Nincs megállás az időben, ismét célhoz értél egy újabb állomáshoz,
Nem pihenhetsz meg, fel kell nőnöd a nehéz, tetterős bátorsághoz,
Hogy mérlegre tehesd a megfigyeléseid, s értéket alkothass belőlük,
Felvállalhasd a súlyos hibáid, ne csak másoktól hallhass felőlük!
Hogy végre megtanuld, tudnod kell élned illúziók nélkül,
Néha magadhoz kell hívnod a nyomort gonosz testvérül!
Le kell mondanod, ha boldogságodhoz hiányzik az út,
S azt fogod érezni, az egész új környezet borzalmasan rút,
De tudnod kell, ki fontos számodra, s a ragaszkodásodban nem lehet alku,
Harcolnod kell értük, a szeretet nem lehet megtévesztő arcú!


Tudomásul veszed, hogy igaz barátaid kevesebben vannak, mint gondolnád,
Ellenséged csábító mosollyal járkál, éltető kenyere a hazugság.
Ott van ő mindenütt, kitérni előle valós megpróbáltatás,
De legyőzheted, hatalmad van, s ez nem merő okoskodás!
Mégis meghatottan, sírógörccsel küszködve nézed a menetrendet,
Minden irányba eljuthatsz, részedre új földek teremhetnek.
Valahogy azt látod mégis, hogy nincs a felszállók közt egyetlen boldog utas,
A sziklaházak rengetegében nincs egy meghitt, családias lugas.



Jogos kérdéssel állsz szemben: egy adott helyzetben miért nincs maradásod?
Más szabadsággal kecsegtet, de te ezt úgy éled át, hogy óhajod a kínnal aláásod.
Zsebed pénzzel és értéktárgyakkal tele, az agyad óvatos, gyermeki számításokkal,
Azonosulnod lehetetlen a közhelyes, botránytól fullasztó állításokkal,
Miszerint a vagyon diktál, még ha érzelmi felindulással ezt lehet is palástolni,
Enyhíteni e vészterhes cikkely tartalmát, s szívélyes szavakkal fennkölt varázsolni.
Mialatt a lényeges elhallgattatik, nyílt lapokkal van mód harácsolni,
Hamis istenség előtt tisztelegni, a másét rombolni, tépni és gáncsolni!
Azt hiszed, jólétedhez csatlakoznod kell e vallás táborához, mely erősít, jó kezekben tart, aztán feloldoz,
Valójában elodázod a derűs pillanatot, hogy lassan leszögezhesd, idáig még nem is voltál boldog!
A templomok üresek, Istent megölték, sebaj, keletkezett új, imádhatod a siker és a hírnév pénztárcás jelvénye alatt!
Erre van szükséged? Hát araszolj előre, hogy egyszer önmagadhoz ragadd!



Keserű időnként, ha az ég megvilágosodik,
Sötétben élni könnyebb, az ember vakon házasodik.
Tekintélyed már nincs, gépi mivoltoddal kell engesztelődnöd,
Fizess, mert belőled élnek, egy szeméttelepen illik levegőznöd!
A társadalom ennyire használ, szolgáld verejtékkel, küszködj, s virradóra elhagy!
Szolga, építsd a művet, s nehogy hibázz, mert noszogatást nem kapsz!
Vesztőhelyre kerülsz, imádkozz inkább a fél hülye tömeggel,
Nem jutsz itt dűlőre a jól bevált szöveggel!
Ha el is vesznek mindent, tapasztalatod lámpása józan fénnyel világítja meg utazó elmédet:
Légy hű magadhoz s könyörtelenül vess el minden jelképet!