Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jómódú apa. Ennek az apának volt egy engedetlen, mihaszna fia, aki kora gyerekségétől sok bosszúságot okozott apjának. A fiú "Atyámnak" szólította az apját, az apa "édes fiamnak" a fiát. Ha a fiú elkövetett valami csínytevést, elcsavargott, verekedett, lopott, hazudott, az apa megszidta, és megbüntette. Mik voltak ezek a büntetések? Hát például nem engedte le játszani a térre, megvonta a zsebpénzét, -ilyenek. Az apa haragja azonban csak addig tartott, amíg a fiú bocsánatot nem kért.
--Erősen fogadom, -mondta a harmadik napon mindig a fiú, -hogy többé nem vétkezem, és a bűnrevezető alkalmat elkerülöm.
-Menj, és ne vétkezz többé, -mondta az apa, és ezzel minden rendben volt közöttük, egészen addig, amíg a fiú újabb rosszaságot el nem követett. A fiút azonban hajtotta a vére, és minden kezdődött elölről.
Megnőtt a fiú, de a bűnök nem maradtak el. Most már, hogy nagy volt, paráználkodott is rendszeresen, és megkívánta másnak a feleségét, egyszer embert is ölt. De mindig megbánta és az apa mindig megbocsátott.
Aztán egyszer csak történt valami. A fiú azt kérdezte magától egyszer, helyes dolog-e bűnt elkövetni, aztán megbocsátásért esedezni, fogadkozni, majd újra vétkezni? Nem helyes, mondta a fiú. Mi értelme van az egésznek? Olyan gyerekes. Olyan megalázó. És attól kezdve nem ment oda többé az apjához bocsánatot kérni, ha káromolta őt, ha csavargott, ha lopott, ha hazudott, ha paráználkodott és ha embert ölt.
Eljött az idő, a fiúból férfi lett. Az egyik nap odament az apjához és így szólt hozzá:
Atyám és mindig szerettelek, bár parancsaidat soha nem tartottam meg. Add ki kérlek az örökségemet, mert nélküled akarok ezután élni, de tarts meg szeretetedben.
Az apa így válaszolt:
Milyen szeretet a te szereteted, édes fiam?! Hogy higgyem el, hogy szerettél, ha nem engedelmeskedtél parancsaimnak, amelyek a javadat szolgálták?
A fiú erre azt mondta:
Atyám, a parancsaidat nem tudtam betartani, mert túl szigorúak voltak. De szerettelek, szívemből szerettelek. Emlékezz vissza. Ápoltalak, amikor beteg voltál. Enned adtam amikor éheztél. Innod adtam amikor szomjaztál. Felruháztalak, amikor meztelen voltál és meglátogattalak, amikor a börtönben ültél. .Megvallottalak az emberek előtt, amikor üldözött és kitaszított a világ. Ezenkívül igyekeztem úgy szeretni felebarátaimat, ahogy te szerettél engem. Látod, így bizonyítottam be, hogy tényleg szeretlek. Ezért kérlek most, add ki ezért most a jussomat, és tarts meg szeretetedben.

Mit gondoltok, mit felelt az apa?

Odaadta vajon az örökségét a fiúnak, és megtartotta szeretetében, vagy kiűzte őt az éjszakába, ahol volt nagy sírás-rívás és a fogaknak csikorgatása?

(Azt mondta az Atya: mert szerettél engem, én is szeretlek téged, és nem tagadlak ki. De, ha megtartottad volna a parancsaimat, nem büntettelek volna annyiszor, sőt, jutalmaztalak volna mindvégig. Ez lett volna a dolog értelme.
Ezt mondta az Atya a fiának. De ne adjátok tovább! Hétpecsétes titok!)

(De adjátok csak tovább. Hadd tudja meg mindenki!)