HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48111

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Jártó Róza
2019-04-21 18:59:58

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Liz ReedFeltöltés dátuma: 2009-02-14

Az út

Ködös, fáradt éjben vágtat a vonatunk. A csillagok milliárd tüzes dárdát lövellnek a vasgép felé, de az csak megy, meg nem áll. A vagonok lihegve kaptatnak egymás után, keresztül parázsló pusztán, szűk szoroson, hatalmas hegyek hátán.
Csak ketten vagyunk, csak te meg én. Senki más az egész robogó nehézfémtömegen. A kalauz leszállt, leszálltak egytől egyig. Nem volt jegyünk, és sokat vitázott az első is, a második is, harmadik, és sorban akárki jött, hogy hagyjuk el a szerelvényt, nem maradhatunk itt, nem utazhatunk csak így, de mi szorítottuk fél kézzel egymást, fél kézzel a kapaszkodót, és mondtuk: nem, nem, soha! Nem értettek meg minket. Leszálltak, hagytak, de nem értettek meg.
Egyre gyorsabban száguldanak a kerekek, egyre elmosódottabb már minden odakint. A fák lombja, ha fák azok, csak csík a szürkeségben, csak sötét, hosszú csík.
Az állomáson álltunk, két ember, akiket a véletlen éppen egy helyre sodort. Egyikőnk sem oda tartott, amikor elindult, egyikőnk sem számított a másikra, de akkor, amikor először csókolózott a tekintetünk, akkor már tudtuk, nekünk utaznunk kell... Felszálltunk hát erre a szénfekete, zord óriáskígyóra, és ahogy megtaláltuk a kabint, elindult velünk.
A szél belemar a vonat oldalába, kiharap egy darab festéket.
Senki sem volt, már az induláskor sem, de mi tudtuk, hogy ott kell lennünk. Két ismeretlen ismerős találkozott, és elindult a leghosszabb, legtöbb bizonytalansággal járó úton.
A tetőről darabokban hull a festett fém, rázkódik az egész mindenség.
Először még volt megálló. Több is akadt, csak felszálló utas nem, mintha csak azért lettek volna a szünetek az út közben, hogy a kalauzok váltsák egymást, majd eltűnjenek a mozdonyvezetővel együtt az utolsó állomáson.
A kabin falai remegnek, az ülések elmozdulnak a helyükről, a huzat felszakad.
Nem tudtuk, hová megyünk, csak leültünk egymással szemben, és hangtalan beszélgetésbe kezdtünk. A szemünk, a homlokunk, az orrunk a szánk segítsége nélkül mindent megmagyarázott. Aztán bekapcsolódott a kezünk is, néha, ha szükség volt rá, a lábunk.
Ijesztő ez a látvány, a sebesség nőttőn nő, a gépezet megállíthatatlanul száguld a végtelenségen át az ismeretlen tájak felé.
Már egy ideje nem tudnánk megállítani, már vezető sincs. Különös nyugalommal tölt el ez a tehetetlenség, ez a minden mindegy érzése. Nem számít. Te vagy, én vagyok. Utazunk.
Elfelejtettünk mindent, ami történt, ami a múltunk volt, és kártyavárat kezdtünk építeni a másikból. Amikor felépült, ráhelyeztünk minden "eddiget", és vártunk. Vártuk, hogy mikor jön egy olyan rántás, amitől felborul az egész. Vártunk, várunk.
Párás, fülledt síkra ér a vonatunk. Mellettünk hajnali fényben csillognak a tenger hullámai, szellő fújdogálja a hófehér járgány fényes külsejét, az meg csak pöfög tovább...
A kabinban csend van, kézenfogva alszunk, mi, a két fáradt utazó, és a puha üléseken ugyanazt álmodjuk.
Odaérünk... Mindjárt, mindjárt...

tudom, hogy odaérünk

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12392
Időpont: 2009-02-15 21:58:35

Nagyon kedves, érzelemmel telt a rövid életmeséd. Egyetlen szó (kétszer is leírva, tehát nem elírás), ami szerintem nem helyes: Egyikőnk (vagy talán ez valahol tájszólás?). Helyesen írva: egyikünk.
Szeretettel.
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2009-02-14 18:17:34

A "hangulatos" rá talán a legjobb szó. Nekem is tetszett. Sötét-romantikus...
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5357
Időpont: 2009-02-14 14:55:53

Szia!
Nagyon tetszett, különösen azért, mert a páromat én egy vonaton ismertem meg. ennek idén lesz 25 éve. Azóta is egy az utunk, még akkor is ha néha úgy éreztük jobb lenne leszállni... de maradtunk és nem bánjuk. Bocsi, hogy ilyennel untatlak de most sok minden előtört belőlem...
Gratulálok írásodhoz barrátsáággal Panka!

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) A csillagokig című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Susanne alkotást töltött fel A világ tetején címmel

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Temető-tündér című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Locsolóversek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A csillagokig című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Manó a templomban című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Kézen fogva sétáltam a Kedvesemmel című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Balla Miklós: A gyopár / Das Edelweiss címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Tavasz délidőben címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) A Locsoló(k)nak... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A Locsoló(k)nak... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Locsolóversek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)