Sokat gondolok a múltra,
az elballagott és elrohant napokra.
Felvillan egy arc s vele egy érzés...
Ki Ő...a távolból jövő?
Előbukkan az öreg fák alatt,
kezében hatalmas kosár...
kendője alól kilátszik fehér haja...
kicsit pihen, megáll.
Kosarát a másik kezébe fogja,
rajta a ruha félrecsúszva.
Mi az mi kilátszik alóla?...
már tudom, s érzem fölséges illatát,
és hallom a Nagymama kedves szavát:
"tedd az asztalra a nagy vászonruhát!"

Erre került a kerek nagy kenyér.
Ő gondosan, szépen betakarta,
mint egy gyermeket meg is símogatta.
Meleg kenyérillat áradt szét a házban,
egy pillanatra békesség volt
az egész világban.