Angyalszárnyú Alkony. Vágy.
Mért gondolok mindig Rád?
A szívemben teutánad sajgok
Kit soha meg nem találhatok.
Hisz nem vagy valós, nem létezel,
a Sors kacérkodik, kínoz ezzel,
hogy arcod s alakod felvillan
a nem-létből felém minduntalan.
Micsoda álmok, micsoda ébredés!
Nem tudom már, mi nagyobb szenvedés.

Ellobban a nap. Az éj közelít.
Mandulafák hullatják szirmaik
a néma, puha sötétben
ülök a sarjadó fűben
és keserves sorsom siratom halkan...
Mögöttem léptek zaja dobban
egy ritmusra a szívemmel, vagy képzelem?
Nem fordulok meg. Csak a csalfa Élet játszik velem.

Addig várok, míg igaz karok nem fogják át
derekam, s míg szemem tényleg meg nem lát.
Neked kell lépned, én fáradva belefásultam
Sokat futottam, túl sok délibábot láttam.
De ha egyszer végre felém nyújtod a kezed
és megfoghatom: ígérem, újra hinni kezdek!