Néha-néha nézz az égre,
hátha jő egy gólya végre!
Csőre piros, tolla fehér,
a zöld fűre lép, ha leér...

Lábát török gyerek vágta,
magyar fogott gyógyításba.
Akit egykor a csőrében,
gólyamama hozott éppen.

Ezért képe olyan kormos,
fekete szemeket hordoz.
Villámló a tekintete,
egykor égen játszott vele.

Mennydörgés lett rá a válasz,
és lehozták gólyaszárnyak.
Pólyácskába bugyolálták,
jó szüléi megtalálták...

Ő most szeretetet tanít,
mosolya, mint villám vakít.
De nem dörög többé az ég,
tiszta kék és sosem sötét.

Patak csobog, ahogy nevet,
hozzád bújik, téged szeret!
Lehelete tavaszi szél,
madár dalol, mikor beszél...

Vigyázz reá, neveld nagyra,
jó szüléit el ne hagyja!
Kössön össze földet-eget,
a benne élő nagy szeretet!