Amikor én megszülettem,
magyar földön magyar lettem!
Piros-fehér-zöld a színem,
arra dobban büszke szívem!

Nem tudok csak magyar lenni,
hogy lehetne elfeledni?
Mert ma oly világot élünk,
nem szeretik magyar népünk!

Lassan már a jelképeink,
felrovatnak, mint bűneink!
Magyar szentek, s a koronánk,
gúnyok záporoznak reánk!

Ím elfogyunk nem sokára,
nincs tisztelve Árpád háza.
Ős regéink homály fedi,
s népünk lassan elfeledi...

Magyar föld ez Kárpát alatt,
magyar ősök, magyar szavak.
Magyar volt az édesanyánk,
itt van a mi magyar hazánk!

Ne hagyjuk el gyökereink,
édes, magyar testvéreink!
Imádkozva fogjunk össze,
megmaradni, mindörökre!

Ha majd lelkünk elhagy minket,
reánk magyar rögöt hintnek.
Testünk pihen szent hant alatt,
ami mindig magyar marad!

Kigúnyolnak, kinevetnek,
köpenyünkre sorsot vetnek?
Isten fiai mi vagyunk,
harmadnapra feltámadunk!

Ez a föld itt a mi hazánk,
jó az Isten vigyáz reánk.
Hiszen addig áll a világ,
míg az igénk hozzá kiált!