Figyelem! Mielőtt elkezdenéd, olvasd végig a megjegyzést, különben nem lesz teljes!

Zsófi csak ült otthon és duzzogott. Pedig valójában nem is volt rá semmi oka. Végül is, ki ő? Meg ezek a fiúk a mai világban! Ahogy így ült a szobája közepén, a szőnyegen, és egyre inkább a történteken gondolkozott, már nem is volt dühös, inkább szomorú. Talán tényleg eltúlozta a dolgot. Talán tényleg nem kellett volna ennyi... hát nehéz kimondani... Szóval ennyire sértődékenynek lenni!
Mégis, ahogy újra, és újra eszébe jutott minden, jaj! Hány éjszakát beszélgettek át. Ő odabújt hozzá, egész közel. Úgy feküdtek egymáson a fűben, mint egy szerelmes pár. És ő azt hitte, azt hitte, hogy minden olyan szépen megy köztük, meg hogy a végén össze is fognak jönni. Aztán meg annyira gyorsan történt az egész:
- Hétfőn el kell utaznom. - Mondta neki Viktor reggel.
- De még a gólyabálra eljössz?
- El, persze. - A tv-t nézték a kollégiumban.
- És mikor jössz vissza?
- Csak egy hétre megyek, családi program külföldi rokonokkal.
- Jó, én csak érdeklődtem. - Mosolygott a lány, bár belül már most hiányolta.
Na igen, volt ez is, aztán meg jött az az átok gólyabál:
- Hé Viktor! - Integetett Zsófi, ahogy meglátta a tömegben a fiút.
- Szia! De csinos vagy! - Mind a ketten kóstoltak az ingyen borból. Bár még részegségről nem beszélhettünk, bizonyos folyamatok felgyorsítására már elég volt a bikavér.
- Hogy-hogy így egyedül? - Érdeklődött a lány
- Hát, várok valakit, otthonról jön, és... de te? Te hogyhogy egyedül?
- A csajok ott vannak mögöttünk, én csak piáért jöttem. - Mutatta a kezében lévő üres borospoharat.
-Á, értem. - Zsófi szemét nézte. Majd az ajkát. Megfogta az állát, és közelebb hajolt hozzá. Egészen közel. Aztán megcsörrent a telefon. - Ne haragudj, mennem kell, mert megérkezett.
- Oké, persze, menj csak. - Vigyorgott (vagy vicsorgott?) a lány. A falhoz vágta volna a poharat szíve szerint, csak akkor lehet, hogy jön a biztonsági őr, azzal, hogy legyen szíves, és ugyan hagyja már el az épületet, vagy valami még kevésbé kedves és megértő szöveg. Na és ugye kinek hiányzik ez a felesleges kellemetlenség. Nem kapott csókot, ez van.
Az este folyamán persze még összefutott Viktorral, de azt a találkát már nem kívánta volna magának.
- Nahát Viktor! - Zavartan próbált mosolyogni de nehezen sikerült. Ő fenn állt a lépcső tetején, a pár pedig lent a lépcső előtt a földszinten. Elkezdett lefelé sétálni, finoman vigyázva a báli ruhára. - Nem is tudtam, hogy van barátnőd! Ezt eddig még sose mesélted, pedig már olyan régóta olyan... jó... barátok vagyunk. - A "jó" szót kiemelte, és közben a barátnőre meredt. - Hát, további kellemes szórakozást, és éljen a szerelem. - Aztán elviharzott. A mondat végén már erősen sírásra állt a hangulat, úgyhogy megcélozta a következő mosdót.
Na igen, ez is volt, de amire nem tudott már mit mondani, az a vasárnap, azaz a mai nap:
Szóval összefutottak a koli folyosóján, de kellemetlen. És egymásra se néztek igazán. Milyen furcsa! A bálon ki se másztak volna a másik szeméből, most meg! Most meg mintha valami nagyon korhatárosat várnának az íriszektől. Megálltak egy pillanatra, de Zsófi már ment is volna tovább, mikor:
- Várj! Szakítottam a barátnőmmel.
- Nocsak! Miért?
- Szerinted?
- Nem tudom, biztos túl egyértelműen célozgattam.
- Én szakítottam vele, és valami egészen más miatt. - A fiú megfordult, és most megint egymás szemébe néztek. Ismét közeledett a lányhoz, megint annyira, de annyira közel volt hozzá, mikor.
Hát igen.
Menj innen, miért nem szóltál a barátnőről, ezek után hogy bíznék meg benned, meg a többi szöveg, és blabla.
Ahogy eljutott idáig gondolatban, már egyáltalán nem haragudott. Egészen új dolgokon kezdett el gondolkozni. Vajon mindenkit lehet szeretni? Mennyi mindent lehet elviselni? Hiszen annyi közös témájuk volt, és annyi újat tanított neki. Hiszen mindig számíthatott rá. Index leadásnál, meg tartozásnál, sötét éjszakákon, mikor a barátnőitől elszakadt, és nem mert egyedül hazamenni (no meg amilyen állapotban volt, meg se találta volna a kolit). És ő kocsiba pattant akkor, 2-kor, és elment érte. Meg volt az a gyerek, aki zaklatta, és mikor ráförmedt a boltos néni, akkor is megvédte. Meg persze a matekvizsga se Zsófi érdeme volt. Most már mosolygott az emlékeken, a csillagnézéseken, meg hasonlókon.
Hiszen... hiszen nem is történt köztük semmi, még ott a gólyabálon se csalta meg a barátnőjét... végül is nem csókolta meg, de mégis szakított vele. És talán igazat is mondott, és csak miatta. Talán nem kellett volna úgy felkapni a vizet.
Te jó ég! Hiszen a fiú, akit annyira szeret, hogy miatta még haza se szokott nagyon járni, épp nagyban a vonat felé halad! Na de mégsem szaladhat utána! Az hogy veszi ki magát?
És kit érdekel, hogy veszi ki magát?
Zsófi fölpattant, kapta a cuccát, és már ki is lépett az utcára. Sötét volt, fél kilenc körül lehetett, Viktor a kilenc óráshoz igyekezett. Zsófi mély levegőt vett, és szaladni kezdett. Sürgősen el kellett mondania valamit Viktornak, és ebben senki nem állíthatta meg. Senki!
Puff. Elhasalt. Kiment a bokája, méghozzá nem is akárhol! Az úttest közepén feküdt, már egészen elhagyta a kolit. A fájdalomtól, és kétségbeeséstől sírva fakadt. Persze, itt csak nem üti el senki, mindenki jól látja... Látja? Dehogy látja! Este van, és ha jön egy őrült motoros? Az pont nem látja! Egy mentős, vagy egy... egy kamion! Te jó ég, nem halhat meg addig, amíg el nem mondta Viktornak, amit akart, főleg azok után, hogy így elküldte, hogy így váltak el! Gyerünk, gyerünk, menni kell! A két kezén, és az ép lábán ugrálva kimászott a járdára. Megfogta a fájó bokáját, hát tényleg fájt neki. Az oszlopnak támaszkodva felállt, és egy lábon ugrálni kezdett. Megbillent, és elkapta az oszlopot. Még csak az hiányzik, hogy a másik is kimenjen, akkor aztán se előre, se hátra. Átmászott a járda másik oldalára, és a falnak támaszkodva kezdett haladni. Most aztán biztos, hogy nem éri utol Viktort. Még mindig sírt, de már az idegességtől, hogy miért pont vele?
Nem is! Még az rendben van, hogy az ember lába kimegy. Na de miért pont most?
Elhaladt egy közkedvelt söröző előtt. Nem sokkal utána pedig már látta is Viktort. Nem volt nehéz összerakni a képet...
- Viktor! -Kiáltott utána.
A fiú hátranézett, és egészen meglepődött.
- Zsófi! Hogy? Mi történt? - Odarohant és fölkapta.
A lány nem válaszolt, csak megosztotta vele azt, amit már annyi ideje akart, és nem sikerült se a gólyabálon, se ma a kollégiumban.

Számok:
http://www.youtube.com/watch?v=f4aAZvUz2VM&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=3WV5sc8xorU&feature=related