HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1877

Írás összesen: 48849

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-19 17:27:20

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / románc
Szerző: AliaFeltöltés dátuma: 2009-03-18

Sors

A szüleim nagy utazók voltak valaha, és engem is vittek magukkal. Bejártuk a világot, Franciaország, Itália, Németország, Afrika, India és persze az egész keletet. Kicsi voltam és még is láttam a világot. Keleten éreztem magam a legjobban, és ott kaptam egy tanítót is, aki szintén velünk utazott.
Anyám egyre betegebb lett ez vezetett ahhoz, hogy Törökországban letelepedtünk. Ekkor lehettem úgy öt éves. Apám a szultán szolgálatába állt. Tanította a fiát, térképeket és portrékat rajzolt, mesélt az utazásainkról. Én pedig csodás kertek és udvarok védelmében tanultam kémiát, matematikát és egyéb tudományokat az irodalom és harcművészetek mellett. Anyám pedig, vezette a háztartást és könyveket írt, és erősnek mutatta magát. De még is alul maradt a betegséggel szemben. Letelepedésünk után pár évvel belehalt a fertőzésbe, nem tudtam feldolgozni. Onnantól kezdve egyre több időt töltöttem a Tanítómmal és tanultam. Lassan hat nyelven beszéltem és írtam. Apa is igen nehezen dolgozta fel, hogy elvesztette azt a nőt, akit a legjobban szeretett a világon. A Szultán is megsajnálta és adott neki egy új feleséget, majd a palotába költöztetett minket. Szolgákat is adott mellénk. Furcsa volt az új helyzet, de apám új felesége, Mirjam nem tudta és nem is akarta pótolni anyámat. Látszott rajta, hogy egyre jobban szereti apámat, de soha semmit nem erőltetett és nagyon tisztelte anyám emlékét. Ami miatt pedig én tiszteltem és bevallom meg is kedveltem. Nem kezelt úgy mintha a lánya lennék, inkább a húgának tekintett. Sokat beszélt a kultúráról és arról, hogy itt a Szultánnak és a férfiaknak több feleségük lehet. Ezek a feleségek a háremhölgyek, és minden kislány titkon a Szultán háremébe szeretne bekerülni. Furcsa, akár csak, az hogy az arcukat is letakarják és a nőket, sem tisztelik annyira. De hát ez egy más világ, más kultúra.
Az évek teltek és minden változott. Apám és Mirjam kapcsolata, az évszakok, a Szultán és hát én is. Felnőttem, akár a szultán egyetlen fia. Akit már tizenhárom évesen csatába küldött, azóta senki sem látta. De dicső tetteiről, sokszor kaptunk hírt és ilyenkor Őfelsége igen büszke volt. Gyakran nézte az edzéseimet a Rózsák kertjében. Kezdtem érezni, hogy már nem csak a harc érdekli, megjelent szívemben a félelem magva. Féltem, hogy engem is a háremébe fog zárni. Amikor hallottam ezekről, a lányokról, tudtam, hogy én nem akarok közéjük tartozni. Mindig is úgy neveltek, hogy szabd legyek, nem lennék képes egy kalitkában élni. Akkor, sem ha a kalitka aranyból lenne, és mindent megkapnék benne. Nem!
Egyik este hatalmas felbolydulás volt a palotában. Az ifjú herceg visszatért a harcmezőről. Hatalmas ünnepséggel fogadták. Persze apámnak, a Mesternek és nekem is meg kellett jelennünk. Nekem min, szórakoztató látványosság. Nem volt hozzá sok kedvem, de nem sérthettem meg a Szultánt. Amikor tekintetem találkozott a Hercegével szinte megrémültem. Olyan üres volt, akár egy kút. Nem láttam már benne azt az életkedvet, amivel régen megbabonázott. A tűz helyén, csak a felperzselt föld maradt ott. Hátborzongató volt és még is vonzott.
Senki sem értette mi történt, a mindig mosolygós és kedves Herceggel, mert aki visszatért inkább hasonlít egy halottra. Teljes magányba menekült és mindenhol ellenséget látott. Sokan pletykálták, hogy jelente kiabálások és furcsa zajok jönnek a szobájából. Annyira szeretnék rajta segíteni, de nem tudom, hogyan. Az életemet is odaadnám, csak had lássam újra mosolyogni. Kezdek magamtól is megijedni, pontosabban az új érzésektől, amiket ő ébreszt bennem. Eddig csak könyvekben olvastam erről az olthatatlan lángról, ami melegíti a szívet. Keserű és még is édes, egy kívánatos ellentét.
Segítenék neki, de szinte senkit nem enged magához közel. Bár Mesterrel igen sokat beszélgetnek, és olyankor nyugodtnak tűnik, de az csak a látszat. Mester nem nagyon beszél ezekről, a sétákról, de nyugtalanságom nő és kíváncsiságom hangot ad magának.
- Mester, mond mi történt a Herceggel? - tört ki belőlem.
- A múltban maradt és félek, hogy ott is ragad!
- Mit értesz ez alatt?
- Ó! Erre majd magad jössz rá. - a sorsotok szorosan fonódik!
Többet nem mertem előhozakodni a témával. Hiszen amiről Mester nem akar, arról úgysem beszél, csak ködös jóslatokat mond. Amiket, nehéz megérteni, vagy inkább nem szeretnénk megérteni.
Tavasszal a Szultán, apám és Mester egy esküvőre mentek a szomszéd országba. Egyedül maradtam az udvarban, és meg lettem bízva azzal a feladatta, hogy teljesítsem a Herceg kívánságait. Nem szeretem az ilyen parancsokat, kiszolgáltatva érzem magam. Ráadásul eljött az a nap, ami minden évben, a Cseresznyefa árnyékában töltöm, anyám sírjánál. Soha nem töröm meg ezt a hagyományt. Ez, az a nap, amikor minden fájdalmat kiadhatom magamból és senki, sem látja, anyát leszámítva.
- Köhöm! - törte meg a csendet egy erőltetett köhögés.
- Fenség! - lepődtem meg, míg a Herceg csak letérdelt mellém.
- Mi ez a kellemes illat?
- Cseresznyefavirág illata. Édesanyám kedvenc virága volt, míg élt. - könnyeimet próbáltam rejteni.
- Az én anyám is meghalt. Nem bírta elviselni, hogy ő is csak egy a sok nő közül! - lehajtotta a fejét. - Külföldi volt, más világból érkezett.
Szívem olyan hevesen vert, pusztán a hangjától, amiben mély fájdalom visszhangzott. Még a szavai is csak fájni tudnak. A csendben csak a szavait hallottam, újra és újra.
- Soha nem értettem meg, hogy ha szerelmes volt apámba, akkor miért? - törte meg a mély csendet.
- A szerelem furcsa lény! Tud örömet hozni, de ugyan akkor fájdalmat is. Néha mind a kettőt.
- Lehet! - gondolkodott el. - Gondolom neked is az, az álmod hogy háremhölgy légy apámnál? - hogy jön ez ide?!
- Nem! - vágtam rá határozottan. Úgy éreztem, ezzel megsértette a hely szellemét.
- Akkor az enyémbe akarsz tartozni?
- Nem! - kevertem le neki egy pofont. - Ezt nem itt kellett volna! Más is megélt borzalmakat és még is tiszteli a másik érzéseit! De ha az nem megy tiszteld a halottakat!
Nos igen! Kicsit kiborultam. De szerintem ezt akkor sem ott kellett volna megkérdeznie. Nem tudom, hogy mire volt ez jó. Tartom, megsértette a helyet, az emlékeket. Hogy lehet ilyen tapintatlan. Ám amikor lehiggadtam rájöttem mekkora hibát, követtem el. Megütöttem a Szultán fiát, főben járó bűn. Hogy lehettem ennyire felelőtlen, miért nem tudtam uralkodni magamon?! Ezzel megástam a síromat!
Amint visszatértek az apámék a Szultán kihallgatásra hívatta apát. Nekem is vele kellett mennem, de csak a Nagyterem ajtajáig engedtek. Ott meg kellett várnom, a tanácskozás végét. Nem lehetett több idő, mint tíz per, nekem még is éveknek tűnt. Nagyon is, jól tudtam miről is, van szó, így nagyon féltem.
Apám szomorú tekintettel nézett rám, amikor kijött a teremből.
- Mit tettél, te lány? - kérdezte.
- Apám, én...
- Hallgass! - parancsolta. - A Szultán azzal fogadott, hogy te megütötted a fiát, igaz? - bólogattam. - Lányom, miért nem tudsz uralkodni magadon?
- Én. - Én. - Én sajnálom. - mondtam végül. - Mi a büntetésem?
- A Herceg elengedte a büntetésed, cserében te leszel ez első felesége. - mondta apa.
- MI?! - Nem! Akkor inkább meghalok!
- Ostoba leány! - morogta a Szultán. - Nincsen választási lehetőséged! - két katona megragadott.
- Apa! Ne engedd!? - kiabáltam, de ő csak lehajtotta a fejét.
A katonák egy toronyszobába vittek, ahol pár szolga kezelésbe vett. Fürdőt kellett vennem és vagy két órát sikálták a vállam, mire rájöttek, hogy a rózsa nem fog lejönni. Majd kaptam valami selyemruhát, ami alig takart valamit és bedugtak egy szobába. Vasajtó és rácsa az ablakon, két őr az ajtó elöl, vagy is felkészült arra, hogy megpróbálok kiszabadulni. A falak is vastagok. Pont abba a kalitkába kerültem, amit el akartam kerülni. Miért? Miért? Annyira figyelmetlen voltam és ez a büntetésem. Mindem, amit el akartam kerülni, most megragad, és nem enged.
Nyugalmammal együtt szállt le az éjszaka csöndje a tájra. Csodaszép csillagos este volt, úgy alakítottam a szobát, hogy legyen egy ágy az ablak alatt. Had lássam a csillagokat, a szabadság ígéreteit. Kerestem a válaszom a sors rejtélyére, de nem találtam. Csak emlékek cikáztak a fejemben, olyan dolgokról, amiket már nem tehetek meg az életben. Az elmélkedésből egy ismerős illat rángatott ki.
- Fenség! - ültem fel. Ő állt ott, haragudtam rá, de most inkább féltettem. Zihált, feje és a keze vérzett.
- Miért nézel így? - kérdezte.
- Vérzel. - mondtam.
- És, vérzett ő is. - Nem kell segítség! - taszított el.
Nem mondom volt egy lehelete! Elvesztette az eszméletét ezért, az ágyra cipeltettem az őrökkel. Ha már ott állnak vegyük hasznukat is. Amint kimentek, friss vízzel és egy száraz ronggyal lemostam a vért a kezéről és az arcáról is. A sebet kentem gyógyfű olajjal, amikor elkapta a kezem és megszorította.
- Akaratom ellenére segítettél! - morogta.
- Akaratom ellenére vagyok itt!
- Büszke vagy és tudtam, hogy úgy is elutasítasz! Így provokáltalak. Sajnálom!
- Ezt nem emésztem meg olyan könnyen! - Sétáltam az ablakhoz. - Kalitkába zártál, rám adattad ezt a valamit. Miért?
- Te vagy az egyetlen, aki nem sajnálattal néz rám! A fájdalmas emlékek, elöl, menekülök.
- Akkor is fájni fog, ha menekülsz! - vágtam rá. - Egy emléknek adnád az életed?
- Nem, de elveszi!
- Keress újat, ami ad! - néztem a szemébe.
- Ülj le! - mutatott maga elé. Nem ellenkeztem, és ő ölembe hajtotta a fejét. - Egyik éjszaka a tábor felé, egy hat éves kis lány tartott. Szakadt, véres ruhában és maszatos arccal. Bár tiltottak a katonák én még is oda mentem hozzá. Nem kellett volna! A kezében egy tör volt, hogy azzal megöljön, de én előbb szúrtam. Gyilkos vagyok! - zokogott. Nem láttam még férfit sírni, addig. Mester szerint, ha valaki előtt sírsz, akkor azzal bizalmadat fejezed ki.
- Miért akart megölni? - kérdeztem.
- Parancsot kapott.
- Akkor ő is katona volt. - ez megdöbbentő. - Ha katona volt, akkor nem csak téged, de másokat is ártatlanokat. Nem akarom ezt mondani, de így megmentetted mások életét.
- Lehet! De mi van, ha nem?
- A sors kiszámíthatatlan. - öleltem meg.
- Segítesz új emlékeket keresni!
Valahol a régmúltban élt egy nagy Szultán, akinek nem voltak feleségei, csak felesége!

Manga forgató könyve még a kezdetekből

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-06-19
Összes értékelés:
5
Időpont: 2009-06-28 21:48:59

Huh ez tetszett! Nagyon jó volt gratulálok :D

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Horvaja bejegyzést írt a(z) Egy vándormadár hazatért című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vándorok című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem akarok már mást című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Katalinnak engesztelésül című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Egymásra csavarodott fák című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Mária/Babavárás című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Nem akarok már mást című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem mondhatom című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)