HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48555

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: MimózaFeltöltés dátuma: 2006-07-31

Zelta útja -Álarcosbál (5.)

4. fejezet Álarcos bál

Egyik pillanatról a másikra ismét a zárt ajtó előtt állt. Tanácstalan volt, mit tehetne itt, ebben a sötétben. Úgy tűnt, Saddu magára hagyta őt. Elindult hát egyenesen, határozott léptekkel. Minden léptére újabb és újabb fáklyák gyúltak meg, bevilágítva sejtelmes fényükkel mindent. Egy hosszú, véget nem érő, termekbe nyíló, hatalmas folyosó volt. A teteje üvegből volt, de olyan sötét festékkel kenték be, hogy csak némi fény sejlett át rajta. A falak rideg kőből voltak, az ajtók ősréginek tűntek: mintha az idők kezdetétől fogva ott állnának. Ünnepélyes hangulatot sugárzott magából az egész hely. Zelta megilletődve lépkedett tovább, minden léptét háromszor viszonthallva a falakról visszaverődve. Mikor először ért egy ajtó mellé, benézett rajta. Még sötét volt bent, a fáklyák itt is csak a léptekre gyulladtak meg, de Zelta még nem lépett be. Végignézett a folyosón. Minden ajtó csukva volt, egyedül ez, az első ajtó volt nyitva. Ide kellett belépnie.
Ahogy előre lépett, rögtön négy fáklya gyulladt, ahogy sejtette. Aztán határozottan előreindult, és csak akkor torpant meg a csodálkozástól, mikor nem gyulladt több fáklya, nem volt kőfalú terem, hanem helyettük egy hatalmas kristály csillár világította bálterembe került. A termet várakozó csend töltötte meg. Egy hatalmas, kerek asztal foglalta el a legnagyobb helyet, ami körül vagy tíz fiatal ült estélyiben, öltönyben. Minden tekintet az éppen betoppanó Zeltára szegeződött.
Zelta félénken nézett végig magán, majd elégedetten megállapította, hogy rajta is egy elegáns öltöny van, mintha ráöntötték volna. Ettől kicsit megnyugodva előrébb lépett, és halkan így szólt:
-Jó estét! -hirtelen meg is bánta, mert honnan tudhatta volna, hogy este van-e egyáltalán? Egyébként szerencsésen eltalálta.
-Jó estét! - köszönt vissza néhány komorabb képű fiú, de a legtöbben bíztatóan mosolyogva "sziát" köszöntek.
-Foglalj helyet.
-Köszönöm. -Mondta Zelta, és jobb kezével az orrát vakargatva -mindig így csinált, ha zavarban volt- leült az egyetlen üres helyre.
A legtöbben folytatták a megkezdett beszélgetésüket, de a Zelta jobb oldalán ülő lány, és balján a fiú, őt faggatták.
-Hogy hívnak?
-Zelta vagyok. Pereg Zelta.
-Jize -mondta a fiú, majd a lányt is bemutatta:
-Ő pedig Ebal.
Zelta mosolygott, de nem volt túl beszédes, zavarban volt a két idegen miatt, akik nem voltak túlságosan barátságosak. Kíméletlen hallgatással gyötörték Zeltát, arra kényszerítve, hogy ő törje meg a csendet. Miután látták, hogy ez hasztalan, végül ők tettek fel néhány semmitmondó kérdést, ami Zeltának viszont sokat jelentett.
-Honnan jöttél? -kérdezte Jize.
-Elég messziről. -mondta gyorsan Zelta kitérően, de tudta, hogy ez nem lesz elég és azt is, hogy nem mondhatja meg az igazat. A másodpercek mintha ólomlábon jártak volna, nem mozdult az idő. Már Ebal is feléjük fordult, és választ várva Zeltától. Ő pedig görcsösen nyújtózkodott valami kézenfekvő válaszért, de nem jutott eszébe semmi. Egyáltalán, azt kérdezik, melyik városból, vagy hogy melyik valóságból? Végül, úgy döntött, hogy blöfföl. Más választása úgysincs.
-Nalangból jöttem. A meghívómat Saddutól kaptam. Ismeritek?
-Saddu...ismerősnek hangzik, de nem jut eszembe senki. Nalangról már hallottam, szép hely, azt mondják.
Zelta kővé dermedve ült. Hallottak Nalangról? Hisz most találta ki. Azért megnyugodott. Később egy zenekar állt fel a terem egyik sarkában, és finom, halk jazzt játszottak. Néhányan táncolni kezdtek.
Zelta az este további részében nem szólt, csak hallgatta a társaság vidám csevegését, és a zenét. Egyre inkább lesújtva érzete magát, amiért nem szól. Néha elkapott egy-egy érdeklődő, kihívő pillantást, de nem törődött velük. Nem is akarta észrevenni őket. Pár óra elteltével már nem is figyelt a beszélgetésre. Valahol egészen máshol járt gondolatban. A gitárra gondolt és arra, hogy ki tudja, mikor tér vissza legközelebb hozzá? Szinte hallotta a fejében azt a gyönyörű zenét, amikor...
-És te, Zelta?
-Én mi? Ne haragudjatok, nem figyeltem eléggé.
-Hova jársz? Melyik a kedvenc helyed?
-Hát...van egy szép park a házunktól nem messze, ott szoktunk összegyúlni a barátaimmal...a volt barátaimmal, és...beszélgetünk, meg ilyenek..
Csend állt be, mindenki őt figyelte.
Egy nagyszájúnak tűnő lány törte meg a csendet, kimentve Zeltát a nehéz helyzetből.
-Jó, menjen tovább a kör, és te, Ebal, melyik étterembe jársz?
-Én a Királyba járok -jelentette be, általános csodálatot keltve. Minden bizonnyal valami puccos étterem lehetett.
Zelta most jött rá, hogy mekkora hülyeséget mondott. A parkba jár...biztos hülyének nézték. Nem baj, már mindegy. Zavarban volt. Megpróbált arra gondolni, hogy igazán nem számít, ki mit gondol. Szégyene alábbhagyott. De másra nem tudott gondolni, mint hogy mikor szabadul innen. Egyre fáradtabb volt, és unta magát. Nem értette, mi szükség van erre. Mit akarhat ezzel Saddu?
Egyre kétségbeesettebb és feszültebb lett. Jobb lába az asztal alatt ide-oda mozgott, a mellette ülők érezték a belőle sugárzó fezsültséget. Kétségbeesett, tehetetlen düh vett erőt rajta, el akart menni innen, de semmilyen kibúvó nem jutott eszébe. Nagyon megkönnyebbült, mikor meghallotta Saddu hangját a háta mögül.
-Ne nézz hátra, nem látnál úgysem. Ne hívd fel ránk a figyelmedet. El akarsz menni, de nem tudod, mit tegyél. Látom, nem ismerted fel a fegyveredet, amit velük szemben használhatsz.
A "velük" szót különösen megvetően mondta.
-Gondolkozz, hallani fogom, amire gondolsz.
-Rendben. Látod, hogy nem teszek semmit, mert nem tudok mit tenni. Nincs mondanivalóm nekik, nem akarok üres fejjel fecsegni, ahogy ők teszik. Mégis, valahogy jobbak nálam, ők jól érzik magukat, én pedig szenvedek!
-Tudom, hogy ezt érzed. Akkor szabadulj meg tőlük.
-Mit tegyek? Nem akarok megbántani senkit. Ha már befogadni nem fognak, legalább ne vessenek ki maguk közül. Talán lesz még idő, mikor vissza szeretnék jönni. Bár ennél még magányosan, egy üres városban is jobb volt.
-Akkor használd ki azt, ami nekik nincs. Vedd elő azt a mosolyt...tudod, melyikre gondolok. Nézd, az a kis szőke már figyel is téged. Elég régóta. Tudod, mivel éred el, amit akarsz. Használd ki, ha már megadatott!
Többet nem szólt. De Zelta megértette, hogy mit akart mondani. Hátradőlt a székben, elővette sármos mosolyát, viszonzott pár kihívó mosolyt. Felkelt e helyéről, odasétált egy csendesebb lányhoz, és felkérte táncolni. Nem zavartatta magát, tudta, hogy a lány sokkal jobban zavarban van, mint ő, és senki sem figyel rájuk. Táncolt még pár lánnyal, aztán visszaült a helyére, és mikor eltelt kis idő, felállt, elnézést kért a korai távozásért, elköszönt, és határozottan elindult az ajtó felé.
Bár az utolsó félóráig mindenki rossz modorú, félszeg kis hülyének tartotta, mikor kilépett az ajtón, a lányok epekedve, a fiúk féltékenyen néztek utána, de mindannyian reménykedtek benne, hogy viszontlátják.
Mikor Zelta kilépett a bálteremből, ismét a folyosón találta magát, és az ajtó becsukódott mögötte. Megpróbálta lenyomni a kilincset, de hiába, zárva volt. Tovább lépkedett hát, lépteit ismét fény kísérte, és nem sokára meg is pillantotta a következő ajtót. Résnyire nyitva volt, de mikor közelebb lépett hozzá, hogy bekukucskáljon, eltűnt minden.
Ismét az ágyában feküdt. A Zelta lelkét gyötrő félelem is úgy elpárolgott, mint a padlóról a víz. Mintha sosem lett volna ott. Bár, ha az ember jobban megvizsgálta volna, kis a foltok a parkettán örökre felidézték volna ezt a különös figyelmeztetést.
Mindenesetre Zelta már nem törődött ezzel, új álma kötötte le. Különös tanulságot tartogatott a számára Saddu: használja ki fiús szépségét, azt, hogy tetszik az embereknek. Zelta elgondolkodott. Vajon mennyire erkölcsös ezt kihasználni, mikor nem ő tehet róla, nem tett érte semmit. Persze, miért ne élhetne vele. Ártani nem árt senkinek, magának meg jót tesz vele. És vajon, egy másik ember, akinek ez nem adatott meg, vajon ha lehetőséget kapna, hogy cseréljen vele, Zeltával, akkor nem használná-e ki?
Zelta nem tudott választ adni magának, de még érzete magában azt a felszabadult hangulatot, amit mások csodálata keltett benne. Hogy vonzó külseje milyen gyorsan háttérbe szorította gyenge pontját: a félénkséget. Végül úgy döntött, hogy nem bűn egy álarc mögé bújni, és jó benyomást kelteni másokban.
Hálásan gondolt Saddura.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2006-04-08
Összes értékelés:
127
Időpont: 2006-11-21 18:10:13

Kedves Zsázsa!
Egészen új lendületet adsz az íráshoz...várom már a téli szünetet, hogy átírhassam :)
A fejezetek végét tényleg túlságosan lezártam. Az álarc mögé bújásnak szerettem is volna negatív fennhangot adni. Igazából csak ennyiben kapcsolódik a cím a történethez :)
A nevekről...örülök, hogy írtál erről. Volt, aki elolvasta az elejét, és ott elakadt, hogy milyen nevek ezek!? És emiatt lerakta :)
Köszönöm, hogy ennyi időt szántál rá(m)! Megfogadom a tanácsaidat!
Szerkesztő
Zöld Zsázsa
Regisztrált:
2006-05-31
Összes értékelés:
493
Időpont: 2006-11-19 17:22:27

Álarc mögé bújni... Ügyes gondolat! Csak óvatosan vele, mert itt ugyan jó értelemben használod, de van egy mögöttes negatív tartalma is. Egyébként látjuk, hogy először Zelta se tudja, erkölcsös-e, ha él természetadta lehetőségeivel, de végül, mivel senkinek sem ártott, úgy dönt, nem bűn.
Néhány elgépelésre hívnám fel a figyelmed:egy-egy érdeklődő, _kihívő_ pillantást; ott szoktunk _összegyúlni_ a barátaimmal; Ne hívd fel ránk a _figyelmedet_; Felkelt _e_ helyéről. Ezen kívül a szóismátlések kicsit zavaróak, az elején a "volt" szót a leírásban nagyon sokat használod, meg tudnád oldani enélkül is. Például:
Egy hosszú, véget nem érő, termekbe nyíló, hatalmas folyosón állt. A teteje üvegből készült, de olyan sötét festékkel kenték be, hogy csak némi fény sejlett át rajta. A falak rideg kőből épültek, az ajtók ősréginek tűntek: mintha az idők kezdetétől fogva ott állnának (vagy: a rideg kőből épült falkban az ajtók)... Úgy is lehetne, hogy nem használsz igéket: a teteje üveg, a falak rideg kőből. Csak ezzel meg arra kell figyelni, hogy ne süsd el túl sokszor, nagyon idétlenné, flegmává tudja tenni a stílust. De ez csak egy sebtében összecsapott példa, te meg tudod írni jobban is, ha csak egy kis energiát is rászánsz.
Ebben a részben alig történik valami, de szerencsére nem is húzod el túl sokáig, ez jó. A kapcsolata az előző részekkel lazább, de megvan: a gitárjára gondol, szóbakerül a park meg a régi barátai (nagyon ügyes, hogy egyetlen elejtett szóval, ahogy Zelta szinte önkéntelenül kijavítja magát, elmondod, hogy már nem tartja őket a barátainak, de talán ő maga is csak most döbben erre rá), és persze a legvégén az özönvízre utaló sorok.
Sajnos itt is ugyanaz a hiba, mint eddig: a lezárással ténylegesen lezárod a fejezetet, nincs, ami továbblendítse az olvasót. Persze, ott van a kíváncsiság, hogy milyen kalandokba keveredik még Zelta, meg mi lesz a végső tanulság, de a végén nagyon lenyugszik az egész, leszállóágba kerül. Gondolom ugyan, hogy a következő fejezet legelején rögtön egy hatalmas ugrással új lendületet vesz a történet (mivel eddig is így volt), esemény, kaland, fejlődés, pörgés, élvezhető, érdekes olvasmány, de a csúcspont után nagyon hamar leér az ív. Erről nem is akarok többet írni, úgyis már a pokolba kívánsz, hogy ezt minden egyes fejezetnél leírom :) ezért még elmondok egy pozitívumot is.
Nagyon tetszik, hogy TE MAGAD találtad ki a neveket! Zseniálisan kreatív elme vagy ezen a téren (is) és teljesen igazad van abban, hogy egy kitalált világban (Zelta elméjében) zajló kitalált történet hitelét vesztené, ha a hőseidet Ödönnek, Bélának, Margitnak vagy Erzsinek hívnád, de a Jim, Joe vagy Heather se tenne jót neki (egyébként félreértés ne essék, semmi bajom ezekkel a nevekkel, csak ezek jutottak eszembe elsőként). Ha felépítesz egy új világot, ügyelni kell a részletekre is, ott nem hívhatják ugyanúgy az embereket, mint itt nálunk vagy bárhol máshol.
Megint sikeresen bő lére eresztettem ezt a kis irodalomórai elemezgetést :) remélem, egy kicsit azért hasznos volt. Igyekszem a jó dolgokat is kiemelni, nem csak a hibáiból tanul a ember, fontos azt is tudni, hogy mi sikerült jól, mit csinálhat legközelebb is így. Mindenesetre én nagyon élvezem a regényedet, nem tudom, hanyadik próbálkozásod, de szerintem nem az utolsó és még ennél jobbak is lesznek.
Üdv
Zsázsa
Alkotó
Leticia Allemand
Regisztrált:
2006-07-15
Összes értékelés:
316
Időpont: 2006-09-06 16:20:01

Nagyon érdekes rész volt. Igen, az ember jó benyomást akar kelteni az emberekben.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)