Mikor sírni kezd a szív,
vér könnyei potyognak,
minden dobbanás
egy haldokló remény,
segélykiáltás a világnak.

Összerezzen a test,
a gondolat az agyban megszakad,
szemem már nem lát képeket,
ami szép volt nemrég,
az most mind homályba marad.

Belém karmol a tegnap,
s a múlt, mint fájó húscafat
lóg az elsorvadt gyökéren,
kidőlt érzések között
sirat elmúlt álmokat.

A zene megszűnik,
fájdalom a tépett hurokba csap,
a kotta némán bámul,
kusza hangjegyeket
temet most minden lap,

Csak a halál kaszája peng,
dalára sírhantok nőnek,
zsúfolt temetők
hideg kövei között,
meggyötört lelkek jönnek.

Újra sírni kezd a szív,
folyik könnye a repedéseken,
megint egy harc várja már,
a holnapot gyászoló
újabb emlék tetemeken.