HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48532

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: tatjanaFeltöltés dátuma: 2009-03-05

Forma-1, csak lányoknak!IV.

19. rész - Nincs visszaút

Megint egyedül voltam a gondolataimmal. Lassan teltek az órák. Aludni szinte nem is aludtam. Próbáltam olvasni, de a főhős helyébe mindig Nicot képzeltem. Rettenetes volt! Alig vártam, hogy reggel legyen. Ettem, kávéztam, bámultam a tévét. Végre elkezdődött a futam. Ez egy kicsit lekötött. Szorítottam Kiminek na és Niconak is. Kimi hozta a formáját, Nico csak a 12-dik lett.
- Vajon mért? -elmélkedtem.
Lassan készülődnöm kellett, ha oda akarok érni 4-re. Nehéz lesz, szinte már 1 napja ki se mentem a szobából. Letusoltam, hajat mostam, majd felöltöztem. Trapéz szárú, kantáros fehér farmernadrágot vettem fel, alá egy szűk fehér garbót, majd fehér sportcipőt húztam. Nem tartottam túl nőiesnek de nem tudtam volna mást elviselni magamon most. A sminkem fekete és szürke volt, a hajamat pedig bezseléztem, ami úgy állt, mintha fésűt sose látott volna, na ez tükrözte legjobban a lelki állapotom. Inkább egy vidéki lányra emlékeztettem, nem egy forma 1-es srác barátnőjére.
4 előtt 5 perccel értem oda. Kerestem egy nyugis helyet és leültem. Persze Nico még nem volt ott. Vártam, és sorra fogyasztottam a kávékat. Aztán egyszer csak megláttam. Olyan volt, mint mikor először láttam, és ugyanúgy nézett, azokkal az észbontó barna szemekkel. Csak ültem, és nem tudtam levenni róla a szemem. Ő is engem nézett. Egy pillanatra felcsillant a remény bennem.
Mikor odaért már nem volt remény bennem. Kimért és szintes hűvös volt. Mintha egy üzleti tárgyalásra jött volna.
- Szia!- köszöntöttem, majd hellyel kínáltam.
Nem említettem neki, hogy láttam a futamot.
- Szóval?- kérdezte kicsit türelmetlenül.
- Nem iszol valamit?
- Nem kérek, köszi.
- Oké. Szóval, örülök, hogy eljöttél. Szerettem volna elmondani, még egyszer utoljára, hogy szeretlek. Szeretlek, mert kedves, aranyos, őrjítő, persze csak jó értelemben véve, és szeretni való srác vagy. Sok olyan dolgot kaptam tőled, a röpke idő alatt, amit mástól sosem. Köszönöm ezt neked, és köszönöm, hogy megismerhettelek. Gondolom, emlékszel a beszélgetésünkre a korral és az érettséggel kapcsolatosra. Akkor én azt mondtam, hogy igenis van összefüggés a kettő közt. Most úgy érzem igazam lett, hisz nem akarod látni, hogy egy rögeszméhez ragaszkodsz, ami abból fakad, hogy Kimi rajongója voltam.
Most szólalt meg először:
- Mért, már nem vagy az?- kérdezte kicsit gúnyosan.
- Én a te rajongód vagyok már csak. De látom, nem tudsz túllépni ezen.
- És mióta? Mióta együtt voltatok?
- Nézd, most mondom el utoljára neked, hogy nem voltunk együtt, mert nem érdekel.- válaszoltam remegő kézzel.
- Nem érdekel. Ő se és te se. Egyébként mennem kell. Az ígéretem asszem megtartottam. Nincs több adósságom feléd.
- Nico!- szóltam még utána.- Ne feledd!: "A fájdalom senkit nem kímél. Alázatossá tesz. Beárnyékol. Megfeketít. Kivilágosít. A bánat új embert farag belőled, ha közben nem pusztulsz bele."
Némán állt és rám se nézett miközben ezeket mondtam neki, aztán lassan elfordult, és amilyen gyorsan jött, oly gyorsan tűnt el.
Már kezdtem hozzászokni, bár ehhez sosem lehet, hogy megint órák maradtak ki az emlékezetemből.
A szállodai szobában ébredtem. Úgy tűnt egyedül vagyok. Hogy hogy jutottam haza arról fogalmam sincs.
Már éjfél is elmúlt. Felültem az ágyban. Még a délutáni ruha volt rajtam. És ekkor előtódultak az emlékek, mint egy film lepergett az együtt és külön töltött idő, és a délutáni találkozás.
Megeredt a könnyem, egyre nehezebben kaptam levegőt, szinte hisztérikussá vált a sírásom. Nem bírtam az egyedüllétet, valakivel kellett beszélnem, mert úgy éreztem, megőrülök, ha nem önthetem ki a fájdalmam.
Kirohantam a folyósóra, majd le a földszintre, hideg éjszaka volt, de nem bántam, csak rohantam, rohantam, míg végre odaértem a szállodához. Furcsán nézett rám a recepciós, mikor azt kértem szóljon Kiminek. Végül látta az elszántságot az arcomon, és ki tudja még mit, és szólt neki. A lift felé mutatott, és csak annyit mondott, hogy vár engem.
Egy örökkévalóság volt mire felért a lift. Kirohantam az ajtón és végigfutottam a folyósón, Kimi már az ajtóban állt, a karjaiba roskadtam.



20. rész - Jóbarát?

Arra ébredtem, hogy fázom. Kinyitottam a szemem, egy ágyon feküdtem. A testem vizes lepedőbe volt tekerve. Megrémített a látvány.
- Lázas voltál.- hallottam egy hangot a fejemnél. Kimi állt mellettem. Kérdőn néztem rá.
- Rémálmod is volt, nagyon nyugtalanul aludtál. - folytatta.
- Itt voltál mellettem?- kérdeztem fáradtan, és próbáltam mosolyogni.
- Igen, ha poénkodni akarnék, azt válaszolnám, nem volt más választásom, mikor hajnalban beestél a szobámba. De örülök, hogy ide jöttél, és nem csináltál hülyeséget.
- Köszönöm!- válaszoltam megkönnyebbülve.
- Szívesen. Most hozok reggelit és gyógyszert.- mondta, és otthagyott.
Pár perccel később tért vissza. Szendvicset, teát és lázcsillapítót hozott. Szerencsére már nem volt olyan magas a lázam. A borogatást is levehettem.
Csendben nézte, ahogy eszem.
- Akarsz beszélni róla?- kérdezte óvatosan.
- Inkább nem. Félek, megint kiborulnék. De most már felejteni akarok. Még nem tudom hogyan.
- Nézd... - kezdte nehézkesen, - már meg akartam kérdezni, de nem láttam megfelelő pillanatot, hogy nem volna e kedved velem jönni Finnországba. Mármint pár nap pihenőre, messze mindentől.
Azt hittem rosszul hallok, mikor kimondta ezeket a szavakat. Én, vele, Finnországba?
Látta, hogy elbizonytalanodtam. Így folytatta:
- Jó barátok vagyunk, és a jó barátok nem hagyják cserben egymást.
Ebben igaza volt. És így már nem is tartottam olyan rossz ötletnek.
- Oké.- válaszoltam röviden. Egy feltétellel.- tettem hozzá.
- Mi az?- kérdezte.
- Ha nem beszélünk a múltról. Meg nem történtként akarom tudni a múltat, azt akarom csak a jelen, és a jövő számítson.
- Így lesz, ígérem.- válaszolta.
- Kimi?
- Igen?- nézett rám kérdőn.
- Ugye rendben lesz minden? Mármint velem.- kérdeztem aggodalmasan.
- Persze, hisz erős vagy testileg és lelkileg is. Sok mindenen keresztül mentél az elmúlt hetekben, feladtad a biztosat a bizonytalanért, ne haragudj, de én a Nicoval való kapcsolatod így láttam. Ne neheztelj rám, de ezt el kellett mondanom, és tudd nem a te hibád! Ő az elvakult, aki csak magával foglalkozik, és közben nem látja, mi történik a körülötte lévőkkel.
- Mért nem szóltál az elején?
- Nem lett volna jogom hozzá, és nem is hittél volna nekem. Ugye?
Nem válaszoltam, csak a fejemmel bólintottam.
- 3-kor indul a gépünk, szóval kicsit bele kell húznunk.- mondta, miközben kivitte a tálcámat.
Felöltöztem, a nedves fehérneműim nélkül, mivel Kimi a borogatás alatt hagyta őket, ezért hálás voltam neki. Visszavitt a szállodába. 5 perc alatt összecuccoltam és kijelentkeztem. Aztán újra Kimihez mentünk. Ö is összepakolt, én próbáltam segíteni neki, de inkább csak hátráltatás lett belőle. Így kedvesen leültetett az egyik fotelba és egy könyvet nyomott a kezembe.
A reptéren leparkoltunk, majd elindultunk a géphez. Bíztató mosolyt küldött felém mikor már a gép lépcsőjén álltunk.
Az út nem volt olyan hosszú. Kimi elmesélte milyen volt a futam, aztán a gyerekkoráról kérdeztem. És én is meséltem egy kicsit magamról. Szinte észrevétlenült telt el az idő.
Ott is hideg volt, szerintem.
- Fázol?- kérdezte mikor látta, hogy megborzongtam.
- Aha.
- Mindjárt hazaérünk.- mondta, és az egyik parkoló kocsi felé vette az irányt.
Nagyon szép tájon haladtunk végig. Őszbe hajlott már, az aranyló falevelek nagyon széppé varázsolták a tájat. Sehol nem voltak emeletes, vagy panelházak. Olyan vidékies hangulata lett az embernek a látványtól. Első pillanatban "beleszerettem", és úgy éreztem, hogy ez a hely tényleges alkalmas a felejtésre.
Csendben ültünk a kocsiban, annyi mondanivalóm lett volna, csak olyan bénán éreztem magam, jobbnak láttam, ha nem osztom meg Kimivel.
- Na itt lennénk.- mondta hírtelen, mikor egy gyönyörű és hatalmas ház bejárójára hajtott fel. Beállt a garázsba és leállította a motort.
- Mi a baj?- kérdezte csodálkozva. - Nem tetszik?
- Dehogynem.- válaszoltam kicsit csüggedten. Én se értettem mért lettem ilyen melankolikus.
- Akkor más baj van?- kérdezte óvatosan.
- Őszintén, fogalmam sincs. Lehangolódtam, nem tudom mért. Talán te is voltál már így...- próbáltam elmagyarázni a dolgot neki.
- Oké, talán egy jó kávé segít, vagy mást szeretnél?- próbálkozott lelket önteni belém.
- Nem, a kávé jó lesz.- mondtam már kicsit lelkesebben.
- Akkor én viszem a cuccokat, te pedig nyitod az ajtót.- jelentette ki.
- Rendben.
A ház belül is nagyon klassz és szép volt. Volt benne egy kis szinteltolás, ott volt a vendégszoba, melyet én kaptam.
A konyhában leültem a pult előtt álló egyik bárszékre.
- Itt a kávé!- tolt elém egy csészét, az illatos, gőzölgő folyadékkal.
- Köszönöm, ez tuti jó lesz.- válaszoltam már mosolyogva.
- Kérsz kaját is?
- Na-ná!- válaszoltam.
- Akkor tényleg jobban vagy.- állapította meg.
Volt előre lefagyasztott kaja a hűtőben, így csak a mikrót kellett használni. Miután jóllaktunk, felvonultam a szobámba és pakolászni kezdtem. Kimi addig elugrott a szüleihez, persze tervbe volt, hogy engem is majd bemutat. Kb. 40 km-re laktak a szülei. Kipakoltam a ruháimat a szobában lévő ruhásszekrénybe, majd az apróságok következtek. Kicsit sietve pakoltam ezeket össze, így először szét kellett válogatnom a sok apróságot: csatokat, fésűket, körömlakkokat, papírzsepit, szemfestéket és ilyeneket.
Egyszer csak megakadt valami csillogón a szemem. Először csak néztem és nem is mertem a kezembe venni. Aztán lassan megfogtam, és a tenyerembe raktam. Csak néztem és nem akarta az agyam felfogni, hogy ez történt velünk... könnyek szöktek a szemembe. Csak néztem a könnyeimen keresztül a gyűrűt és rajta a feliratot.
Mintha minden egyes könnycseppem mázsás súlyként gurult volna alá, és megremegett volna a föld, ahogy a talajt érték, én is minden könnycseppnél megremegtem. Nem tudom meddig sírtam és néztem a gyűrűt, de egyszer csak éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Gyorsan becsuktam a tenyerem és letöröltem a ruhám ujjával a könnyeimet. Csak ekkor fordultam hátra. Kimi állt a szoba ajtajában. Asszem nem tudtam eltitkolni, hogy nincs minden rendben. Némán közeledett felém, de én intettem, hogy inkább ne, most nem akartam magam mellett senkit. Még mindig szó nélkül kihátrált a szobából. Magam maradtam. Ledőltem az ágyra és kinyitottam a tenyerem. Néztem a gyűrűt és arra gondoltam vajon Niconak megvan e még a medál, amit tőlem kapott. Bár az tuti, hogy mikor találkoztunk nem volt rajta. Aztán azon gondolkodtam, mért is gondolkodom ilyeneken. Nagyon hiányzott, nem tudom mért, lehet, hogy inkább az egyedüllétet akartam elkerülni, hisz nem beszélhettem megszokásról vele kapcsolatban. Igazán csak pár nap volt, míg együtt voltunk. Nem akartam, hogy fájjon, mert tudtam, nem érdemli meg, de nehezen ment a felejtés és a továbblépés. Pedig tudtam már régóta, hogy nincs esélyem, csak az fáj, hogy nem tudom a miértet, mert ami kifogást ő felhozott azt nem hiszem el neki. Ezt már sosem fogom megtudni, és ezzel együtt kell továbblépnem. A gondolataimra eddig emlékszem.



21. rész - Finnország, felejtés?

Mikor kinyitottam a szemem, már sötét volt odakint. Én az ágyon feküdtem, ugyanolyan helyzetben, mint ahogy ledőltem. Felültem és kimerültem végigsimítottam a hajam. Nem gondoltam az elmúlt órákra. Kényszeríttettem magam, hogy ne tegyem, mert végre jól akartam érezni magam.
A szobában egy dolog változott, hogy az éjjeli szekrényemen egy bögre kávé és sütemény volt.
- Valaki itt gondolatolvasó.- elmélkedtem.
A kávé és a süti is fincsi volt. El is tüntettem mindent. Majd a szobához tartozó fürdőszobába mentem összeszedni magam. Nem túl sok sikerrel. Átöltöztem, fehér- fekete melegítő alsóba és világoskék rövid ujjú topba. Így indultam el lefelé a nappaliba. Kimi egyedül ült és sört ivott. Közben pedig Eminem egyik száma szólt. Most ő lepődött meg, mikor meglátta, hogy az ajtóban állok. Rögtön kikapcsolta a zenét mikor észrevett.
- Azt hittem már fel se ébredsz.- mondta némi aggodalommal a hangjában.
- Lehet, hogy jobb lett volna.- válaszoltam poénkodva.
Kicsit elkomorult a válaszom hallatán, így gyorsan hozzátettem:
- De aztán eszembe jutottál.
- Kösz.- hálálkodott.
- Leülhetek?- kérdeztem.
- Persze, bocsi. Elmondod mi a baj?
- Az emlékek... de már csak voltak. Elhatároztam, hogy túllépek, és igenis jól fogom érezni magam, míg itt vagyunk és utána is.- meséltem, miközben leültem mellé.
- Ez jól hangzik.
- Egyébként finom volt a süti.- váltottam témát.- Ugye anyukád sütötte?
- Igen, de honnan tudod?
- Először is otthon voltál, másodszor meg csak a házi sütemény lehet ilyen finom szerintem.
- Köszi, ezt elmondhatod neki holnap személyesen is, ha gondolod.
Ez a kijelentése kicsit váratlanul ért. Látta, hogy megrémültem, így próbált bíztatón mosolyogni rám.
- Ne aggódj nem emberevők, és biztos tetszeni fogsz nekik.- bíztatott.
- Remélem, csak félek, hogy az én jelenlegi lelki állapotom még elég labilis.
- Ne aggódj!- fogta meg a kezem, majd így folytatta:
- Nagyjából tudják, min mentél keresztül, és nem fognak kényelmetlen helyzetbe hozni, ismerem őket ennyire.
- Oké nem pánikolok.- ígértem meg.
Nem mondott rá semmit, csak fogta a kezem így ültünk szótlanul, kéz a kézben. Igazán még egy gondolat se futott át az agyamon, annyira kikapcsoltam. Csak arra eszméltem, hogy már nincs a kezében a kezem. Egy üveg sörrel és egy vodkával tért vissza.
- Van még, ha úgy gondolod.- mondta, miközben a kezembe nyomta a poharat.
- Te le akarsz itatni?- kérdeztem aggodalmasan.
- Ha hagyod magad.- válaszolta sejtelmesen.
Megint egy emlékkép ugrott be, mikor Niconak elmeséltem a telefonba, hogy ittam és ő azt kérte, hogy inkább ne tegyem, mert... nem folytattam a gondolatot, inkább gyorsan megittam a vodkát és kértem még. A második pohár is elfogyott.
- Remélem nem kelünk korán.- elmélkedtem hangosan.
- Nem, de mért is?
- Jó lenne, ha nem másnaposan kéne utaznom, mert annak lehet, nem lenne jó vége.
- Értem, hagylak pihenni, ne aggódj.- válaszolta Kimi.
- Oké, de hogyhogy nem vodkát iszol?
- Mert nekem még úgyse hiányozna a másnaposság.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Ha nem akarsz, ne válaszolj, csak ha már így együtt töltjük az elkövetkező pár napot, szeretném tudni, hogy is állsz a barátnő témával?
- Jó kérdés...- kezdte lassan, és elmerengve.- Nincs állandó kapcsolatom már egy ideje. Igazából jó lenne, és talán volna is valaki, akit el tudnék képzelni, mint komoly barátnőt, de erről nem akarok most beszélni. Tudod minden olyan tünékeny...
Nem mondtam semmit, csak megfogtam a kezét, és magam után húztam. Épp egy lassú szám ment a cd-ről és úgy gondoltam jó lenne táncolni rá, mert annyira magával ragadó zene volt.
Kimi csöppet meglepődött, de aztán gyorsan kapcsolt. Jó volt vele táncolni, olyan óvó és védelmező volt, ahogy a karjaiban tartott, és végre úgy éreztem, míg mellettem van, nem történhet velem semmi rossz.
Vége lett a számnak és leültünk a földre, majd folytattuk az ivást. Mivel nem volt más tervünk estére. Már vagy éjfél lehetett az ital állomány is jelentősen fogyatkozott. Nem mélyedtünk bele semmi témába csak úgy beszélgettünk mindenről, ami eszünkbe jutott.
- Lassan aludni kéne menni.- állapítottam meg, és próbáltam felkelni a földről.
- Hopp, kicsit ingatag.- jegyezte meg ő.
- Kíváncsi vagyok, neked hogy megy...- válaszoltam.
Készségesen pattant volna fel, de a mozdulatsor nem volt olyan gyors. Á, neki is megártott, örvendezve állapítottam meg.
Nem kötözködött tovább, inkább ölbe kapott, na azért nem olyan zökkenőmentesen! És elindult velem a vendégszoba felé. A "landolás" eléggé durvára sikeredett, fel is nyögtem.
- Mi az?- kérdezte.
- A derekam!
- Bocsi, megmasszírozzam?- kérdezte gúnyosan.
- Jaj, inkább ne is érj hozzám, szeretném, ha egyben maradnék.- válaszoltam én is gúnyosan.
- Ahogy gondolod, de egy köszönöm azért elkélne.
- Hogy is nem erre figyeltem, de valami mással voltam elfoglalva...
- Mégis mivel?- kérdezte kíváncsian.
- Azzal, hogy érjünk fel a lépcsőn egyben.
- Na azért nem ittam annyit...
- Sss!- szóltam rá,- majd meglátjuk holnap.- folytattam.
- Jól van, jól van!
- Akkor jóét!- köszöntem el.
- Neked is!



22. rész - Szülők

Reggel zenére ébredtem, asszem Kimi így akart kíméletesen ébreszteni. Bár az Akon "smack that"-je nem túl barátságos ébresztő volt.
Ennek hangot is adtam, így még le se értem a lépcsőn máris mondtam a magamét:
- Muszáj ezt? Hajnalok hajnalán? Te nem tudsz aludni?
- Hééé! Egyébként jó reggelt! És muszáj mert mindjárt dél. Lassan lekéssük az ebédet. Válaszolta nyugodtan.
- Szörnyű, hogy mennyit tudok én aludni,- csóváltam a fejem, majd visszavánszorogtam a szobámba, rendbe szedni magam.
A fürcsi után szinte mintha kicseréltek volna.
Jó melegen öltöztem, nem akartam vacogni, hiába nem igazán bírom a hideget. Trapéz szárú, bordó bársony nadrágot húztam, hozzá ugyanolyan színű kötött és kapucnis hosszú ujjú pulóvert. A cipőt pedig fekete magas szárú bakancsra cseréltem. Elismerem nem túl nőies, de utazáshoz kényelmes, és Kimi haverjaként megyek a szüleihez, szóval nekem nem volt kifogásom ellene.
Mikor leértem Kimit a konyhában találtam.
- Hogy vagy?- kérdeztem tőle.
- Jól. És te?
- Fogjuk rá.- válaszoltam röviden.
- Akkor idd meg ezt! -nyújtott felém egy teli poharat kétes színű löttyel.
Én bizalmatlanul néztem rá, de azért lehajtottam. Szörnyű íze volt, de nem kommentáltam, csak elég furcsa képet vágtam hozzá.
- Hogy aludtál?- kérdezte.
- Asszem mélyen, mert az egyik pillanatban még ott voltál, aztán meg ez a zene ébresztett.- mutattam a cd lejátszó felé.
- Hagyd már ezt!- kérte ő.
- Jól van, rosszabb is lehetett volna.- állapítottam meg.
- Igen, pl. hidegvízzel is nyakon önthettelek volna...
- Akkor már nem élnél!- fenyegettem meg.
- Mért elbírnál velem?
- Bármikor...-kezdtem.- Na jó, kivéve tegnap, akkor nem voltam formában.
- Milyen harcias vagy ma reggel!- állapította meg. Látom a hangulatodhoz öltöztél.
- Ne cikizz! Egyébként meg azt mondtad, hogy késésben vagyunk.- váltottam témát.
- Semmi baj a szereléseddel, csak nem túl nőies, de egyébként neked jól áll.- állapította meg.
- Szerencséd!
- Na gyere, mert tényleg elkésünk.- kérte.
Kb. 40 perc volt az út. Próbáltam aludni, de nem ment. Kicsit szótlanok voltunk mind a ketten. Végre megérkeztünk. Remegő lábakkal indultam Kimi után.
De szerencsére nem volt semmi okom az aggodalomra, mert tényleg remek szülei voltak Kiminek.
Az ebéd, egészben grillezett csirke volt, vegyes zöldség körettel. Ez is ízlett, na persze ki is voltam éhezve már. A süteményből is volt, amit Kimi hozott előző nap nekem. Most is finom volt, és meg is dicsértem.
- Van kedved sétálni a környéken?- kérdezte Kimi ebéd után.
- Aha.- válaszoltam elmélázva.
- De nincs meleged?- kérdezte csodálkozva.- hisz még nincs is mínusz!
- Nem baj, így a jó.- válaszoltam.
Az anyukája mosolygott ezen, Kimi meg csak felvonta a szemöldökét. Aztán kabátot vettünk és elindultunk.
Ritkán lakott terület volt, és olyan háborítatlan idill uralkodott a tájon.
- Minden barátnődet bemutattad a szüleidnek?- kérdeztem számomra is meglepő módon.
- Ezt most mért kérded?- kérdezett vissza értetlenül.
- Hát, mert ez jutott az eszembe.- válaszoltam vállat vonva.
- Furcsa egy lány vagy te.- állapította meg ő.
- De mért?- kérdeztem csodálkozva.
- Hát, mert eleve nem úgy viselkedsz, mint a lányok. És a külsőd se hétköznapi.
- Ezt hogy értsem?- kérdeztem rosszalló pillantással.
- Jaj, ne érts félre, nincs vele semmi bajom... - kezdte, - szóval mért is vagy furcsa? Mert rövid, kékre melírozott hajad van, ezzel ellentétben szereted a fehéret és rózsaszínt, néhány lányt kivéve jobban érzed magad fiúk társaságában.
- És ez furcsává tesz?
- Jó lehet hogy nem a legjobb szó rá, akkor legyen inkább nem átlagos, ez már oké?
- Inkább, mert sose szerettem volna átlagos lenni.
- Folytatva- vette át a szót,- még az se átlagos, hogy ha kell, és akarod nagyon nőies is tudsz lenni...
- Ezt honnan tudod?
- Emlékszel mikor Nico bemutatott neked?
- Hogyne emlékeznék.- válaszoltam halkan.
- Bocsi, nem akartam ...
- Semmi gond, de inkább beszéljünk másról! Ja és majd visszatérünk a kérdésemre...majd.
Még éreztem, hogy érzékeny pontra tapintott, hiába csak 1 napja jöttünk el Belgiumból.
Szótlanul sétáltunk tovább, Kimi telefon csörgése zökkentett vissza a valóságba. Mika volt az. Szerveztek egy kis bulit Kiminek ha már itthon van, holnap estére. Szóval már holnapra is volt programunk.
- Egyébként hogy érzed magad itt?- kérdezte egy hosszú hallgatás után.
- Most már jól. Az első nap elég elárvultnak éreztem magam, és nem találtam a helyem. Idáig nem bántam meg, hogy veled jöttem, remélem a későbbiekben se fogom. És te megbántad, hogy elhoztál?
- Ilyet kérdezni!- nézett csodálkozva Kimi,- hát persze, hogy nem!
- Akkor jó.
- Na bírod még a sétát?- kérdezte már mosolyogva.
- Már nem nagyon, úgy látszik kevés volt az alvás.
- Én is arra fognám.- kötözködött.
- Hogy te sose hagyod abba a kötözködést!- méltatlankodtam.
- De legalább nem unatkozol mellettem.
- Azt biztos nem.
Visszakanyarodtunk a ház felé, és kb. 20 perc múlva meg is pillantottuk a házat.
- Hát én tuti eltévedtem volna.- állapítottam meg.
- Persze, nőből vagy...
- Most megint kötözködsz, de nincs igazad!
- Mért?
- Mert a pasik is képesek eltévedni, nagyon is!
- Mondj példát!
- Azért nem mondok, mert nem ismered a családom, így nem tudsz igazat adni nekem.
- Ezt a kitérő választ!
- Kimi!- szóltam rá, hogy már egy kicsit sok lesz nekem a kötözködésből.
Még 1 órát maradtunk, majd visszaindultunk. Most simán elaludtam a kocsiban. A kérésemre, jó meleget is csinált Kimi. Már csak néhány falatot ettünk és aludni mentünk.


23. rész - Türelempróba

Kipihenten és jókedvűen ébredtem. 8 óra volt. Füleltem, de nem hallottam zenét.
-Talán még Kimi alszik.- elmélkedtem
Pizsamástól sétáltam le a konyhába, mert nagyon megéheztem. Kinyitottam a hűtőt és körülnéztem, mit is lehetne betermelni reggelire. A melegszendvicsnél maradtam. Miközben összekészítettem szokásomhoz híven tánclépésekkel és dúdolással múlattam az időt. Egyszer csak a nappali felé esett a pillantásom, hát nem voltam egyedül. Földbe gyökerezett a lábam, és elakadt a lélegzetem, asszem el is pirultam. Naná, hogy Kimi állt a konyha ajtajában és engem nézett kitudja mióta. Nagy nehezen összeszedtem magam, és megkérdeztem mióta állt itt és bámul.
- Elég ideje.- válaszolta röviden és sunyin mosolyogva.
- Gonosz vagy!- szóltam rá még elég zavarodottan.
- Mért? Jól csináltad.- válaszolta.
- Mégis mit? Azt, hogy úgy ugráltam, mint egy gyerek?
- Igen, és ennek örülök, mert látszik, hogy jó kedved van.
- Igen jó kedvem van, de akkor se szeretem, ha megbámulnak...
- Nem is bámultalak, csak néztelek.- helyesbített.
- Jó akkor ne nézz!- kértem.- Most mit csinálsz?- kérdeztem a nekem hátat fordító Kimitől.
- Hát nem nézlek.
- Gyerekes vagy.
- Te is.
- Jó akkor egyezzünk meg, te nem álldogálsz szótlanul, és hangosabban közlekedsz majd, én meg nem ugrálok csak zárt ajtók mögött.- ajánlottam.
Lassan fordult vissza, arcán kaján vigyorral. Te jó ég, észre se vettem idáig milyen szép mosolya van! Gyorsan visszatértem a révületből és enyhén durcásan néztem rá.
- Jól áll, ha durcáskodsz.- állapította meg.
- Akkor így durcásan megyek és átöltözök. Csináltam melegszendvicset neked is. Remélem, mire visszajövök, már kapok rendes választ.- osztottam ki és szó nélkül rá se nézve hagytam ott a konyhában.
- Durci...- hallottam még a lépcsőn felfelé haladva, de nem reagáltam rá.
Kifújtam magam mikor a szobámba értem. Leültem az ágyra, és csak mosolyogtam. Úgy éreztem ez a pasi legalább annyira kiakasztó tud lenni, mint én. Tetszett! Végre valaki, akivel kiélhetem a kötözködési hajlamomat, na de azért nem baj, ha ő ezt nem tudja, hogy élvezem.
Felöltöztem, rendbe szedtem magam. Sötétkék térdnadrágban, és fehér pántos pólóban tértem vissza hozzá. Már a szendvicseket fogyasztotta. Csak most tűnt fel, hogy egyszál rövidnadrágban van. Kicsit zavarba jöttem, de nagyon próbáltam leplezni.
- Szia- köszöntött.
- Jó reggelt!
- Elfogadom az egyezséget,- válaszolta,- pedig kár érte, nagyon szórakoztató volt!- tette még hozzá.
- Téma lezárva!- szóltam rá.
- Oké, akkor mit veszel fel este?- kérdezte témát váltva.
- Mért kéne...? Ja!- esett le mielőtt még folytattam volna a kérdést.
- Azt hittem már elfelejtetted.
- Nem, csak nem ezen járt az agyam.
- Baj van?- kérdezte.
- Ne gondolj mindig arra, hogy bajom lehet, ha egy kicsit elkalandozok!- kértem.
- Tudod, hogy féltelek.
- Ezt még idáig nem mondtad.- válaszoltam.
- Azt hittem egyértelmű.- válaszolta kicsit zavartan Kimi.
- Az aggódással nem vontam egybe ezt is.- válaszoltam nyugtatás képen.
- Akkor minden oké?- kérdezte újra.
- Persze,csak nem tudom mit vegyek fel.- tűnődtem.
- Milyen ruháid vannak?
- Farmer, farmer, bársony farmer, melegítő naci, rövid nadrág...- soroltam,- meg póló, pulcsi, blúz.
- Ruhád van?- kérdezte lényegre törően.
- Itt nincs.- állapítottam meg.- De nem akarok ruhába menni, mert belefagyok.
- Csak kicsit kötözködésképp mondom- figyelmeztetett, nehogy megsértődjek,- majd melegítelek.
- Kedves- válaszoltam gúnyos vigyorral.
- De csak ennyi a kifogásod?- kérdezte ő.
- Persze csak akkor megyek bele, ha mindenki ki lesz öltözve.- szögeztem le.
- Kérdezd Mikát!
- Meg is kérdezem.- válaszoltam.
Elkértem Kimi telefonját, és felhívtam. A mit vegyek fel kérdésemre ő is rögtön ruhát mondott, azt rám bízta, hogy hosszút vagy rövidet. Mintha összebeszéltek volna, vagy csak egyszerűen tényleg ilyen buli lesz. Miután leraktam a telefont, leültem a nappali kanapéjára és magam elé bámulva elmélkedtem. Akkor kéne ruha, de hol lehet itt vásárolni? És kivel? Kimivel? Mintha csak gondolatolvasó lenne:
- Mehetünk vásárolni, nem gond.- jelentette ki.
Én csodálkozó szemekkel néztem rá, egy pasi vásárolni akar jönni velem? Itt nem stimmel valami.
- Hol itt a trükk?- kérdeztem gyanúsan nézve rá.
- Sehol.- válaszolta a kezeit széttárva.
- Na jó, nem gyanakszom. De akkor is furcsa vagy.
- Jó, mert akkor összeillünk.
- Nem fogsz kihozni a sodromból.- jelentettem ki.- Reggel elhatároztam, hogy jókedvű leszek bármi is történjen.
- Ennek örülök. Na mehetünk?- kérdezte.
- Persze, csak felöltözöm. Mindjárt jövök.
Azzal ott is hagytam. Na megint öltözhettem. Vásárlás, vele? Na erre aztán nem voltam felkészülve. És gondolja, hogy megmutatom neki a ruhát, és hagyom, hogy kritizáljon? Na jó jöhet velem, de nem szólhat bele a választásomba.
- Na itt vagyok.- mondtam mikor visszaértem.
- Már ő is útra készen állt.
- Mehetünk?- kérdezte.
- Tőlem.
Beszálltunk a kocsiba. Egy ideig nem szóltunk egymáshoz. Én azon gondolkodtam mért is mentem bele ebbe a vásárlósdiba vele, és ő egyáltalán ezzel mit akar elérni. Mert nem hiszem, hogy ő ilyen lenne, de mért akar imponálni nekem? Bűntudata van? De mért? Á ennek nincs értelme. Nem jutottam tovább. Próbáltam vidám dolgokra gondolni, de jelenleg Kimin kívül nem jutott eszembe vidám dolog.
- Te ettél egyáltalán?- kérdezte hírtelen.
Összerezzentem, ahogy megtörte a csendet. Pár másodpercig csak kérdőn néztem rá.
- Azt hiszem nem.- válaszoltam aztán.
- Akkor biztos éhes vagy már.
- Igen, most hogy mondod.
- Mit akarsz enni?
- Mindegy, vagyis azért ehető legyen, és ne kecsapós!- jelentettem ki.
- Oké, a központban találunk ilyet.
Pár perc múlva már az említett helyen is voltunk.
Egy gyorsétterem félét találtunk, ahol sültek is voltak, így chillis steak-et ettem. Mondanom se kell, mint a tűzokádó sárkány olyan voltam utána.
- Csak nem túl csípős?- kérdezte Kimi mosolyogva.
- Á, dehogy!- legyintettem, és az üdítő után nyúltam.
- Jobb?- kérdezte.
- Semmivel.- válaszoltam,- de én választottam, túl fogom élni.
- Oké, látom.
Befejeztem a reggelit, és a Kimi által választott bolt felé indultunk. Nem igazán jöttek be, olyan csillogó- villogó volt mindegyik, nem volt bennük semmi modern. A harmadik üzletben járhattunk, Kimi sorra kérdezte melyik, mért nem tetszik és láttam rajta, hogy már unja. Magamban jót nevettem rajta. Aztán megláttam, egyből tudtam, hogy az én méretem, olyan egyszerűen klassz volt. A színe sötét bordó volt, a felső része spagetti pántos és karcsúsított vonalvezetésű volt, a ruha kb. bokáig érhetett, és egyenes vonalú volt, oldalt combközépig érő slicceléssel. Az anyaga pedig szatén volt.
- Ezt kérem.- mutattam a ruhára.
- Oké, de ugye felpróbálod?- kérdezte reménykedve Kimi.
- Nem, ez legyen meglepi!
- De honnan tudod, hogy jó?
- Érzem.
- Hát te tudod.- hagyta rám.
Találtunk hozzá cipőt is, és kiegészítőt, hogy meg ne fagyjak. Ja azért a cipőt felpróbáltam, de Kimi nem volt nagyon elégedett ennyivel. Visszafelé már láttam rajta, hogy elfáradt.
- Ne vezessek én?- ajánlkoztam.
- Ennyire látszik, hogy fáradt vagyok?- kérdezte.
- Csak egy kicsit.
- Azért még megy a vezetés.
- Oké, a ruhára meg visszatérve este úgyis látod rajtam, és csak nem fog olyan rosszul állni rajtam.
- Majd meglátjuk.- mosolygott sejtelmesen.
Ki tudott akasztani ezzel a mosolygással. Az út további része kiesett, valószínűleg elaludtam. Furcsa képek törtek rám álmomban. Emlékképek ugrottak be az exemről, akihez majdnem hozzámentem, aztán a lánybúcsúról, ami felkavart ismét. És jöttek az emlékek csőstül, nem tudtam leállítani őket. Zaklatottan ébredtem, már a garázsban állt a kocsi. Kimi kérdőn nézett rám, de nem szólt semmit. Én se mertem megszólalni. Csak ültem, néztem magam elé. Teljesen kikészültem, nem értettem mért üldöznek ezek a képek és a múlt.
- Mért? Mármint mért üldöz a múlt?- kérdeztem még mindig zaklatottan.
- Időre van szükséged...
- Persze, más helyre, több időre... és még mire?- kérdeztem dühösen Kimitől.
A válaszát nem vártam meg, hanem otthagytam. Bemenekültem a szobába. Most magamra is zártam. Hallottam, amint Kimi lenyomja a kilincset. Nem szólt semmit. És tovább nem próbálkozott. Leültem a földre, bámultam a semmibe, próbáltam kiüríteni a fejem, nagyon nehezen ment. Méghogy elég egy elhatározás, és jókedvem lesz egész nap? Hülyeség! Na de legalább este lesz okom "bulizni".

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság IV. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság IV. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság III. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság III. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság II. rész című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Savanyú képpel... címmel a várólistára

inyezsevokidli alkotást töltött fel Elhagyott helyek: "ég" címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) fogságban című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Rózsáink címmel a várólistára

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 09. címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel kifogytam címmel a várólistára

Horvaja alkotást töltött fel Zsófi elment címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 2. rész című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)