(Három részben!)

Attól, hogy a mentők szállítására szoruljunk, de attól is, hogy lelkiismeretlen egészségügyi alkalmazottakkal kerüljünk kapcsolatba.
Elmondom, saját tapasztalatom alapján hogyan működött a mentő-szolgálat, s néhol az egészségügyi szolgálat is, amikor nagy szükségünk volt rá. Mindaz, amit leírok, velünk történt meg.

1.) Budapesti betegszállítók. Fiamat csípőműtét után, 2008. március 17-én, nagyszombaton engedték haza az egyik jó nevű budapesti intézményből. Előző nap tudtuk meg, hogy végre hazaengedik. Szállítására mentőt rendeltek. Tekintettel alapbetegségére (saját ügyeit nem tudja egyedül intézni, anyja és gondnoka vagyok, nekem kell őt kísérnem mindenhová), ezért arra kértem a nővért, írja rá a betegszállító nyomtatványra, hogy én megyek vele a mentőben.
- Szó sem lehet róla, a mentő csak a beteget viszi el!
- Már pedig ő nem mehet egyedül, alapbetegsége miatt képtelen az ügyeit intézni, különben is otthon zárt ajtókra találnak, ha engem itt hagynak. Hol fogják elhelyezni, ha én nem mehetek vele? - tettem fel a kérdést, és csak néztünk egymásra a lányommal, aki szintén egészségügyben, egy budapesti intézménynél dolgozik.
Én pedig alapbetegsége miatt a lányommal fölváltva a kórházban töltöttem a nappalokat, hogy a magatehetetlen embernek segítségére legyünk.
Sok rimánkodásra a nővér, fölírta a szállító nyomtatványra, mintha kegyet gyakorolna, hogy családtag-kísérő szükséges.

Kérdeztük, mikor jön a mentő, hogy másnap reggel időre ott legyek, mivel Budapesten, a lányomnál tartózkodom, hogy beteg gyermekem kórházi kezelése idején segíteni tudjak neki, etetni, mosdatni, stb.

- A mentő reggel 8 órától este 8-ig jöhet, közelebbit nem tud. - De azt hozzáfűzte, hogy legföljebb 10 percet várnak, ha nincs elkészítve, akkor továbbmennek nélküle.
Következő kérésünk az volt, hogy a mentő-rendeléssel együtt kapjuk meg a recepteket az előírt injekciókra, amit naponta kell majd otthon beadni neki.
- Reggel majd átadja, közölte röviden.
- Akkor legalább kérünk néhány injekciót, és egy váltás-kötést a 22 centis varratra. (2005-ben az első csípő-műtét után minden kérés nélkül, napokkal előbb átadták a recepteket, amit még Budapesten kiválthattunk, és három napra való injekciót is kaptunk, ezért akkor, nyugodtan tértünk haza.) Most azt a választ kaptuk, hogy nem lehet, pedig nagyszombaton, ki tudja mikor érkezünk haza. Csak az utolsó délután adta át a recepteket, amit akkor már nem tudtunk kiváltani.
Megint nagy könyörgésre előbb adott egyetlen injekciót, s mikor közöltem, hogy ünnepek következnek, s ki tudja, otthon melyik gyógyszertár lesz ügyeletes a városban, nagy kegyesen átadott még egyet.

Újabb kérésünk: Adja meg a mentő-szállító telefonját, szeretnénk megérdeklődni, mikor érkeznek a kórházhoz, s tudnom kellene, mikor legyek ott, s hány órára készítsük el a beteget.
- Nem adhatja meg a telefonszámot. - kaptuk az újabb rövid, elutasító választ.
- Miért? Titkos számuk van? - Utána további kérések sokaságára, mégis elárulta a telefonszámot, fölhívtuk a központot, ahol udvariasan közölték, hogy a beosztást csak másnap reggel tudják megmondani, ezért reggel hívjuk őket újra.

A kórház egyes kisegítőinek ilyen visszautasító magatartása miatt beláttam, hogy rájuk nem lehet számítani, ezért elhatároztam, hogy a heti csomagokkal együtt, taxival, reggel 8-ra megyek be a kórházba, s a beteg szoba-társait arra kértem, ha mégis reggel korábban jönnének a mentők, mondják meg a fiam helyett, hogy nem vihetik el nélkülem. Ők már napok óta együtt voltak vele, ismerték a helyzetet, miért kérem ezt tőlük.

Reggel, a kórházból hívtuk ismét a mentőket, amikor megtudtuk, hogy, csak délután jönnek értünk.

A szállítás napján a betegek reggelit kapnak (s akik úgy járnak, mint a fiam, hogy érte csak nagyszombaton estefelé jön a mentő), nekik sem ebéd, sem uzsonna nem jár. Ráadásul a kórháznak ebben a részlegében megszüntették a büfét, semmiféle ételhez nem lehet hozzájutni. S mi lett volna, ha hallgatok a lelketlen személyzetre, hazautazom külön, és otthagyom a beteg gyermekemet, - estig éhezett volna?

Végül az útviszonyok miatt csak délután 5-kor indultunk el Budapestről, semmi gondot nem okozott, hogy én is velük mentem. Este 7-kor értünk haza, s NAGYSZOMBAT lévén, már minden üzlet zárva volt, még kenyeret sem kaptunk. Az ünnepek alatt a Budapesten beszerzett némi élelmiszerrel kellett beérnünk.

Nem tudom, miért képzelik egyes egészségügyi dolgozók, hogy ilyen magatartás után nekik jár "hálapénz"? Ezért a magatartásért? Ezt a rémmesét csak egyes kisegítő személyek magatartása miatt örökítem meg. Szerencsére dolgoznak még olyanok is az egészségügy területén, akik úgy végzik munkájukat, ahogyan a betegek segítésére-gyógyítására készültek-fölesküdtek valamikor. Azoknak ott is megköszöntem a munkáját, és hálával emlékezem vissza a gondoskodásukért.

Folytatása következik!