Bubu és a vadvirág


Bubu szeretett beszélgetni az állatokkal, és a növényekkel. A növényekkel jobban, mert az állatok negyon egysíkúan társalogtak. Egyszer például Bubu megkérdezte egy kiskutyától: "mondd kiskutya, mi a véleményed neked az obskúrus dolgokról" s a kiskutya a farkát csóválva így válaszolt: "szeretlek". Akkor azt kérdezte Bubu: "segítesz-e megérteni nekem a nyelvek zenéjét?" -és a kiskutya megint ezt mondta: "szeretlek"
Amennyire zsákutca volt az állatokkal való társalgás, annyira volt üdítő szót váltani a növényekkel. A fákkal például lehetett beszélgetni szépirodalmi művekről, egy nagy tölggyel végigelemezték Ilja Ehrenburg összes műveit, a platánok pedig kaphatóak voltak arra, hogy Katherine Anne Porterről társalogjanak Bubuval. A versekről viszont csak a virágokkal tudott beszélgetni. Összeakadt egy nagy rét kellős közepén Pitypang Kisasszonnyal, hát vele aztán élmény volt a verseket terítékre venni és jó alaposan kivesézni.

Bubu véletlenül fedezte fel Pitypang Kisasszonyt tavasszal. Arra járt és meglátta. Úgy állt fehér bóbitás fejével a kék kankalinok, és a piros pipacsok között, mint a hófehér tisztaság őrangyala. Bubut megigézte. Odament hozzá és megszólította. Pitypang kisasszony szemérmesen pirult, de kedvesen válaszolgatott Bubunak. Az egész délutánt végig beszélgették. Mire bealkonyodott és rőt fénye kigyúlt hátul az erdőnek, már jó barátok voltak. Úgy váltak el egymástól, mint barátok, de lehet, hogy az érzés a szívükben ennél is erősebb volt. Bubu ettől kezdve gyakran felkereste Pitypang Kisasszonyt, és a szép virág kedves volt hozzá.
Volt azonban egy probléma. Bubu ember volt, Pitypang Kisasszony pedig virág, erős virág elhivatottsággal. Ahhoz, hogy jobban megismerjék egymást, vagy Bubunak kellett volna pitypanggá válnia, vagy Pitypang Kisasszonynak emberré, akarom mondani asszonyá. Bubu Pitypang kisasszony kedvéért hajlandó lett volna pitypanggá változni, a szándék meg volt benne, de maga sem volt biztos abban, hogy tényleg meg tudja-e tenni? Voltak napok, amikor megpróbált úgy viselkedni, mintha....mintha a változás már megkezdődött volna, aztán visszavedlett újra Bubuvá, pukkantott a fenekével és az orrát túrta, -tudjátok milyen Bubu. Pitypang Kisasszony szintén bizonytalan volt. Nem bízott magában, de Bububan se tudott bízni. Napok jöttek, napok mentek. Pitypang Kisasszony az egyik nap elbűvölően kedves volt Bubuhoz, a másikon pedig a köszönését is alig fogadta. Így telt, teldegélt a nyár.

Nyár végén az egyik nap összevesztek.
Bubu aznap korán kelt és lesietett a völgybe. Rojtosszárú szakadt farmere volt rajta, és felül a nagy elnyűtt bordó szvetter, ami a térdét verte. Szürke ballonkabátjának két szárnya lelógott a porba. Fekete esernyőt tartott a feje fölé, hogy álcázza magát. A nap melegen sütött, tele volt a mező madárdallal, és virágillattal.
Bubu nem törődött a többi vadvirággal, a vadrezedával és a pipacsokkal, egyenesen Pitypang Kisasszonyhoz sietett. Odaért és meglepődve látta, hogy a szívének kedves pitypang egy kék kankalinnal társalog! Bubunak elállt a lélegzete. Úgy ódalgott el a rétről mint a megvert kutya. Másnap újra kiment a mezőre. Az új nap azonban nem hozott változást. Pitypang Kisasszony a Kankalinnal társalgott, ügyet sem vetett Bubura. Így ment ez napról napra. A hetedik napon Bubu megint kiment a mezőre, de most nem ment oda, ahol ezek ketten enyelegtek, hanem megállt a rezeda mellett. "Szabad egy szóra?" -kérdezte a Rezedát. "Kettőre is!" -nevetett a Rezeda, és Bubu letelepedett és elkezdett a Rezedával beszélgetni.

Akár vége is lehetett volna itt, ezen a ponton a történetnek. A történetek általában itt, és így érnek véget. De az ő történetüknek nem volt vége még: sok-sok nap elteltével Bubu egyszer mégis felkereste Pitypang Kisasszonyt. A Kankalin éppen nem volt a közelben, tudtak néhány szót váltani.
"Jó szívvel vagy-e még irántam?" -kérdezte Bubu Pitypang Kisasszonytól"
"Igen" -mondta Pitypang Kisasszony.
"És a Kankalin?"
"A Kankalin nem számít. Mi csak...mi csak beszélgetünk"
Úgy nézett ki, minden megoldódott, minden rendben van. De semmi sem oldódott meg, semmi sem volt rendben. Elsősorban Bubu nem volt rendben: visszavedlett igazi Bubuvá, pukkantgatott és az orrát túrta, s tette a szépet Rezedának, ismeritek Bubut.

Hétre rá Pitypang kisasszony azt mondta Bubunak, amikor Bubu megjött, hogy a szokásos módon együtt legyenek:

"Mit jársz folyton a nyakamra?! Miért nem hagysz végre békén?! Én nem akarok többet találkozni veled! Te vagy a legsilányabb lény, akit valaha is ismertem"

És ez volt a vég, ez már az igazi vég volt, a megváltoztathatatlan, megfellebezthetetlen, visszavonhatatlan befejezés. Bubu elment, pukkantgatott a fenekével és az orrát túrta, ahogy szokta, ismeritek őt, nem?

("Mező jó illatot, ég szép harmatot ád, mi kedves mindennél")