HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1877

Írás összesen: 48849

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2019-09-19 17:57:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: GeBaliFeltöltés dátuma: 2009-03-18

Genezis (2-3. rész)

A nap aranyszínbe vonta a házat és a kertet, és lassan eltűnt a horizont mögött. A forgalom fokozatosan gyérült, ahogy a lakóparkba hazaérkeztek a lakók. Mercedesek, BMW-k, Audik gördültek el halkan a ház előtt, a legtöbb sofőr (általában negyvenes deresedő hajú de elegáns családapa) vetett egy gyors pillantást a jellegtelen szürke házra, és továbbhajtott. A levegő lassan hűlni kezdett, és már csak egy-két kósza fénycsóva kutatott a sötétben, azon autók fényszórói, melyek gazdái későn indultak haza, vagy csak egyszerűen megint dugóba kerültek.
Adam már órákkal ezelőtt hazaért. Beparkolt Audijával a jellegtelen szürke ház melletti garázsba, de nem ment be azonnal az épületbe, melyet otthonának nevezett, hanem először végigjártatta szemét a virágain. Nagyon szerette őket, és rengeteg munkája nyugodott abban, hogy olyan színessé tették a kertet. Ahogy lassan elindult a bejárati ajtó felé, átfutott rajta, hogy talán ő az első android, aki szereti a virágokat. Persze már régóta léteznek olyan robotok, melyek ellátják a növényeket az ember helyett, de ők csak a munkájukat végzik, a programozáson kívül semmi nem köti őket a virágokhoz. Ezzel ellentétben Adam odavolt értük, a legtöbb szabadidejét arra áldozta, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítson nekik. Végigtekintett rajtuk, és elégedett volt a látvánnyal.
Halkan fütyörészve lépett be a házba, az otthonába.
- Megjöttem! -kiáltotta. Nem érkezett válasz. Ledobta magáról a cipőt és a kabátot, és lassan benyitott a nappaliba. Jeges félelem kúszott fel a gerincén a süket csönd miatt. Talán rájöttek, futott végig az agyán. Lehet, hogy megtudták, hogy nem ember, és végezni akarnak vele. És akkor nem kegyelmeznek...
- Szia!
Adam szívéről valóságos szikla gördült le. Nincs semmi baja. Hogyan is jöhettek volna rá...? De valami nem volt rendben. Liz csak ült ott, arcán furcsa félmosollyal, és őt nézte.
- Drágám, mi a baj?
Liz elfordult, és úgy tűnt nem válaszol. Adam leült mellé, és a vállára tette a kezét. A bőrét hidegnek érezte, mintha a nő beteg lenne. Jobban megnézve arca sápadtabb volt a szokásosnál. Aztán végül mégis megszólalt.
- Mi a történeted?
- Mi... miféle történetem?
- Figyelj -Liz nagy levegőt vett. -Másfél éve ismerlek, és négy hónapja a felséged vagyok és... érzem, hogy valami nincs rendben. Valamit titkolsz előlem, tudom.
- Liz, mindennél jobban szeretlek, de... van valami, amit nem mondhatok el neked... és senki másnak. Ezt meg kell értened. Ha igazán...
- Ne gyere nekem ezzel a nagyon rossz dumával! -fakadt ki a nő -Tudni akarom, mert már nem egyedül vagy. Nem csak magadért tartozol felelőséggel, hanem értem is... Nem egyedül vagy. Ami veled történik vagy történet, az történik velem is. Ha meg akarsz óvni, nem a hallgatás a megoldás, hanem az, hogy beavatsz, és együtt kitalálhatunk valamit. Kérlek!
Nem hinné el, gondolta Adam. Bolondnak tartana, és elmegyógyintézetbe küldene... kivéve, ha be tudom neki bizonyítani. De hogyan? Semmilyen gép nem mutatja ki. Egyáltalán meg akarom mutatni? Igen, hisz szeretem. A legfontosabb az életemben, és akármi történjék, nem fogom eltitkolni előtte, hogy android vagyok.
- Akkor adj nekem egy órát. Minden megmagyarázok, megígérem.
Liz arcán két kövér könnycsepp gördült le, majd lassan bólintott. Adam megcsókolta a homlokát, és a fürdőszoba felé vette az irányt. Belépett az apró helyiségbe, és kulcsra zárt az ajtót. Millió gondolat és érzelem kavargott benne. Félt magától, attól, hogy Liz megtudja az igazat, hogy elhiszi, hogy elhagyja... Félt, hogy nem talál megoldást, nem tudja bebizonyítani, és elveszti őt... akárhogy is, elhatározta, hogy elmondja neki az igazat, akár alá tudja támasztani, akár nem. Rémülten körbenézett szobában, és megakadt a szeme a fürdőkáddal szembeni nagy tükrön. Elrettent. Egy másolat.
Elfordította az arcát, és kétségbeesetten gondolkozni kezdett. Ha, töprengett, valahogy látható, kézzelfogható bizonyítékkal tudnék elállni... végignézett magán. Párszor (nagyrészt véletlenül, olykor azonban szándékosan) már megvágta magát, de csak a vért látta, semmi mást. Ha viszont akkora vágást tudna ejteni, ami lehatol a fémvázig, és megvárná, míg a művér kiürül a végtagból (ösztönösen tudta, hogy ebből neme eshet baja), félremagyarázhatatlan ténnyel bizonyítaná az állítását.
De egy óra nem elég... Valahogy fel kell gyorsítani a folyamatot, gondolta, majd rögtön be is villant a megoldás: a hő a legtöbb fémet kitágítja, azaz ha fel tudná valamilyen módon hevíteni a testét, az legalább megduplázná a kiürülés sebességét. Sietve a kádhoz rohant, és megnyitotta a meleg vizes csapot: ha egész testével beleereszkedik a forró vízbe, az kellően nagy hőmennyiség, hogy kitágítsa a polidoxin-alapú műanyag csöveket. A víz csobogva zúgott alá a csapból, míg Adam végignézett a testén, hogy kiválassza a legmegfelelőbb részt a vágásra. Olyan részt keresett, ami elég vékony, és sok véna fut a bőr alatt: minél több a művér, annál jobban fog látszódni a fémváz a kiürülés után. Végül megtalálta. A bal keze csauklójának lefelé néző része, ahol az embereknél az egyik létfontosságú artéria fut...
A kád már szinte tele volt vízzel, ezért elzárta a csapot, gyorsan felkapta az éles körömvágó ollót, és ruhástul bemászott a kádba. Kényelmesen elhelyezkedett, és Lizre gondolt: Szeretem. Bebizonyítom neki. El fogja hinni. Nem fog elhagyni... mert szeretem.

Dr. Wilson kényelembe helyezte magát a bőrfotelban, hisz jól tudta, hogy nehéz napnak néz elébe. Talán a legnehezebbnek évek óta. Ellenőrzés, ezt mondták neki. Méghozzá valamilyen kormányzati mitugrászt küldenek ide. Mindent szépen el kell majd magyarázni neki, még véletlenül sem kimutatva, hogy ezer fontosabb dolga lenne idióták körbevezetésénél. Az asztalra helyezett telefon villogni kezdett, Wilson előrehajolt, hogy aktiválja a speakert, és közben elmormogott egy gyors imát, hogy elviselhetőbb legyen az előtte álló nap, mint amire számít.
- Igen, Mrs. Shephard?
- Itt van a minisztériumi vendégünk. Beküldhetem, igazgatóúr?
- Jöjjön csak.
Hátradőlni sem volt ideje, máris nyílt a nagy, bükkfaajtó, és belépett egy magas, jóképű, divatos szemüveget viselő férfi. Makulátlan öltönyt viselt, haját hátrafésülve hordta. Magabiztos léptekkel az íróasztalhoz sétált, és kezet fogott a felemelkedő Wilsonnal.
- Frank Wolowitz
- Üdvözlöm. Kérem, foglaljon helyet. Nos, miben segíthetek?
Frank nem válaszolt azonnal. Végigmérte a drága bútorokkal és festményekkel teli termet, majd magát az igazgatót. Végül Wilson szemébe nézett, és szokatlan hangon szólalt meg.
- Tudunk az Adam-projektről.
Wilson arca fesztelen maradt, de belül szinte összeroppant. Honnan...? De talán csak tippel, próbálkozik, megpróbálja kiugrasztani a nyulat a bokorból, reménykedett.
- Én viszont nem tudom, maga miről beszél.
- Andrew... kérlek, erre semmi szükség. Tudunk róla, de nem azért vagyok itt, hogy elmozdítsam vagy börtönbe csukassam magát. Az Adam-projekt egy tanulmány volt... kilenc évvel ezelőtt, jól tudom? Már régóta tudunk róla, de eddig... nem tartottuk fontosnak. Most viszont szükségünk van az eredményekre.
- Higgye el, ha lenne is valamiféle...
- Kilenc évvel ezelőtt. Pontosan mióta is igazgató? Kilenc éve? Az Adam-projekt miatt jöttem, és nem megyek innen nélküle. Ha körbe akar vezetni a létesítményben, és részletesen elmagyarázni minden apróságot, mint egy idiótának szokás, akkor csak tessék! Én ráérek. De azt hiszem, önnek fontosabb dolga is van, mint engem untatni.
Frank elhallgatott, és várta a hatást. Wilson hosszas töprengés után végül benyúlt a zsebébe, és előhúzta a szivartárcáját.
- Szivart? -kínálta meg Frank-et, aki elfogadta. Egy ideig némán nézték egymást a sejtelmes füstben, majd Dr. Wilson nagy levegőt vett.
- Jól emlékszik, kilenc évvel ezelőtt történt. Pontosabban tíz éve már, hogy nekiláttunk, de maga a kísérlet kilenc évvel ezelőtt kezdődött. Én voltam a projekt vezetője, ennek köszönhetem, hogy most én ülök a bársonyszékben, ahogy mondani szokás.
- Mi volt a kísérelt lényege? Pontosan, úgy értem?
- Mi... megfigyeltünk valakit. Az illető azt hitte, hogy a környezetét, de igazából őt magát...
- Kérem, Dr. Wilson, ne ködösítsen. Ki volt az alany?
- Az alany... -Wilson arca egy pillanatra megrándult, de folytatta -Egy férfi, bizonyos Nyikolaj Fjodorovics Jegygenyin, orosz bevándorló. Minden bizonnyal ismeri az akkori állapotokat, nem fogadtunk szívesen bevándorlókat, főleg Oroszországból nem. Ő azonban... nagyon át akart jönni. Felajánlottuk, hogy ha részt vesz egy kísérletben, megkapja az útlevelet, állampolgári személyiséget és rengeteg pénzt. Belement. Még úgy is, hogy figyelmeztettük, törölnünk kell a memóriáját.
- De hisz tudták, hogy törölni fogják. Törölni kellett a kísérlethez.
- Belement, és ez a lényeg. Három hónapig tartottuk kómás állapotban és adtunk be neki stimulátorokat, hogy elérjük a kívánt állapotot. Valamelyest az agyába is belenyúltunk. Csak egy apró változatást végeztünk.
- Mi volt az?
- Beletápláltuk, hogy... ő egy android. Mikor felkelt, én üdvözöltem, mint az első tökéletes androidot. Megkapta a papírokat és a pénzt, és kisétált. Figyelmeztettük, hogy figyelni fogjuk, de nem zavarta. És tudta magáról, hogy robot. A tökéletes android.
- De hisz... és elhitte?
- Igen. Persze figyelmeztettem, hogy titokban kell tartania, és hogy hiába próbálná, semmilyen vizsgálat nem mutatná ki a robot mivoltát. Ezt egy szenzorral magyaráztuk. Mindenre kiterjedő igazságot alkottunk neki. És elhitte az egészet, a legvégéig. Tökéletes volt.
- De egyáltalán mi szükség volt erre?
- Ahogy neki is mondtam, kísérlet. Csak azzal ellentétben, amit ő gondolt, nem a környezet hatását figyeltük egy tökéletes androidra, hanem azt, hogy hogyan éli meg az ember a robotságot. Hogy olyan, mint mindenki más, csak egy állítás választja el a többiektől. Egy hamis állítás, bár ő ezt nem tudhatta. Összesen tíz évig akartuk figyelemmel kísérni.
- El akarták mondani neki a végén?
- Erről még nem született megegyezés. Úgy gondoltuk, rengeteg időnk van. De volt, amivel nem számoltunk. Két évet töltött a világban, szépen beilleszkedett, munkát szerzett, lakást, kocsit... és akkor megismerkedett egy nővel. A neve Elizabeth Jones. Ma már a saját, házon belüli elmegyógyintézetünk bennlakója.
- Mi történt?
- Egymásba szerettek, Adam (Nyikolaj új neve Adam Smith lett) elvette feleségül. Aztán egy nap... nem tudjuk, mi történhetett. A nő elmondása alapján összeszólalkoztak, Elizabeth számon kért rajta valamit, Adam pedig megígérte, hogy válaszol. De szüksége volt arra, hogy egy órára egyedül marajon. Azután bement a fürdőszobába, befeküdt a forró vizes kádba, és felvágta az ereit.
- Micsoda?
- Jól hallotta. Ami különös, ugyanis úgy tudta, hogy a szervezete nagyon gyorsan regenerálódik. Abban a hitben élt, hogy ennyivel nem árthat magának.
- Akkor mégis miért tette?
- Csak ötleteink vannak. Talán baleset volt, bár ez nem valószínű. Az én elméletem szerint el akarta mondani Elizabeth-nek, hogy mi ő igazából, de bizonyítékkal is akart szolgálni. Talán olyan vágást akart ejteni, amin át kitisztítva látszik a fémváza... Aztán a nő megőrült, mi pedig folytattuk a munkánkat.
Frank-nek nem volt több kérdése. Egy ideig csendben ült, majd halkan felállt, és elindult a nagy bükkfaajtók felé.
- Végzett? -szólt utána Dr. Wilson. Frank megfordult.
- Azt hiszem, igen. Csak még egy utolsó kérést, ha megengedi...
- Csak tessék.
- Volt értelme? Megtenné még egyszer?
Wilson egy pillanatra eltöprengett a válaszon.
- Azt hiszem, -mondta végül -hogy nem volt értelme. Csak szükség rá. És megtenném még egyszer.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-10-11 01:14:53

Itt találam néhány apró hibát, de egyik sem értelemzavaró, így nem részletezem. A történet pedig nagyon jó...a kísérlet pedig nagyon értelmetlen és szerintem nagyon szükségtelen volt...
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8270
Időpont: 2009-03-19 09:08:26

Húúú!
Elolvastam!Azt ne várd tőlem, értékelő kritikát fogok írni.Azt majd megteszi más jobban hozzáértő alkotótárs.Amit szeretnék leírni neked, a cím alapján, többször átugrottam a műveden.Aztán vissza-vissza tértem, míg elolvastam.Vártam a folytatást:-).Köszönöm, hogy ilyen hamar olvashattam.Tetszet, érdekesnek találtam, izgi volt.Gratulálok!
Szeretettel:Selanne

Legutóbb történt

dpanka bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Kankalin bejegyzést írt a(z) Jut eszembe című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Horvaja bejegyzést írt a(z) Egy vándormadár hazatért című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vándorok című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem akarok már mást című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Katalinnak engesztelésül című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Egymásra csavarodott fák című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Mária/Babavárás című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Nem akarok már mást című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)