát még nem adták ki, egyelőre csak a bennfentesek nézhetnek bele. Nekünk a szerencse, a pék felesége sógornője lányának a macskájának a bal fülébe kapaszkodott kullancs és egy kötőtű segítségével (na, ez is egy jó történet, de majd máskor) sikerült megszereznünk néhány fejezetet. Íme egy részlet:

Az Úr ki tudja, hányadik évében, amikor még Igito, a sokhajú, a dicső, az eszes nem tette boldoggá társaságával népünket, a sors megpróbálta őt, de igazán.
Történt ugyanis, hogy valamely szigorúan titokzatos ügyében tengerre kellett szállnia. Némi tűnődés után a kikötőben álló egyetlen hajó igénybevétele mellett döntött. A hajó Potroh Potrohovics Paulin tulajdonában állott, és még jobb napjaiban sem volt méltó a fényességes Igito szállítására. De sebaj, Igito legalább olyan türelmes, mint amilyen eszes: felszállott hát a hajóra. Potroh Potrohovics Paulin kilencvennyolc matróznak parancsolt, mindegyik sokat próbált, bozontos-nagykéses tengeri medve, bizton remélhette hát szeretett Igitonk, hogy biztonságban teheti meg útját. De a sors és a többi szereplő másképp akarta. Bár pirulva ragyogott a hajnal, és balzsamos szellő fújdogált, amikor felvonták a horgonyt, hiába sütött még tizennyolc napon át barátságosan a nap, világított kedvesen a hold, és fújt jó irányba a tökéletes erősségű szél, az élet láthatárán sötét fellegek gyülekeztek.
Az első baljós jel a halak menekülése volt.
A tizenkilencedik napon, fél tizenegykor Peng Elek, az őrmatróz furcsa jelenségre lett figyelmes. Amerre látott, minden irányban vadul száguldó halrajok hasították a vizet, rémülten meredő szemekkel. Le is szólt barátjának, Vad Lajosnak:
- Hé, Lajos! Látod ottan azt a sok halat?
- Látom.
- Mit gondúsz, mi a retyegős ménkű zavarja őket?
- Mittudomén.
A válasz, úgy tűnik, megnyugtatta Eleket, mert visszasüppedt korábbi némaságába, tovább figyelve a menekülő halakat.
Aztán jött a bűz.
Eddigre már a következő matróz őrködött, Semmi Áron. Ő nem kérdezett, amikor a bűz elérte orrát, egyszerűen csak lefordult kosarából a fedélzetre. Szerencsénkre nem történt nagyobb baja, ugyanis ha mondjuk meghalt volna, már csak 97 matróz maradt volna, és egészen másképp kellene elmesélni a történetet.
No, de egy szó, mint száz, ez a két jel már elgondolkodtatta Potroh Potrohovics Paulint. Éppen az uzsonnáját fogyasztotta, amikor elérte Semmi Áron lebukásának hí-re. Egy pillanatra megállt a keze a levegőben, és lecsöppent a kakaószirup a kalácsról az asztalra. Ebből is látszik, milyen komoly hatással volt rá a hír: máskor a kakaószi-rup cseppjeire az életénél is jobban ügyelt, most meg egy pillantásra se méltatta a cse-pegést. Egyelőre még halvány, de annál iszonyatosabb balsejtelem telepedett a lelkére. Hallott ő már kósza pletykákat, riadtan körbepislogó suttogásokat a kikötői éttermek-ben, amik mind így kezdődtek, és aztán... ó, jaj, minő szörnyű véget ért mindegyik!
Aztán, amikor meglátta, hogy lassan feketére színeződik a víz (merthogy beestele-dett, nem? - a szerk.) (persze, esteledett, de most még annál is feketébb lett, feketébb a feketénél, borzasztóan, szörnyűségesen fekete! - a krón.), a balsejtelem határozottan testet öltött. Nem lehet ez más, csak...
De már jött is, nem törődve sötétséggel, széllel, júliussal és a mi határozott ellen-szenvünkkel... Csak jött, csak jött, hatalmas teste szélsebesen hasította a habokat... A borzalmas, a bagórágó, a barátságtalan, a büdös kalóz, Redves Redford halálfejes hajó-ja! Potroh Potrohovics Paulin és 98 matróza tehetetlenül nézte, ahogy Redves Redford és 43 marconája rögzíti a halálfejes hajót, átmasírozik hozzájuk, megkötözi őket, és minden mozdítható értéket elvisz. Hiába volt Potroh Potrohovics Paulin minden em-bere kipróbált vén tengeri medve, hiába volt Igito a legeszesebb ember, aki valaha e földet tapodta, most mind bénultan tűrtek mindent, úgy letaglózta őket a bűz. Egyszer rándult meg fájdalmasan Paulin, amikor meglátta kedvenc kakaószirupos üvegjét az egyik marcona mocskos kezében. A rándulásnál többre azonban nem futotta erejéből. No, meg a kötelektől.
De hogy ne szaporítsuk a szót (szerintem se, bele kellene férni a keretbe! - a szerk.) (chh! - a krón.), a kalózok mindent elvittek, Paulinékat otthagyták néhány emberük felügyelete alatt, a hajót a halálfejes hajóhoz kötözték, és elvontatták bázisukra, a Redford-szigetre. Talán külön említenünk sem kell, micsoda kínszenvedést állott ki Igito az úton. A kötelek vágták a kezét, a marcona kalózok néha oldalba rúgták, a me-netszél folyamatosan feléjük fújta az irtózatos bűzt, és időnként hallották Redves Redford kedvenc macskája, Rühes Redford kárörvendő nyervogását.
Végül megérkeztek a Redford-szigetre. De ha valaki azt hinné, hogy ez enyhülést je-lentett a szörnyű utazáshoz képest, hát jól eltájolta magát. A Redford-sziget ugyanis a legvisszataszítóbb vidék az egész földön. Sőt némelyek véleménye szerint az egész ga-laxisban. Egyrészt meleg van, olyan párás, fülledt meleg, hogy nincs is sok értelme a fürdésnek, úgyis egy perc múlva megint verítékben úszik az ember. Meglehet, hogy ez késztette Redves Redfordot és martalócait a fürdés teljes mellőzésére. Másrészt furcsa, büdös gőzt bugyborékoló fekete mocsarak pettyezik az egész szigetet, amelyekről sen-ki sem tudja, milyen anyagot is tartalmazhatnak, és nem is érdekel senkit annyira, hogy megvizsgálja. Forrásvizet csak egy helyen lehet találni, de a forrást egy rémesen gonosz krokodil, Rútfog Redford őrzi, szóval elég kockázatos a vízszerzés. Redves Redfordék nem is vacakoltak a vízhordással, inkább itták a pálinkát, amit a gyanútlan hajókról zsákmányoltak.
Szóval itt löködték le Igitoékat a hajóról. Ekkor Redves Redford rövid beszédet in-tézett hozzájuk.
- Na hát, ti anyámasszony nyavalyái! Én vagyok Redves Redford, én vagyok itten mindennek a főnöke. Ti pedig itt fogtok megrohadni mind. De előtte dolgoztok nekünk, mégpedig rémesen sokat. Enni kaptok, ez itten a szakácsom - mutatott egy goromba arcú kalózra, akinek a kezeit vastag koszréteg fedte el jótékonyan a kíváncsi szemek elől. Potroh Potrohovics Paulin hallhatóan összerázkódott. - De ne higgyétek, hogy ez valami úri szálloda! Csak annyit ehettek, hogy bírjatok dolgozni. A barlangokban fogtok lakni. Amíg éltek. És mindenki egyedül, mert nem akarom, hogy kártyázzatok. Megértettétek? - És szónoklatát befejezve közö-nyös arccal piszkálgatni kezdte a fogait a nagykésével.
Ó, minő szörnyű helyzet! Szegény, szegény Igito, hogy kerülhettél ilyen borzasztó csávába?
De Igito most is felülemelkedett félelmén és undorán, és megszólalt. Hangja elosz-latta a rabok szívét beborító sűrű csüggedtséget.
- Tisztelt Redford úr! Ön valóban rettentő ijesztő. De bátorkodnék élni egy javaslat-tal: engedjen el minket, és akkor mi mindenfelé hirdetni fogjuk az ön nagy go-noszságát.
- Mi van? ... - hökkent meg Redves Redford. Rabtól eddig fogvacogáson kívül más hangot nem hallott. Aztán megértette, mit is mondott Igito. - Egy frászt engedlek el titeket! Dolgozni fogtok! Aztán meghalni!
- Igen, én értem a terve nagyszerűségét, de talán többet is kihozhatna a helyzetből. Itt most van száz rabja. Lehet, hogy dolgozunk és szenvedünk önnek néhány évet, de aztán, ahogy ön is olyan kiválóan rámutatott, meghalunk, és senki nem fogja tudni, hogy mi történt velünk. Azt is hihetik, hogy elsüllyedt a hajó. - "Bár inkább süllyedt volna!" - sóhajtotta Potroh Potrohovics Paulin. - Ha elenged minket, mindenkinek elmondhatjuk, hogy ön mérte ránk a csapást. Így az ön ne-vét dicsőség övezi, és nem kell névtelen senkiként gonoszkodnia.
- Mit mondtál, kutya?! - üvöltött fel Redves Redford. Kirántotta a kését a fogai kö-zül, és Igito torkának szegezte. - Ki itt a névtelen senki? Az egész sziget az én ne-vemet viseli!
- Ez igaz, de a világ erről mit sem tud. Milliárdok járkálnak odakint nap mint nap teljes nyugalommal, mert fogalmuk sincs, ki az a Redves Redford. Ha elmond-hatnánk nekik, milliárdok félhetnék az ön nevét, különös tekintettel a viharos, sö-tét éjszakákra és a gőzölgő, sötét utcasarkokra.
Redves Redford szeme megcsillant. Hát igen, a hírnév utáni vágy hatalma. De erős tárgyalópartnernek bizonyult.
- Jól van, ebben van valami. Mondasz valamit, te bozontos. Elengedek egy embert. Elengedlek téged. Te fogod elmondani mindenkinek, milyen rettenetes vagyok.
Micsoda pillanat! Egymillió emberből egy, aki mondott volna bármit ezek után a köszönésen kívül. De Igito nemcsak okos, ügyes és találékony, hanem bátor, jellemes, jóságos, hűséges, segítőkész is. Nem akarta magára hagyni Potroh Potrohovics Paulint és legénységét. Ezért folytatta.
- Ez igazán nagylelkű ajánlat tőled, uram, ezt is bele fogom foglalni a rólad szóló rémmesékbe. De felhívnám a figyelmedet, hogy én csupán egyetlen kis hang va-gyok a zúgó milliárdokkal szemben. Ha mindennap tíz embernek is mondom el a szörnyűségedet, akkor is körülbelül másfél millió évig kellene beszélnem. Ez, be-láthatod, lehetetlen. Ha még ötven évet is ad nekem az élet, akkor is csak körülbe-lül kétszázezer emberrel beszélhetnék. Ez jóval kevesebb, mint ahányan abban a városban laktak, amit még negyvenháromezer-ötszázhuszonhat lépéssel a szülő-falumtól sem lehetett látni.
- Hm, hát az nem valami sok. Nem is éri meg. Jól van, nem engedlek el téged se. - Különben is, kezdett belezavarodni a sok számba szegény Redves Redford. De Igito szájára nem tett lakatot a rettegés.
- Ellenben, nagyuram, ha elengednél mindannyiunkat, és mindegyikünk minden-nap tíz embernek elmondaná, hogy milyen rettenetes vagy, aztán másnap min-denki, aki már hallott rólad, megint tíz embernek, aztán a harmadik napon megint mindenki tíz további embernek, akkor... lássuk csak... Igen, körülbelül nyolc nap alatt az egész világ tudná, milyen hatalmas gonosz is vagy! De ha csak öt emberrel is tudunk beszélni mindennap, akkor is két héten belül kihirdethet-nénk az üzenetet! És ez neked, a hírnév simogatásán kívül anyagi hasznot is hoz-hatna, mert az emberek, attól való félelmükben, hogy összefutnak veled, megvál-toztatják az eddigi útvonalukat, és pont ide fognak jönni! Dúskálhatsz a javak-ban!
Kész. Redves Redfordot meggyőzte. De nem akarta ilyen könnyen adni magát. Ta-nácsot tartott hát a martalócaival, és az egyik eszes ötlete nyomán a következőt tárta Igito elé:
- Hát jó, elengedlek titeket, de nem azonnal! Dolgozni fogtok, ahogy ígértem, az embereim majd felügyelnek. Arra is vigyáznak, hogy soha ne beszélhessetek egymással. Az se biztos, hogy mindenkit mindennap dolgozni viszünk. Úgy te-szünk, ahogy kedvünk tartja. De ha valamelyikőtök egy napon teljes biztonsággal ki tudja jelenteni, hogy most már mindenki volt dolgozni, akkor elmehettek a ha-jótokkal. Ha téved, mind meghaltok.
- De uram, ha semmilyen kapcsolatunk nem lehet, honnan tudhatnánk, mi történt?
- Jól van, itt a lajhárom, Renyhe Redford ezen a fán. Lusta egy állat, meg nem mozdulna a világ minden kincséért sem. De ezt az ágat nagyon szereti. Egy mó-don üzenhettek: Renyhe Redfordot az ág egyik végéről áttehetitek a másik végé-re. De csak óvatosan! Aki bántja, azt megölöm! Kaptok öt percet a búcsúzkodás-ra.
Szerencsére ez az öt perc elég is volt, Igito szépen kioktatta a társait, erőt öntve ezzel a csüggedt lelkekbe. Szeretett Igitonk éles elméjére vallott, hogy azonnal átlátta, a terv egyáltalán nem kecsegtet biztos szabadulással. Bátor szíve és önfeláldozó hősiessége azonban egy pillanatra sem engedte, hogy kimutassa bizonytalanságát vagy bánja, hogy nem menekült el, amikor lehetett. Továbbra is reménykedett benne, hogy elég erős Redves Redfordban a hírnév utáni vágy ahhoz, hogy ne tegye lehetetlenné a fel-adatukat.
És természetesen igaza volt a mi nagyeszű, csodálatos Igitonknak!
Csak néhány hónap telt el, és már szelhették is a habokat hazafelé. Otthon aztán, miután alaposan megmosakodtak, mindenkinek elmondták, mi történt, és hogy merre-felé ne hajózzanak még véletlenül se...

Mi volt Igito stratégiája?

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Inesita
Regisztrált:
2007-07-10
Összes értékelés:
717
Időpont: 2009-02-01 18:48:49

Kedves Rozália!
Köszönöm, nagyon jólestek a szavaid!
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2009-02-01 10:36:03

Kedves Ági!
Újabb matekmeséd tetszik, már hiányzott.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 02. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 01. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Múlt című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Keresem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A fuldokló című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Reggel címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Sárga vers című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A csavargó kismacska című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Lakatra zárva című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A fuldokló című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megjött az éj című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megjött az éj című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Az Aare ott örökkön zúg címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)