Ormótlan cipőben bukdácsol ő,
Aki a legnagyobb nevettető.
Kócos parókája, mint láng lebeg,
Vörösen, amikor bukfencet vet.

Őrajta kacag a nagy közönség,
Harsányan kiáltja..., jöjj vissza még!
Kockás a nadrágja, s pukedlizik,
A vidám gyerekek őt nevetik.

Eljátszik sorjában sok szerepet,
Mert nagyon szereti a gyerekeket.
Arca a púdertől fehér, virít,
A díszes publikum kacag, sikít.

A nadrágtartóba virágot tűz,
Krumpliorr, festett száj gondot elűz.
Vastapssal ér véget az előadás,
Mindegyik esetben kell ráadás!

Amikor elvonul, átöltözik,
A bohóc külsőleg elköltözik.
Lekerül paróka, s a krumpli-orr,
De bohóc marad ő..., benn valahol.

Boldog, mert nevettet gyermekeket,
Így ad át nekik sok szeretetet.
Könnyezve gondol a vastapsra még,
Legyen sok nevetés..., adja az ég!

A kockás nadrágja vállfán pihen,
Nem nevetne rajta most senki sem.
Lemosván a sminket, tükörbe néz,
Látja, mint bárki más..., olyan a kép.

De lelke legmélyén vidám, s nevet,
Mert közben kitalált új ötleteket.
Szinte már látja a gyermekeket,
Hogy fogják kacagni a jelenetet.

Ormótlan cipőjét leveti ő,
Vár rá a szekrényben, míg vissza jő.
Otthon úgy fogadja a Jancsi gyerek;
Apu, ha felnövök..., én bohóc leszek!

Debrecen, 2007. 04. 06.